Nora Roberts: Biztos menedék

Írta:Ariadne
Ismét egy olyan Roberts-regény, ami lebilincseli az olvasókat.

Nagyon örültem, hogy egy újabb Roberts-regényhez jutottam, mert imádom az írónő stílusát, történeteit, és a fantáziája szinte kiapadhatatlannak tűnik. Legyen krimi, thriller, fantasy vagy romantikus, Nora Roberts mindegyik műfajban képes élvezhetőt alkotni.

 

Most sem volt ez másképp, egy érdekes, jól kivitelezett regényt kaptam, bár akadtak apróbb bakik, ezek mégsem vontak le az értékéből. Ugyanakkor hiányzott az az igazi, bizsergető, borzongató érzés, mint amit annó a Megszállottság olvasásakor is éreztem. Persze attól még nagyon jó regény volt, az eleje ütősre sikeredett, szó szerint letaglózott a lövöldözésről szóló rész, és az írónő képes volt végig fenntartani az izgalmat, de kár volt olyan korán elárulni, hogy ki áll a dolgok hátterében. Szerintem lehetett volna még ezt picit fokozni, hogy mi is nyomozhassunk Reedék csapatával.

 

A szereplőkről minden szükséges információt megkap az olvasó egy kis körítéssel, így nincs hiányérzetünk. Legyen fő vagy mellékszereplő, senki nem marad ki a bemutatásból. 

Tetszett, hogy a lövöldözés után arról is olvashattam, hogyan folytatták az életüket a túlélők. Betekintést nyerhettem a főszereplők életébe, megismerhettem a fájdalmukat, vívódásaikat, illetve azt, hogy ki milyen módon dolgozta fel a történteket.

Kedvenc szereplőm több is akadt. Az elsőszámú kedvenc a bohókás, kissé különc, de igazán vagány nagymama, Cici, aki igazi művész, és talán kicsit boszi is. Fantasztikus karakter, humoros, kedves, szeretetreméltó. Első olvasásra az ember szívébe lopja magát.

A második kedvencem Reed, akit néhányan talán túl tökéletesnek találnának, de szerintem ő pont olyan főhős, akire szükség volt ebben a történetben. Ráadásul imádtam a közös jeleneteiket Cicivel, valamint Barney-val. A névválasztás miatt külön imádtam.

A harmadik kedvenc pedig Essie, aki szerintem kulcsfontosságú szereplő a könyvben. Okos, bátor, kedves és empatikus. Azonkívül, hogy kiváló nyomozó, szívén viseli az emberek sorsát, és igyekszik figyelemmel kísérni, segíteni és bátorítani mindenkit. Tetszett, hogy a szárnyai alá vette Reedet, és hogy szoros barátság alakult ki közöttük.

 

Ahogy az már lenni szokott, a krimi és a romantikus szál egyaránt teret kapott, és a szerző igyekezett úgy szőni a szálakat, hogy egyiket se érezzük túl soknak, ráadásul a téma miatt mélysége is van a történetnek.

A tájleírások most is meseszerűek, szinte láttam magam előtt a szigeti villákat és a szirteket nyaldosó hullámokat, melyeket megvilágított a holdfény.

 

Pontozás: 10/9


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634067467
Megjelenés: 2018-11-30
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634063186
Megjelenés: 2016-08-04
méret: 210 mm x 140 mm x 12 mm

Nora Roberts

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

Ismét egy olyan Roberts-regény, ami lebilincseli az olvasókat.