Ngũgĩ wa Thiong'o: Közöttünk a folyó

Waiyaki, a történet főhőse, miközben a gikuyu közösség szent fája mellett, a Mugumo-on áll, látja, hogy az elterülő gerincek és völgyek olyanok, mint a nyugvó oroszlánok, akik újra felébredni készülnek. Ez a nyugalom összeomlik a brit gyarmatosítók megjelenésével, akik olyan változást hoznak, amely a társadalmat a megvilágosodás kulturális dilemmájába helyezi, vagy az ősi gyökerekhez vezeti vissza. A változás e témája a középütt állás dilemmája a központi eleme Ngũgĩ első könyvének.

A helyszín tehát Afrika, és a kikuyu közösség kis faluja, amiről a szerző Ngũgĩ wa Thiong'o népmeseszerűen mondja el a változás hatását a két ellentétes, egymással szembe kerülő dombon, végig fenntartva azt a feszültséget, melyet két dühös harcos összecsapása előtt éreznénk. Az első és nagyobb domb Kameno, amely otthont ad a nagy látnoknak, Mugo wa Kibironak, aki megjövendölte a fehér emberek eljövetelét. Főhősünk, Waiyaki és az apja Chege Mugó közvetlen leszármazottai Mugónak.

A rivális, Makuyu a kereszténységet és a fehér ember életformáját tette magáévá, itt él a vakbuzgó Joshua prédikátor a családjával, aki a misszionárius Livingstone nagy követője, az Ótestamentum minden betűjének betartója és betartatója. Ebben a vezetésért és a jövőért küzdő élet-halál harcban egy folyó folyik a két gerinc között, amely az idő és haladás közti középutat szimbolizálja. Az élet folytonosságát is képviselő folyó, a Honia.

„Az élet völgyén vágott át a folyó. Ha a lejtőket nem borítják bokrok és erdők, a Kameno vagy a Makuyu tetejéről látni lehetett volna a vizet. Így azonban le kellett ereszkedni hozzá. Odalentről sem lehetett felmérni a folyó teljes hosszát, ahogy kecsesen, minden sietség nélkül kanyargott végig a völgyön, akár egy kígyó. A folyó neve Honia volt, a szó azt jelenti, gyógyulás vagy újjáéledés. A Honia soha nem száradt ki: mintha erős élni akarás segítette volna, hogy ellenálljon az aszálynak és az időjárás változásainak. Mindig ugyanúgy folytatta az útját, soha nem sietett, soha meg nem torpant. Az emberek látták ezt, és örültek neki.”

A történetben a főhős, Waiyaki afrikai elitté válik, miután apja elküldi, hogy tanuljon a fehér embertől a misszionárius iskolában, majd térjen haza és próbálja meg átadni a saját társadalmának ezt a tudást. A Makuyu domb vakbuzgó kereszténysége és a Kameno konzervatív törzsi tisztasága a népi hagyományok megőrzésével – így például a lányok körülmetélésével – fenyegeti a társadalom egységét és előrevetíti annak pusztulását. A szerző ugyanakkor reményt ad ebbe a kavargásba, amikor a könyvébe egy szerelmi történetet csempész. Waiyaki ugyanis beleszeret egy Kamenói lányba, Nyamburába. Waiyaki csendben meditál minderről az Isten hegyén, miután megválasztotta Nyamburát feleségének és összeveti magában a haladás és a törzse adta ellentétekben rejlő lehetőségeket.

„Igen, a dombok csendjében Waiyaki sok mindent megértett. A nők körülmetélésében nem a fizikai művelet a fontos, hanem az, amit az ember lelkével tett. Nem lehetett egyik napról a másikra eltörölni. Türelemre és mindenekfölött oktatásra volt szükség. Ha a fehér ember vallása elszakít a szokásoktól, de nem ad helyette mást, aminek ugyanekkora az értéke, az ember elvész, és belehal abba, hogy megpróbálja feloldani az ellentétet, mint Muthoni.”

Waiyakinak azonban rá kell döbbennie, hogy hiába épített iskolákat és tanított gyerekeket, hiába lett a közössége megbecsült tagja és nevezik Tanítónak, ezek az ellentétek már nem feloldhatóak.

Az a prózai világosság, és az általa használt egyszerű és erőteljes szavak egyfajta nagyítót adnak az olvasó kezébe és arra késztetik, hogy a társadalmat a regény karakterein keresztül vizsgálja meg. A szép költői képek és főként Kenya igazi afrikai leírása és megjelenítése az, ami igazán kiemelkedő a könyvben. A nézőpont állandó váltogatása is nagyon tetszett, ezáltal többféle nézőpontból is megvizsgálhatjuk az eszméket, a törzset, a vallást, az oktatást és az összefogást.

Forrás: hangulatokk.blogspot.hu