Neil Patrick Harris: Így jártam az életemmel

Műfaját tekintve életrajzi regény, ám a már jól megszokott egyes szám első személy helyett inkább úgy ír magáról, mint ha rólad/rólam írna. Az olvasó ezért könnyen átélheti a leírtakat, s ha kellő fantáziával rendelkezik, beleélheti magát Harris életének minden pillanatába.

Neil Patrick Harris-t sok minden miatt ismerhetjük. Már egészen fiatalon játszott filmekben (1988-tól), sorozatokban, színdarabokban. Sokaknak az Így jártam anyátokkal című sorozatból ismerős, nekem viszont az Emberevő bíborka című 1988-as filmből, amiben főszereplőként tűnt fel, s nem csak színészi, de énekesi tehetségét is megmutatta.

Egy kis betekintő a filmből:

https://www.youtube.com/watch?v=W_gSAUD_0k8

A könyv felépítése nagyon érdekes. Hiszen miről is van szó? Vannak olyan megjegyzések (pl. a 14. oldal lap alján is), amelyek választás elé állítják az olvasót. Igen, jól olvasod. Választás elé állítanak téged, engem, mindenkit, aki ezt a könyvet kézbe veszi. Erre ugyan figyelmeztettek a könyv hetedik oldalán is, mégis meglepődtem a későbbiekben. Persze választhatod azt is, hogy „nem választasz”, és mind a két lehetőséget elolvasod, amit felvet (én ezt tettem), de az biztos, hogy érdemesebb egy szálon végigmenni, hogy ne veszítsd el a fonalat. :D

Elvétve cselekményleírást tartalmazhat!

A könyv Albuquerque városába kalauzol legelőször minket, ahol 1973. június 15-én Neil Patrick Harris megszületett. Könnyed stílussal mutatja be eme nemes eseményt, s emellett szüleit. Édesanyját, Sheila Scott Harris-t figyelemre méltó, önzetlen, bölcs, szeretettel és kedvességgel teli, törékeny és intelligens nőként mutatja be. Édesapját, Ronald Gene Harris-t pedig csodálatos férjként, apaként, ügyvédként, logikus gondolkodóként és problémamegoldóként ábrázolja, aki olykor szolgáltatásait régi bútorokra cserélte, s hónapokat töltött azzal, hogy ezeket a bútorokat rendbe tegye, és elővarázsolja régi, antik külsejüket.

Születésekor testvére, Brian Christopher Harris három éves. Neil így jellemzi őt: „A testvér, aki briliáns és tele van fantáziával, egy igazi lázadó, aki egész gyerekkorod alatt azzal győzköd téged és a szüleidet, hogy ő egy orosz herceg, aki  csak véletlenül és titokzatos körülmények között pottyant a családotokba, melynek részleteiről sajnos nem beszélhet. A testvér, a család önjelölt határfeszegetője, saját maga szerint elég okos és trükkös ahhoz, hogy az eszének köszönhetően mindent túléljen.” stb.

Ábrázolásmódja igen megkapó, én magam is azonnal a szívembe zártam a szüleit és sűrűn bajba kerülő testvérét. Soraiból árad az őszinte szeretet és rajongás, emlékei pedig igazán megmelengetik az ember szívét.

Nagyon tetszett az, ahogy a gyerekkoráról mesélt. A színházról, az Annie előadásról amire nyolc évesen elvitték a szülei, és aminek kívülről fújta az It’s the Hard-Knock Life című dalát. Az első színházi szerepéről, amit tíz évesen kapott, az Óz a csodák csodája előadásban alakította Totó kutyát. Imádott mindent, ami ezzel járt. A sminket, az átalakulást, ahogy egyszerű emberből színésszé válik.

A középiskolai drámatanárról, Churchill Cook-ról is mesélt, aki felfigyelt lelkesedésére és tehetségére, majd a szárnyai alá vette, és bevezette a hangszerelés és az iskolai előadások, musicalek világába.

Aztán szó esik arról, hogy bár az Annie és A legjobb bordélyház Texasban szuper, a kamaszkori lelkét a színház felé a Nyomorultak nyitotta meg. Ezt mélységesen megértem, imádom a Nyomorultakat, legyen az könyv vagy musical.

Megtudhatjuk a könyvből, hogy az ének-és színészettanárt teljesen lenyűgözte a képességeivel, ahogy a zenekar igazgatóját is. Az iskola fő dobosa volt, de más hangszereken is tudott játszani, bár egyiken sem mesterien.  Művészeti iskolát tanácsoltak neki, ám nem akart messzire kerülni a családjától és barátaitól.

A bűvészettel először Scott nagypapa ismertette meg, aztán saját magát képezte tovább. Imádtam az első fellépésről szóló történetet. Szerintem nagyon vicces volt, bár elhiszem, hogy a jelenlévők közül nem mindenki gondolta így. :D

Későbbiekben szó esik arról a bizonyos beszélgetésről, ami 1986-ban hangzott el anya és fia között, s amiben szó esik a szexuális hovatartozásról. Ugyanebben a részben található az alábbi rész, ami szerintem elég sok mindent elmond:

„Mindenkinek megvan a saját története. Mindannyiunkban vannak egyedülálló és személyes előítéletek, amelyeket a családunk, a társadalmi köreink és főként magunk alakítunk ki. Nehéz szembenézni azokkal a dolgokkal, amiktől félünk. A te esetedben ehhez idő kell. Idő és tapasztalat. Hogy körbenézz és lásd, ahogy mások élnek. Hogy kölcsönhatásban légy a szabad szellemekkel, akiknek sikerült elfogadniuk önmagukat. Te is meg fogod tenni.”

Tizenhárom évesen színjátszó táborba ment, ahol Mark Medoff, híres drámaíró volt az egyik tanár. Azonnal felfigyelt Neil tehetségére, és a tábor végén mesélt a Harris szülőknek az általa írt forgatókönyvről, aminek egyik főszerepére alkalmasnak találta Neil-t. Elmennek a Clara szíve meghallgatására, ahol David szerepére beválogatják. Hatalmas lehetőség volt, ami Harris életét kellőképp megalapozta. Elvarázsolta a forgatás, a szervezettség, a csapat. Ráadásul egy igazi mozicsillaggal, Whoopi Goldberggel forgathatott. :) Nagyon tetszett, ahogy róla írt.

„Hihetetlenül bájos és professzionális, és úgy kezel, mint egy normális embert, mint egy egyenrangú felet. Elmondja, hogyan figyelj a lábadnál lévő jelölésekre, hogyan fordulj, hogy megtaláld a kamerát, és számos hasznos tippet ad. A legjobb, hogy mindig van egy titokzatos csillogás a szemében. Megőrülsz érte.”

Ennél már csak az tetszett jobban, ahogy Whoppi Goldberg fogalmazott:

„Éveken át néztem, ahogy egyre nagyobb színész vált belőled, és egy percig sem csodálkoztam azon, hogy elérted, amit akartál. Nincs annál rosszabb, amikor az idősebbek arról beszélnek, milyen voltál régen, pedig megtisztelő, hogy láthattalak, és büszkén mondhatom: „Én ismertem azt a férfit, szerepeltem az első filmjében!” Izgalmas ez az egész, és te, drágám – izgalmas vagy!”

Azt hiszem, ennél nagyobb elismerés nem nagyon kell. 

Aztán szó esik az Emberevő bíborka című film forgatásáról. Ő személy szerint azt írta, hogy szörnyű film, én szerettem. Igaz, tini voltam magam is, amikor utoljára láttam. A zenék, amik felcsendülnek a filmben örök klasszikusok, igazi rock ’n’ roll.

 A könyv végigveszi az élete különböző szakaszait, s cseppet sem unalmas köntösbe burkolva, fogyaszthatóvá eléd teszi. Nem tudom, hogy Harris közvetlen és egyedi stílusa, vagy maga az életrajz miatt volt, de egy percet sem unatkoztam. Néha elámultam azon, mennyire természetesnek vesz egy-egy dolgot. Például amikor arról mesél, hogy a barátaival, Stephen Dorff-al (színész, pl.: Penge, Félelem.com, stb.) , Matt Levin-nel (filmproducer) és Jayson Rome-al hogyan jártak bulizni, vagy amikor Peyton Manning meghívta őt egy buliba. (Kedvenc NFL játékosom, A Denver Broncos egyik legnagyszerűbb játékosa volt, mielőtt visszavonult)

Rengeteg sorozatban játszott vendégszínészként egy-egy rész erejéig. Például a gyilkos számokban is, ami nem mellesleg az anyukája kedvenc sorozata (és az enyém, újabb pont anyuka javára). Aztán 2008-ban szerepet kapott a Szezám utcában (ezt látnom kell!).

„Bábokkal szerepelni a legjobb. Az is egyfajta mágia. Szereplés közben lenézel és látod, ahogy a bábosok furcsa szögekben préselődnek egymásnak, a fejükön fejszalagok tartják a mikrofonokat, miközben apró monitorokról olvassák a szöveget. Mint mindig, most is szereted tudni, mi zajlik a színfalak mögött. És mint (majdnem) mindig, imádod látni, milyen tökéletesen és mágikusan fest az egész a tévében. Ez volt életed egyik legjobb napja.”

A 100-101. oldalakon hatalmasat nevettem. Ez komoly? Anyám borogass! :) Azt hiszem, az interjú készítője erőteljesen kínban lehet, ha olvasta a könyvet. :D Már ezért megéri elolvasni.

A 113-116. oldalakat nagyon szerettem. Felbukkan végre David, és az apró megjegyzések a margón igazán naplószerűek.

A könyvnek hangulata van. Végig mosolyogva olvastam a történteket, és a stílusnak köszönhetően tényleg sűrűn beleéltem magam a szerepbe. A zenéket, amiket megemlített Neil, meghallgattam, így a hangulat megteremtődött. A recepteket pedig ki fogom próbálni, határozottan jól hangzanak.

Miről is szól ez a könyv? Neil Patrick Harris életéről, filmezésről, bűvészkedésről, szexuális hovatartozásról, emberekről, elfogadásról, „Mi lett volna, ha” felvetésekről, számos választási lehetőségről, döntésekről, gondolatokról, családról, barátokról, kollégákról, ismeretlen ismerősökről, médiáról és átlagemberekről, szerelemről, gyerekvállalásról, stb. mindez persze vicces köntösbe bújtatva. Bűvészkedhetünk, színészkedhetünk, betekintést nyerhetünk a „celebek” életébe, valamint tanúi lehetünk egy család létrejöttének.

Neil Patrick Harris számomra eddig nem volt más, mint egy színész, akinek jó a hangja, van tehetsége a színjátszáshoz, és nem utolsó sorban helyes pasi. Nem élek burokban, de nálam kimaradt az a tény, hogy meleg. Legalábbis eddig. Gondolhatjátok, mekkora döbbent fejem volt, amikor rágugliztam (direkt írtam így), és láttam a párjával készült közös fotókat. Hoppácska. Két helyes férfi, határozottan nagy veszteség ez a világ nőinek. Mindenesetre nagyon aranyosak együtt, és a két gyerkőc is tündéri. Gideon és Harper a könyv megírása idején három és fél éves volt.  Külön tetszett, hogy szó esett róla, hogy David számukra apa, míg Neil papa. :) Jobb mint az apa1 és apa2. 

Faltam az oldalakat, amikor csak volt egy kis időm, elővettem a könyvet. „Aztán úgy döntöttem, addig nem fekszem le, amíg be nem fejezem. Ezért lett szombatból vasárnap. 

Örültem hogy a könyv ilyen szuperül zárult, David meglepetése igazi csúcspont volt.

Ó, és még valami. Próbáljátok csak ki, a könyv hátulján lévő "varázslatot"! Tényleg meglepő, ami kijön. 

Pontozás: 10/10