Folyik a munka Bábelben, mert mindenki tudja: aki felhúzza a tornyot, azé a hatalom. Az építkezésnél használt ereklyék, amelyek egy másik világból származnak, kezdik felmondani a szolgálatot, a papság soraiban intrika üti fel a fejét és lázadással fenyeget. A próféta, aki a bábeli egyházat alapította, halott, a torony pedig a mi világunkból szólít magának új látnokot.
Dávid, a korábban festőként dolgozó fiatalember egy ideje látása fokozatos elvesztésével küzd. Zavaros vízióiból megtudja, hogy a torony vette el szeme világát, ezért Bábelbe utazik, de hamarosan belekeveredik az egyházon belüli hatalmi játszmákba. Arzén, a város új főpapja, próbál kitörni édesapja árnyékából, a reformoknak azonban nincs helye ott, ahol vérrel és testrészekkel áldoznak Bábelnek.
A bibliai Bábel történetére alapozott modern és kegyetlen regényben vallás és babona csap össze a racionalitással. Moskát Anita novellái után az elmúlt évtized egyik legizgalmasabb magyar fantasztikus könyvével jelentkezik.
Nem tudom, hogy a grafikus honnan szedi a tehetségét, meg az ötleteit, de innen is csókoltatom, mert profi munkát végez. Őszintén mondom, hogy bármelyik külföldi regény megirigyelhetné ezeket a borítókat, meg a tartalmat is természetesen. Képen látva kicsit tartottam tőle, hogy nagyon kék lesz az egész és lényegében egy nagy kék maszat lesz majd, de nem. Esztétikus, szépen kivehető minden és még a szememet sem bántja, nem úgy, mint a png. verzió, mert azt nem tudom két másodpercnél tovább nézni, hacsak nem kockáztatok meg egy vakságot, de azt Dávid óta tudjuk, hogy nem jó buli, főleg, ha festő vagy. A legjobban a borítóban a cím egyszerűsége tetszik. Nem szeretem az olyan könyveket, amiknél maga a képi világ és még a cím is bonyolult, kacifántos betűtípussal van írva. A Bábel fiai a tökéletes példa arra, hogy egy egyszerű betűtípus milyen királyul tud érvényesülni, ha egy szép háttér van neki csinálva.
Hümm hümm. Megint egy olyan szereplőgárdával találkozhattam, ahol nem utáltam a főszereplőket! Ez nagyon ritka az estemben, mivel szereplőkre sajnos elég kényes vagyok. Jó. A való életben is csak kevés embert tudok tolerálni, de azért próbálkozom. Moskát Anitának azért mégiscsak összejöttek itt a dolgok, mert az összes főszereplőt imádtam. Élen persze Arzénnal, aki fogalmam sincs miért – valószínűleg a név miatt –, de Laini Taylor Füst és csont leánya című regényének egyik szereplőjére, Kénkőre emlékeztetett. De őt is nagyon szerettem, szóval extra boldogság! Külön tetszett, hogy voltak magyar szereplők, szerencsére magyar nevekkel, mert mégiscsak a mi hazánk szülötte a szerző! Először kicsit meg is ütköztem, amikor Dávid első fejezetéhez értünk, mivel ott csapott arcul a felismerés, hogy: jaaa, ő magyar! Én a fülszöveg olvasása után valamiért azonnal a bibliai Dávidra asszociáltam, totál tévesen, de megtévesztő a név. Lehet nem véletlen? Kiemelném Dávid nővérét, Livit, akit imádtam, főként a testvéréhez való lojalitása és szeretete miatt. Egy nagyon tiszteletreméltó, erős, ámde mégiscsak egy kicsit érzékeny női karakter. Szeretem, amikor egy szereplő jellemére tényleg nagy gondot fordítanak. Moskát Anita valószínűleg rengeteget foglalkozhat a jellemrajzzal, mivel szinte hihetetlen módon valószerűek a szereplői, tökéletesen el tudnám képzelni bármelyiküket a világunkban. Azaz Arzént nem, őt inkább az ókorban tudom elképzelni.
A történet kifejezetten érdekes, a fülszöveg alapján nem is számítottam rá, hogy két idősíkon játszódik egy darabig, aztán összefolynak a szálak. Érdekes, mély és izgalmas egyben, ami valljuk be, elég ritka. Kedvelem az ilyen alternatív történelemszerű fikciókat, és mivel ez is arra hajaz, egyértelműen elnyerte a tetszésemet. A cselekmény cseppet sem volt kiszámítható, meg tudtam lepődni a fordulatokon és mivel nem tár mindent azonnal az olvasó elé az író, ad egy kis gondolkoznivalót is azon a téren, hogy vajon most mi fog történni. Ha már megemlítettem itt a gondolkodást, akkor csak úgy megemlítem, hogy annak ellenére, hogy ez egy fiktív történet, nagyon is reálisan ábrázolja a vallást, az abban hívő embereket mai szemmel nézve talán kicsit eltúlozza, de mivel az ókorban játszódik, amikor még tényleg mélyen vallásosak voltak, nem furcsa, vagy valószerűtlen. Mivel a vallás elég központi téma – ami nem mellesleg engem is foglalkoztat –, még a regény befejezte után is rágódhat rajta egy jó darabig az olvasó, hiszen Moskát Anita ma is releváns problémákat fogalmaz meg a regényében. Az ókori idősík teljesen hiteles, látszik rajta az utánajárás, nem egy összecsapott munka.
Moskát Anita szerintem az a szerző, akit ha egyszer megszeret valaki, akkor onnantól kezdve nem fogja tudni letenni a regényeit. Én is így voltam ezzel még anno a Horgonyhelynél, akkor még tudatlan voltam, de a Bábel fiainak már úgy álltam neki, hogy a háromnegyedét valószínűleg egy ültő helyemben ki fogom olvasni. Nem tévedtem nagyot, két napba sem telt, de már elolvastam a könyvet, ami részben ugye az izgalmas cselekménynek, részben pedig az írónő lehengerlő írásmódjának köszönhető. Van neki egy olyan sajátos stílusa, amit én személy szerint imádok, de tény, hogy nem való mindenkinek és nem csak a komolyabb témák miatt nem.
Mélységes szomorúsággal tölt el, hogy Moskát kisasszony nem egy nagyon termékeny szerző, úgyhogy sajnos be kell érnem a cikkeinek az olvasgatásával, pedig a könyvei is igazán jók, sőt, ha szabad ilyet mondanom, szinte hibátlanok. Melegen ajánlom bárkinek, aki egy érdekes és izgalmas történet mellett komolyabb tartalomra is vágyik és most nem a 18 karikásra gondoltam. Mindenkinek viszont nem való ez a könyv sem, fiatalabbaknak például én annyira nem tudom javasolni, kivétel persze mindig akad, de valahogy nem tudom elképzelni, hogy egy 13 év körüli gyerek felfogja és még élvezi is ezt a könyvet. Valamint a nagyon klisés romantikus YA fanatikusoknak sem Moskát Anita lesz a legjobb választás, ha ki akarják próbálni a fantasy/fiktív történelem műfaját, de hangsúlyozom, kivételek mindig akadnak, szóval, ha megtetszett a könyv, akkor hajrá! Kenyeret és Moskátot a népnek!
Forrás: Szubjektív Archívum
