Marie Lu: Legenda - trilógia

Ezen a nyáron rengeteg jó könyvet olvastam egymás után, ez is egy volt közülük.

Az első kötetet a várólistám csökkentése miatt kezdtem el olvasni, aztán nem tudtam letenni és befejeztem az egész sorozatot is. Ez előtt hosszú ideig nem akartam olvasni ezt a sorozatot, ami viszont hatalmas hibának bizonyult így utólag. Gyakran esek ebbe a hibába: vonakodva kezdem el, azonban annyira szeretem, hogy egyben ledarálom az egész sorozatot, és beleszeretek a világába, valamint a karakterekbe.

A sorozatban felvázolt helyzet nagyon megtetszett: a kormány, valamint a Köztársaság helyzetét két szemszögből figyelhettük meg, és így az eseményeket is több irányból ismerhettük meg a történet folyamán. Ugye ilyenkor általában a két szereplő, akik mesélnek, teljesen más neveltetésben részesültek, más körülmények között nőttek fel, ezzel erősítve a különbözőségüket, valamint azt, hogy két ember nem feltétlenül ugyanazt érzékeli egy helyzetben.

Itt azonban ez egy kicsit másképp volt: az egyik szereplőnk a társadalmi elitből származott, míg a másikuk nemhogy a társadalmi "létra" alján élt, hanem egyenesen kitaszította magából a rendszer, ami miatt üldözték és gyűlölte a vezetőség.

Ezzel kicsit felpezsdítve tárul elénk egy valójában mára már megszokottnak nevezhető történetalap: a régi világ romjain felépülő új állam, melynek kormánya elnyomja a népet, és nyomorúságba taszítja őket. A köznépnek ebből elege lesz, ugyanakkor magában háborog csak, nem tudnak összefogni, hogy fellázadjanak.Általában ugye ekkor jön a fiatal hős, aki mindenki kedvence lesz, és a forradalom jelképévé válik.

Azonban már az első könyv is teljesen egyedi belsővel büszkélkedhet. A Legendában felvázolódik egy "életkép:" a régi világ romjain felépülő új, elnyomó állam, a Köztársaság, amelyből a népnek elege van, viszont nem tudnak sokat tenni elenne, mivel a köznép kezében semmiféle hatalom nincsen. Ezek a jellemzők mellett, amik nevezhetőek általánosnak is, természetesen vannak mások is: a bizonyos Próba.

Ennek az a lényege, hogy egy sor különböző feladatot kell a diákoknak elvégezniük, ha jól emlékszem, nagyjából 11 éves koruk körül. Az eredményeik alapján kapnak egy pontszámot, ami véglegesen meghatározza, mi is lesz belőlük a továbbiakban. Alacsony pontszámokkal nem juthatnak be egy egyetemre, az állam ezzel próbálja mindenki a "legideálisabb" munkát, és életet megtalálni. Viszont ez a törekvés kicsit sem jószándékú.

Ha a kis buborékukat megkopogtatjuk, azonnal összetörhet a sok egyéb tényező mellett, amire a könyvek során derül fény. Természetesen a rengeteg hazugságra és átverésre gondolok itt.

A főszereplők is bemutatnak egy ilyen ellentétes képet: June a maximálisan teljesítő lány, aki 1500 pontot ért el, és a legelitebb egyetemre jár, és nemsokára munkába is állhat. A feladata, hogy elkapja Day-t, aki a Köztársaság legnagyobb ellensége... és egy gyerek, aki pontosan annyi idős, mint June. Ő nem érte el a minimumot sem a Próbán, és elszökött a kormány elől, valamint megpróbál annyiszor beleavatkozni a terveikbe, átírni azokat, ahányszor csak tud.

A karakterekben viszont emellett még azt találtam érdekesnek, hogy mekkora fejlődésen mentek keresztül. Hatalmasat változtak az első oldaltól a harmadik kötet végéig. Ez a sorozat végigtáncolt a lelkemen, szinte darabokra törte a szívemet, miután kitépte a helyéből. A Bajnok utolsó fejezeteit alig bírtam ki sírás nélkül - én pedig nagyon ritkán sírok könyveken vagy filmeken.

Az egész trilógiát a szívembe zártam, és beleszerettem. Egyáltalán nem azt kaptam tőle, amit vártam - valami sokkal jobbat, valami százszor jobbat. Mindezek miatt bátran ajánlom mindenkinek. Sokszor fejeztem már be egy-egy értékelést ezzel a gondolattal, és itt sem lesz másképp: egy próbát mindenképpen megér a könyv, és az egész sorozat. Én nem tudtam őket letenni.

Forrás: Évi kuckója