Magyarné Antal Nikolett: Répa, retek, mogyoró – Marci kalandjai Logopédiában

Történetünk főhőse, Marci beszédzavarral küzd. A Fecsegő Óvoda nagycsoportos óvodása, aki egy nap – több társával együtt – hirtelen egy különös órán vesz részt. Logopédia órán... A gyerekek először megijednek, és megszeppenve állnak Zsófi néni előtt, aki minden nap különféle érdekes játékokat játszik velük. A tét mindig egyre nagyobb, és mindig minden egyre nehezebb...

Természetesen minden egyes játék azt a célt szolgálja, hogy a kis lurkók helyesen képezzék a hangokat, helyesen használják a nyelvüket és helyesen formálják a szájukat beszéd közben.

Marci élvezi ezeket az órákat, ám – mint minden kisgyermek, ő is – szeretne a barátaival focizni az udvaron. A sok-sok otthoni gyakorlás segítségével sikerül kiejtenie az r hangot helyesen, ám a gyors beszéd közben még figyelnie kell. Ettől ismét szomorú lesz...

Marci egy rendkívül humoros helyzet segítségével jön rá, hogy Zsófi néni megtanította helyesen beszélni és beszédhibája immár a múlté!

A kötet végén néhány oldalon keresztül bemutatásra kerülnek azok a gyakorlatok, amiket a logopédus is használ a könyvben. Többek között láthatjuk a különböző hangok hívószavait kártyákon, illetve egy cuki oroszlánfej segítségével a gyerekek a nyelvtornát is gyakorolhatják.

Óvodás koromban én is jártam logopédiára az óvodában, ugyanis én sem tudtam sokáig kimondani az r betűt. Sajnos nem emlékszem már a konkrét feladatokra, csak az érzésekre, a teremre, és homályosan a logopédus nénire. Én is szomorú voltam, amikor benn kellett csücsülnöm, és egyedül talán a hívószavas kártyák azok, amik valamicskét rémlenek. Jómagam a bárányhimlőnek köszönhetem a pörgő r hangot, ugyanis – szüleim elmondása alapján – kínomban mondtam ki.

Szociálpedagógus lévén azonban a fél éves szakmai gyakorlatom egy részét logopédus kolléganő mellett töltöttem gyakornokként, és rengeteg módszert láttam, amivel a beszédhibás gyermekeket oktatta. A gyerekek sokszor aggódtak, szégyenlősek voltak, nem értették, miért kell ezt nekik csinálni, míg társaik nyugodtan játszhattak tovább. A tereptanárom rendkívül kedvesen és türelmesen viselkedett ezekkel a gyerekekkel, és különféle versikéket is mutatott nekik, amik segítségével az egymás után következő, komplikáltabb hangok helyes kiejtését tudták megtanulni.

A Répa, retek, mogyoró úgy gyógyít, hogy közben mesél. Megmutatja a gyerekeknek, hogy a logopédiától nem kell félni, és ha elég kitartóak vagyunk, bizony sikerül elérni a célunkat!

Az aranyos, oktató mesét Szalay György aranyos illusztrációi kísérik. 

Mivel én nem tanultam mélyebben logopédiát, így sajnos nem tudom megmondani, hogy mennyire lehet hatásos a kötet a szakmában, de mindenképpen ajánlom azon gyermekek számára, akik beszédzavarral küzdenek, hiszen egyrészt megpróbálja megtanítani azt, hogy ne féljünk, és ne szégyelljük, ha óvodás korban még nem minden hangot sikerül megfelelően kiejtenünk, másrészt kiemeli a gyakorlás fontosságát!

Idézetek:

„Fekete bikapata kopog a patika pepita kövén.”

„Sikkes sárga sálban a suta kis sün a suliba siet.”

„Rózsaszín sündisznócska uzsis zacskója.”

„A svédek kese kapusa nem is svéd és nem is véd.”

„Öt ördög görget görbe úton görgő gömbbé gömbölyödött öt görögdinnyét.”

„Várában pár vámpír vár rám pirkadatig.” 

„Egy picike pocakos pocok, pocakon pöckölt egy másik picike pocakos pockot, mire a pocakon pöckölt picike pocakos pocok, pocakon pöckölte az őt pocakon pöckölő picike pocakos pockot.”

Az utolsó előtti személyes, új kedvencem lett, míg az utolsó a legnehezebb nyelvtörő volt, amit annak idején megtanultam, és a mai napig mondogatom előszeretettel! ;) 

Értékelés: 5/5*

Illusztrációk: 4,5/5*

A könyvet köszönöm a Mindennap Könyv vezetőjének!