Liane Schneider: Bori ​először ül repülőn

Írta:Sajóvölgyi Dalma
A könyv, mintegy varázsütésre került ma a kezembe, amikor éppen a kolléganőimmel beszélgettem. Hirtelen jobbra fordultam, és ott feküdt velem szemben a kis cseles, és azonnal jó kedvre derített. Hangosan fel is nevettem, hiszen ez a könyv most elképesztően egybevág az életemmel!

Ahaaaa, tehát Bori először ül repülőn... jómagam pedig majd pénteken... vészesen közeledik londoni utam időpontja, s mivel még soha nem ültem repülőgépen, nagyon félek!

Gondoltam magamban, megnézem, Bori hogy bírja első útját, én pedig majd csatlakozom az élményeimmel pénteken a kislányhoz!

 

A könyvecske a sorozat többi tagjához – legalábbis azokhoz, melyekhez nekem volt szerencsém – hasonlóan igényes kiadás, egy aranyos történettel. Az az igazság azonban, hogy Bori nem nagyon nyugtatott meg olvasás közben, sőt!, még a félelmeimet is beváltotta.

A kötet szépen sorra veszi az utazás különböző fázisait, ami valóban hasznos lehet egy kisgyermek számára, aki izgatottan tekint előre az ismeretlenbe. 

 

„Bori betuszkolta mackóját az alagútba, de Teddy belsejében fehér vattán kívül nem volt más.”

 

/A repülőgép/ „Egyre gyorsabban futott a kifutópályán, majd billegve elemelkedett a földről. Ahogy meredeken repültek felfelé a levegőben, Bori egyre mélyebbre süllyedt az ülésben, a gyomra kicsit kavargott, és a füle bedugult.”

 

Értékelés: 4,5/5* /De a fél* levonás a félelmeim miatt történt.../ 


Ez is érdekelhet:

INTERJÚ
2017-11-21 15:04:44

Önismeret minden napra, avagy határidőnapló másképp

Tovább
HÍREK
2018-09-06 10:18:21

52 fontos magyar könyv – Nyáry Krisztián szerint

Tovább
HÍREK
2018-09-19 15:15:00

52 fontos könyv a világirodalomból – Karafiáth Orsolya listája

Tovább

Igényes kiadás egy aranyos történettel.



Hozzászólás írása:




Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem