Lana Millan: Átkozott Hannah Brown

Nem igazán olvastam még magyar írónőtől chick lit műfajú regényt, így külön öröm, hogy az Athenaeum kiadótól megkaphattam az akkor frissen megjelent Lana Millan könyvet.

A fülszöveg jópofa és figyelemfelkeltő, rengeteg vidám percet ígérő.

Az írónőről túl sok mindent sajnos nem tudunk meg, igen titokzatos jelenség, a kartonált borító fülecskéjén is csak az alábbi olvasható:

"Nem hisz az írói önéletrajzokban, ahogyan a véletlenekben sem, viszont elég jó meggyes csokitortát süt. Trónok harca rajongó, de a Gyűrűk Urát is szereti, a kedvence Gollam. Rendszeresen fogyókúrázik, amit csak az étkezések idejére függeszt fel. Megfelelő szerszámok híján egyszer kenőkések segítségével cserélte ki egy kerékpár gumibelsőjét, miközben a YouTube-on az oktatóvideót nézte. Régen szerette a gumicukrot, de aztán olvasta valahol, hogy miből készül, így leszokott róla. Van egy szívecskés doboza. Ha valamit nagyon szeretne, papírra veti és a dobozba teszi, mert azt hiszi, hogy akkor valóra válik."

A kiadó egyik kedves munkatársának, Blankának közvetítésével, sikerült interjút készítenem Lana Millan írónővel, amit itt találhattok meg: http://ariadneolvasmanyai.blogspot.hu/2015/10/interju-lana-millan-ironovel.html

Cselekményleírást tartalmazhat!

Már a könyv elején nagyokat kacagtam, határozottan jó érzéseim voltak. A hetedik oldalon a főszerkesztő jellemzése zseniális.

„ – Szarul nézel ki – mondja köszönés helyett, miközben ő pont úgy fest, mintha egy elfuserált plasztikai műtétet hajtottak volna végre rajta. Mint aki voltaképpen Quasimodo egyenes ági leszármazottja, ám a rokonságot mindenki elől titkolni igyekszik, és hajlott hátát méregdrága öltönnyel álcázza. Az asztali lámpa fényében az arca okkersárga. Én a helyében nézetnék egy májfunkciót. De persze én nézek ki szarul. Nyilván.”  

Majd a jellemzés után még hozzátoldja az írónő, hogy a főszerkesztő egy jól öltözött lidérc. Már látom is magam előtt. 

Hannah megkapott egy olyan állást, amitől a hideg verejték is elöntötte.  Szerkesztőből műsorvezető lett, mert Lois, az igazi műsorvezető eltörte a lábát, aki pedig helyettesíthetné, síelni ment. Remegő lábakkal, idegesen, gyomorgörccsel indította a műsort, és alig várta, hogy vége legyen. Akadtak meglepetések, például Dolores megjelenése a műsorban, vagy az édesanyja telefonja, na és nem feledkezhetünk meg a magas, kisportolt, fekete hajú és zöld szemű alsógatyás betörőről sem, akit otthon talált.

Másnap közlik vele, hogy három hétig ő a műsorvezető. Na, itt már kezdtem szegényt sajnálni, bár azt gondoltam, hogy még jól is elsülhet a dolog. Imádtam a sziporkázó párbeszédeket, Hannah szarkasztikus és kissé hibbant személyét, aki valamiért nagyon emlékeztet valakire. 

Itt pedig egy idézet, amitől újra „déjá vu” érzésem támadt:

„ –Amíg elkészül az étel, megmutatom a könyvtárat. Imádni fogod.

– Ezt meg honnan veszed? – tudakolom, de közben a tekintetem Clive izmos feneke és a festmények között cikázik.

– A nők általában ruhákat tartanak a gardróbjukban, a tiédben könyvek vannak. – Egy kicsit bosszant, hogy néhány óra leforgása alatt az egész lakásomat átkutatta, és mindet megtudott rólam.

– Szeretek olvasni – duzzogok vállvonogatva. A könyvek nem mennek ki a divatból, és sosem hízom ki őket. Számomra jobb befektetés, mint a ruházkodás, ennyi az egész.”

Imádtam az egész könyvtáros részt, a különleges festménnyel és a rejtélyes családi történettel együtt. A jellemzés alapján simán a „beköltöznék” kategóriát erősíti Clive háza.

A negyedik és ötödik fejezet egyszerre volt fagyos és tüzes. Tetszett, hogy egyáltalán nem volt túlzó vagy sok. Mindenből pont amennyire szükség van.  Imádtam a nagy hóesést, s reméltem, hogy ott ragadnak mindketten Frestonban. Szerettem a lelkizéseket, hogy az ágyjeleneteken kívül helyet kapott még az igazán mély, és őszinte beszélgetés is. Reméltem, hogy ezen a nyomvonalon haladnak majd tovább, és jön a happy end. Persze várható volt, hogy valami történni fog, hiszen túl szép volt ahhoz, hogy igaz legyen, kellett valami, ami bekavar. Meg is kaptuk, és jött a depizés, az idegesítő barátnők és családtagok, új és régi ismerősök, családfakutatás, döbbenetes hírek, majd jött a felismerés, megbocsájtás, s ezt követően a megkönnyebbülés és a happy end.

A történet magával ragadó, szenvedélyes, humoros, elgondolkodtató. A szereplők néha idegesítőek, máskor jópofák, tehát életszerűek. A történet akár meg is történhetne valakivel, annyira valóságosan, élethűen ábrázol az írónő. A könyv olvastatja magát, letenni szinte csak fizikai fájdalom árán lehet. Határozottan érdemes figyelemmel kísérni az írónő munkásságát, mert ezzel a regényével, újabb kedvenccel bővítette a könyvespolcomat.

Pontozás: 10/10