Kohout Kaia & Kohout Dávid: ÚZ, a csodák csodája – Négyszáz nap nászútterápia Új-Zélandon, Hawaiin és Ausztráliában

„2015 ​októberében felmondtunk a munkahelyünkön, eladtuk az ingóságainkat, elajándékoztuk a cicát, és elindultunk az egyévesre tervezett nászutunkra, Új-Zélandra. Szabadon jöhettünk-mehettünk a Csendes-óceánt és a Tasman-tengert elválasztó ország partjai között, és hamar csodálatos önfenntartó közösségek, biogazdálkodások, és saját, mélyülő párkapcsolati folyamataink aktív alakítóivá váltunk.
Nem csupán Új-Zélandot utaztuk körbe; Ausztrália és Hawaii mellett személyiségünk és társadalmi kondícióink felfedezésére is lehetőséget nyújtott a vízum adta egy év. E könyv élményeink és tapasztalataink összefoglalója: holisztikus beszámoló, amely nem pusztán szubjektív naplóbejegyzések halmaza, hanem praktikus információk és útjelzők gyűjteménye is. 

Olvasónk egy olyan útikönyvet tart a kezében, amelynek elsődleges célja kihangsúlyozni felismerésünket: a társadalom – és a saját magunk – által ránk szabott korlátokon túllépve feltárulhat számunkra a természet szépsége, valamint személyiségünk egyedisége és sokszínűsége. Egy ilyen utazás bárhol és bármikor megkezdhető!

Kaia & Dávid

(A kötet a Magyarok külföldön-sorozat negyedik darabja.)” 

Hogy mit tudhatunk a szerzőpárosról? A könyv fülszövege és a belső borítója sok mindenre választ ad, még mielőtt elolvashatnád a történetüket.

„Kaia, aki Új-Zéland előtt MA textiltervező művész és MA designmenedzser volt végzettsége – valamint szabadúszó divattervező a hobbija – szerint, Új-Zélandon szakképzett barista, okleveles permakultúra-tervező lett, és megalapította első szépségápolási brandjét is. Noha Új-Zélandra gyerekkora óta vágyott, friss házasként férjével, Dáviddal nyílt csak lehetősége eljutni a szigetországba. Dávid, aki MSc okleveles építészmérnök, masszőr, zenész és szintén permakulturista, az új-zélandi utazgatások végére egy progresszív építészirodában energiatakarékos passzívház-tervezőként talált állást. Jelenleg mindketten Új-Zéland Déli-szigetén, Queenstownban élnek.”

A könyv nagyon érdekes, cselekményekben gazdag. Egyszerre ismerjük meg a szerzőket, a helyeket ahol jártak, az ott élő embereket, és felfedezzük magunkban a kalandort, a gondolkodót, a bölcset, az álmodozót.  Imádtam a tájleírást, sokszor úgy éreztem, mint ha én is ott lettem volna a szerzőkkel az úton. Megtapasztaltam a kalandor életet, amikor kilépve a komfortzónából bebarangoltam azokat a helyeket, amik nem kimondottan turistalátványosságok. Persze mindezt csak gondolati síkon.

A könyv rengeteg érdekességre felhívja az olvasó figyelmét, amire alapjáraton nem biztos, hogy rákérdeznénk egy utazás során.

Példának okáért megemlítették, hogy a helységnevek főként a maori nyelvből erednek, és jellegzetességük, hogy a tulajdonnevekben ismétlés van, ami a nyomatékosítás eszköze, vagy épp azt, hogy az a szokás Te Moatán, hogy étkezés előtt körbeülik/körbeállják az asztalt, megfogják egymás kezét, és egy hálaadó énekkel indítják az étkezést. 

Kaia és Dávid elbeszélésein keresztül megtudhattuk, mi a különbség a kreativitás és az alkotás között. Szerettem, amikor az alkotásról írtak, illetve megfogalmazták miért is alkotunk. Talán ennél a résznél kezdtem azt érezni, hogy van, amiben hasonlítunk.

A 14. fejezet nem csak hogy elgondolkodtató, de nagyon igaz is. Az ismerőseim tudják, hogy elég sűrűn hangoztatom, hogy a mai rohanó világban elfelejtünk igazán élni, sokszor belekényszerülünk olyan szerepekbe, amikben nem érezzük jól magunkat. Nos, a szerzőpárosunk is hasonlóra hívja fel a figyelmet. Felteszik azt a kérdést, hogy „Mikor adtál lehetőséget magadnak arra, hogy megtudd, ki is vagy valójában, milyen ember vagy kívül-belül?”

Annyi mindenre felhívja a könyv a figyelmünket, hogy időt kell szánnunk arra, hogy leülepedjen. Ad bőven gondolkodnivalót, ugyanakkor arra bíztat, hogy merjünk kilépni a komfortzónánkból, legyünk spontánok, szabadok, kalandozzunk, fedezzük fel a világot, de elsősorban önmagunkat. 

Ami nem tetszett, az a nézőpontváltások hirtelen bekövetkezése, néha kuszasága. Egyszer Kaia (Barbi), másszor Dávid (Kealoha) szemszögéből ismerhetjük meg a történteket, ám nem csak ez van jelen, hanem valaki „narrátorkodni” is próbált, de még mondat közben átváltott másra, és ez zavaró volt.

Erre példa még a könyv elején: „Történetesen Kaia épp otthonról, a Logodi utcából hívta a kórházat, és szabad volt délelőtt. Dávid továbbá épp egy Pasaréti úti építészirodában finomítgatta egy társasház tervét, és ami azt illeti, igen, tizenöt percen belül mindketten ott tudtunk lenni az időpontunkra.”

Összességében véve nagyon tetszett, tényleg igaz, hogy napló és útikönyv egyben, elgondolkodtat, kalandokra csábít és bíztat arra, hogy felfedezzük önmagunk milyenségét.

Pontozás: 10/9