Kelly Oram: Szívzűrterápia strébereknek

Az írónő stílusa magával ragadó, egyszerű, a nyelvezete nem bonyolult. Külön tetszett, hogy nem volt tele szlengekkel (így én is értettem), a káromkodás minimális mennyiségben volt jelen, és tanító jelleggel mindig figyelmeztetve volt a delikvens, tehát nem buzdít trágár beszédre.

A történet könnyed humorra épült, ám a komolyságot sem nélkülözte. Kellő mennyiségben volt benne minden, sehol nem éreztem olvasás közben, hogy valami túl sok volna. Rengeteget nevettem és bele tudtam élni magam a főszereplő lány helyébe. Nem volt nehéz, mivel én is a tipikus stréber csoportba voltam sorolva, és általában én is igyekeztem, hogy senkinek ne szúrjak szemet.

Avery tüneményes lány volt, bár az elején elég furán néztem, hogy mégis mi a helyzet, aztán egyre jobban megkedveltem.

Aiden volt a "sötét paraszt" az én szememben, az elejétől kezdve ellenszenves volt, és csak a legvégén sikerült minimálisan változtatni a véleményemen, de soha nem lesz a kedvencem. Ellentétben ugye Grayson, aki az első pillanattól közkedvelt volt, tetszett a könnyed humor, ami körüllengte, és az önirónia, ami néha jellemezte. Nem gondolta magát tökéletesnek, és elég sokszor fenékbe billentette volna az öcsikéjét, amit én szorgalmaztam volna is elég sokszor. :) Hiába, van amikor az emberből előbújik a kisördög.

Imádtam Grayson barátait. Pam, Cloe és Owen ügyesen pártfogásukba vették Avery-t, amivel megkönnyítették Grayson helyzetét. Kedvesek voltak, és egyáltalán nem kezelték kívülállónak, s nem voltak elszállva maguktól, mint ahogy a klikkesedésnél a népszerűek táborát erősítő emberek többsége.

Az agyasok (vagy ahogy Grayson nevezte őket: Okostojások) táborát is nagyon kedveltem, Libby egyenesen főnyeremény volt a könyv szempontjából. Kellett egy ilyen karakán, vagány csaj Avery mellé.

Egy szó, mint száz, a karakterek szerethetőek voltak többnyire, aki pedig mégsem, az meg is érdemelte a sorsát.

A történet életszagú, akár meg is történhetett már valakivel, egyáltalán nem volt túlzó vagy snassz.

Szigorúan csak gratulálni tudok az írónőnek, még több ilyen könyv kellene, mert talán felnyitja a szemét az olvasóknak (igaz általában nem ők a gyepes agyúak), hogy a klikkesedés nem mindig jó, a klikkeket össze is lehet vonni, s tán két látszólag ellentétes csapatból lehet valami jobb, valami több! Ne csak a külső alapján ítéljünk, hagyjunk másokat kibontakozni, mert attól hogy valakinek nem ugyanaz az érdeklődési köre, még lehet értékes, sőt... szórakoztató is, és kár lenne kihagyni egy lehetőséget, mert az élet rövid, és kell a szórakozás. :)

Kiknek ajánlanám a könyvet? Minden olyan olvasni szerető, fiatalságot nem utáló embernek (aki most fiatal, vagy emlékszik rá hogy volt fiatal), szeret olvasni, nevetni, és nem vár mást egy könyvtől, csak hogy szórakoztassa. Ugyanis ez garantált.

Számomra ez a történet abszolút 10 pontos.