Karin Tidbeck: Amatka

Történetünk Vanjáról szól, aki Essre városában dolgozik tájékoztatási asszisztensként. Feladatot kap, hogy menjen el Amatkába adatokat gyűjteni. Egy – mondhatni – kedves család szállásolja el. Ahogy egyre jobban beleássa magát Amatka történelmébe, és jelenlegi helyzetébe, sok-sok meglepő információhoz jut, de ezeket senkinek sem mondhatja, mert bajba kerülne. Végül egy ember van, akivel megosztja mindezt, de lehet, hogy ezért mindketten komoly árat fizetnek. Nemcsak az ő, de Amatka sorsa is veszélybe kerülhet.

Ez így mind nagyon jól hangzik, de... Nekem az izgalom hiányzott. A vége felé már volt belőle egy kicsi, de addig…… hát nem igazán. Pedig amúgy az ötlettel semmi probléma tényleg. Azért is szeretek disztópiákat olvasni, mert az író kreativitását mutatja egy-egy ilyen történet. Suzanne Collins vagy James Dashner esetében például az állam a padlót verdeste, hogy mi mindent ki tudtak találni, ráadásul az egész teljesen reálisnak tekinthető (ez szomorú is meg csodálatra méltó is). Itt viszont ez hiányzott. Lehet az is közrejátszik, hogy még mindig van egy-két rész, ami nem teljesen tiszta. Ilyen például a tárgyak jelölése. Ha nem írták fel és mondták ki a tárgyak nevét bizonyos időközönként, akkor sűrű masszává változtak. De hogy ez honnan jött, arról fogalmam sincs. Ugyanígy voltam a gyerekekhez való hozzáállásukkal, vagy a „csak gombát termesztünk” dologgal is. Kihangsúlyozom, előfordulhat, hogy én voltam figyelmetlen, és azért nem tudom ezeket.

Viszont vannak a történetben pozitív elemek is. Ilyen például – amit már említettem is – ez a masszává válás. A miértjét nem értettem, de legalább odafigyelésre tanított mindenkit. Vagy a közösség, a családok összefogása (még ha nem furkálódás volt is). Vagy az, hogy egy maréknyi ember képes volt egy teljes ökovárost felépíteni. De az alapötlettel sincsen semmi probléma, a kivitelezés, ami szerintem nem a legszerencsésebb.

Ezzel szemben – ahogy a fülszöveg is említi – van itt egy szerelmi szál is, még pedig Vanja és Nina között. Nagyon jót tett a történetnek, hogy összejöttek. A pozitív elemek táborát erősíti mindenképpen elsősorban LMBT mivolta miatt. Bátrak és becsülendők, hogy egy ilyen világban, egy ilyen rendszerben fel merik ezt vállalni. A közösségtől pedig szép gesztus volt, hogy ezt elfogadták. Az amúgy komor hangulatba egy kis változatosságot, kellemes érzést vittek.

És ha már szóba került a mi turbékoló gerlepárunk…

A szereplők rövid jellemzését kezdeném Vanjával, aki ugyebár a mi főszereplőnk. De bármennyire is főszereplő, nem igazán sikerült megismernem. Annyit azért megtudtam róla, hogy nem vesz semmit félvállról, és kiáll a saját igazáért. A családja és barátai mellett a végletekig kitart, küzd értük teljes mellbedobással. Na jó, ez azért nem olyan kevés dolog, de nagyjából itt be is fejeződik a lista. Ezek mind nagyon jó tulajdonságok szerencsére, ettől független viszont néha teljesen közömbös volt mindennel és mindenkivel szemben. Ilyenkor nem nagyon tudtam őt hova tenni, tekintve, hogy az előbb felsorolt tulajdonságokat is megmutatta. Igen összetett személyiséggel van dolgunk az ő esetében.

De Ninánál sincs ez másképp. Ápolónőként dolgozik, szereti a munkáját, kiemelkedően végzi azt. Megnyerő személyisége, kedvessége miatt mindenki szereti őt. Mégis vannak olyan témák, amik furcsa reakciót váltanak ki belőle. Ennek egy része érthető is, valószínű én is így reagálnék. De a többi….. na mindegy is. Ilyen téren nagyon hasonlítanak Vanjával. Lehet azért találták meg olyan jól az összhangot.

A többi úgymond főbb szereplő, Ivar (most komolyan, hogy lehet szerencsétlennek ilyen nevet adni?), Evgen, Ulla is mind nagy szerepet játszottak a történet alakulásában. Evgen volt a csendestárs, aki segített Vanja nyomozásában, Ulla volt a „szenilis” öregasszony, aki természetesen többet tudott, mint amennyit elárult (de ez általában így szokott lenni), és Ivar…… hát azt nem tudom, hogy pontosan mivel segítette előrébb a történéseket, de biztos valahogy megtette. Szóval mondhatni egy összehangolt csapatmunka volt, egy logikusan felépített történet.

Egy kicsit visszatérve még a történetre, nekem a végkifejlet némiképp furán jött ki. Egy kicsit se ilyen se olyan. Részben boldog, részben szomorú. De leginkább az zavart, hogy nem tudtam, miért történik mindez. Oké, aláírom, ez volt elrendelve, vagy ők okozták, vagy nem tudom, de megtörtént. Már csak az a kérdésem, hogy miért? Miért kellett ennek történnie? Ennek mi volt a haszna? És sok másik ehhez hasonló kérdés maradt megválaszolatlan számomra.

Viszont összességében azt mondhatom, hogy egy élvezhető mű került a kezembe. Megvoltak a maga csavarjai, amik igenis jók voltak, kellőképpen felborzolták a kedélyeket. Az én problémáim szerintem abból származnak, hogy nem figyeltem eléggé, vagy nem nőttem fel eléggé ehhez a műhöz. Mert ahogy észrevettem, kell egy bizonyos életkor, egy bizonyos élettapasztalat, hogy értékelni tudjuk mindazt, ami le van írva, mivel nem egy hagyományos disztópiával állunk szemben. Ezért elsősorban a tőlem idősebb korosztálynak ajánlom, de megpróbálkozhat vele bárki, aki esetleg kedvet kap hozzá. 

És zárszóként: Éljen Amatka közössége! 

Forrás: Addicted to the books