Jodi Picoult: Csodalány

Írta:Ariadne
Ezt a könyvet olvasva tudatosult bennem, hogy nem olvastam még elég könyvet az írónőtől. Ezt sürgősen pótolnom kell. Az írónő stílusa magával ragadó, szenvedélyes, összeszedett. Imádom, hogy a könyv hitelessége végett szinte bármit megtenne. Bár a történet szereplői fiktív személyek, simán megállná a történet a helyét a világban.

Nyomokban cselekményleírást tartalmazhat!

 

Kiknek ajánlanám a könyvet? Azoknak az embereknek, akik nem félnek kilépni a komfortzónájukból, és szeretnek elgondolkodni az élet nagy kérdésein.

 

Kiadó: Athenaeum

Megjelenés ideje: 2015. augusztus 27.

A fordításul szolgáló mű: Keeping Faith

Fordította: Peiker Éva

ISBN: 978-963-293-451-8

Borító: Lágy, egyszerű, mégis nagyon szép és figyelemfelkeltő.

 

Történetünk a Prológussal nyit, ami 1999. augusztus 10-én történt eseményekre mutat. Már rögtön az elején több információt is megtudhattunk. Például azt, hogy Mariah (a feleség) szigorú napirendekhez szeret alkalmazkodni, és kicsit elveszettnek érzi magát, és persze idegesnek, ha ez valami miatt felborul. Építész végzettségű, ennek tulajdonítja azt a tényt, hogy listák szerint szeret élni, meglepetések nélkül. Colin a férj, üzletkötési menedzser, és a fülszövegből is kiderül, hogy nem épp az a férfi, akiről példát kellene venni. Kislányuk Faith (= hit) része anyja napirendjének, gondosan betáblázzák az idejét, megvan a pontos időpontja a balettórának, úszásnak és minden más elfoglaltságnak.

Aztán ott volt még a fura nagymama, Millie, aki koporsómániájával igencsak kilógott az átlagemberek közül, bár nekem a lánya sokkal furább volt.

A tizedik oldalon felmerült egy apró kérdés bennem, amikor Mariah figyelmeztette az anyját a gyógyszerek bevételének fontosságára.

„– Nemrég voltál dr. Feldmannál az éves vizsgálaton, tudod, mit mondott: ha vallásosan szeded a vérnyomásgyógyszereidet, nincs okunk kételkedni benne, hogy mindannyiunkat túlélsz.”

Hogy lehet vallásosan szedni egy gyógyszert? Az írónő itt a hitre utalt? Hogy ha hiszünk abban, hogy a gyógyszer szedése javít az állapotunkon, akkor úgy is lesz?

 

Aztán elindulnak a balettstúdióba, ám a kislány jelzi, hogy otthon hagyta a ruháját. Hazamennek, és hirtelen otthon találják a „mintaférjet”, akit tetten érnek. A kislány elrohan, Mariah szépen felépített világa pedig újra összeomlik.

Vége a prológusnak, bennem pedig már kialakultak az első érzések. Nagyon utáltam Colint, mert fájdalmat okozott a családjának. Mariah-t nem igazán értettem meg, a kislányt viszont már az elején megszerettem. A szivárványérintős rész nagyon tetszett.

 

Aztán pár oldallal később már nem csak, hogy nem értettem Mariah-t, hanem már rá is elkezdtem haragudni. Teljesen elhagyta magát, és önsajnálatba temetkezett. Rendben, megcsalta a férje. Pocsék érzés, ha hűtlen az, akiért bármit megtennénk, de az ég áldja meg, azért elhagyni nem kellene magát, hiszen ott van a kislányuk, aki a legvétlenebb a dologban. Főleg, hogy évekkel azelőtt, amikor még csak állapotos volt, már egyszer hűtlen volt az a nyomorult. Miből gondolta, hogy megváltozik? Az meg, hogy olyan dolgok jártak a fejében a nőnek, amilyenek… nos, ott jó erősen megráztam volna, hogy térjen már észhez. Ebben az egész helyzetben, a legjobban talán a habókos, koporsógyűjtő nagymama viselkedett a legésszerűbben. Talán itt vált ő, az egyik kedvenc szereplőmmé. :)

 

A cirkuszos rész a történetben igazán szíven ütött. Ott éreztem először, hogy talán Mariah nem menthetetlen, bár nem igazán jól sültek el a dolgok.

 

A második fejezet is egy idézettel indít, ami Ian Fletcher-től származik, s nem mellesleg ő az egyik karaktere ennek a történetnek is. Határozottan tetszettek a szövegei. Például az alábbi, a vezető producer és Ian között zajlott:

„– Tudod, James, az egyetlen dolog, ami miatt mégis el tudom képzelni, hogy létezik valamiféle magasabb hatalom, mert te mindig képes vagy a lehető legrosszabb pillanatban felbukkanni.

– E z nem isteni gondviselés, Ian, hanem Murphy törvénye.”

Ian Fletcher karaktere nagyképű, makacs, pofátlan és ördögien jóképű. Tény, hogy nagyon jó szövegkörnyezetet teremtett neki az írónő, és miután belépett a képbe, egyre jobban vártam, hogy mi fog kisülni az egészből. Nagymama és Faith után újabb kedvenc karakterre leltem, és úgy éreztem, már megvan az alapja annak, hogy pozitív élménnyel zárjam a könyvet.

 

Nagyon tetszettek azok a felvetések, amik megjelentek a könyvben. Érdekesek, és elgondolkodtatóak. Ha valaki igazán nyitott a világ felé, nem háborodik fel az ilyesmin, hanem legalább elgondolkodik rajtuk.

Az viszont nagyon nem tetszett, ahogy egyes karakterek viselkedtek. Ez sajnos a való életben is így van, ha valamiről úgy gondolják, hogy az érdeküket szolgálhatja, nem nézik, hogy kin vagy min gázolnak át, igyekeznek véghezvinni, amit elhatároztak.

 

Ahogy haladtam a történettel, szinte minden pillanatban ugrásra készen vártam, mi fog történni. Volt sok olyan, amit sejtettem ugyan, de mégse számítottam rá olyan kivitelezésben, ahogy az az olvasók elé tárult. Eleinte csak tetszett a történet kivitelezése, ám a kilencedik fejezetnél kezdtem igazán szeretni. Szívemhez nőtt a történet minden kérdésével, válaszával, találgatásával, szereplőivel és eseményével együtt.

 

 

A bírósági tárgyaláson sok mindent megbolygattak, ami mélyen gyökerezett. Elhangzottak olyan vádak, amik ha igazak lettek volna, igazán szörnyű következményeket vonzottak volna be. Colin ügyvédjét rettentően utáltam, egy manipulatív féregnek mondanám, bár azt hiszem, határozottan nem vagyok pártatlan. Már az első pillanattól Millie nagyi és Faith volt a kedvencem, Metz úr pedig ártani akart nekik, még ha közvetetten, akkor is. Minden szereplő kiforrott, összeszedett volt, és az írónő igyekezett annyira élethűen ábrázolni mindenkit, hogy akár azt is hihetné az olvasó, hogy vele történt, csak épp átnevezte a szereplőket. Erről nincs szó, hiszen az írónő a köszönetnyilvánításban utalt a fiktív szereplőkre, és megköszönte a segítőinek, hogy segítettek hitelessé, élettel telivé változtatni a könyvet.

 

Annyi kérdést felvet a könyv, és számtalanra talán választ sem kap az olvasó. Az is lehet, hogy mindenki más kérdésre kap választ. Emberek fordultak ki önmagukból vagy épp felfedték igaz valójukat? Csoda történt vagy humbug az egész? Létezik egy felsőbb hatalom, vagy csak tudatosan erre neveltek minket? Hány táborra oszthatja az embereket az, amiben hisznek? Feltétlenül rossz az, amit nem tudunk megmagyarázni?

A könyv vallási témájú, erősen taglalja a hit kérdést. Ezen felül azonban szó esik hűségről, kitartásról, aggódásról, szeretetről, kalandokról, útkeresésről és még megannyi másról. 

 

Az írónő nagyszerű köntösbe foglalta a világ azon kérdéseit, amik már sokszor, rengeteg emberben felmerültek. A történet elgondolkodtat, hat az érzelmekre, kétségeket ébreszt, vagy épp altat el.

 

Azt hiszem, én született szkeptikus vagyok, bár többnyire úgy vagyok vele, hogy nem azt kell bizonyítani, hogy létezik valami, hanem azt, hogy nem. A pohár nekem nem félig üres, hanem félig teli, és még sorolhatnám. Mondhatnánk, hogy minden csak hozzáállás kérdése, s talán erre próbált az írónő is utalni. Sokszor a karakterek hozzáállásán múlt, hogy merre haladt a cselekmény szála.

Hiszem, hogy van választása az embernek, és ez a könyv igazán jó választás volt a részemről. :)

 

Pontozás: 10/10


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632934518
Megjelenés: 2015-08-24
méret: 215 mm x 135 mm

Jodi Picoult

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-06-27 09:37:48

Budapest Book Pride – Könyvek homoszexualitásról és LMBTQ emberekről

Tovább
HÍREK
2018-09-06 10:18:21

52 fontos magyar könyv – Nyáry Krisztián szerint

Tovább

A történet elgondolkodtat, hat az érzelmekre, kétségeket ébreszt, vagy épp altat el.