Irene Adler – A bűn fejedelme (Sherlock, Lupin és én 10.)

A 10 évesemmel nagy Sherlock Holmes rajongók vagyunk, így nem volt kérdés, hogy kb. 3 éve, amikor rátaláltunk a helyi könyvtár gyermekrészlegének a polcán erre a kötetre, hazajöjjön-e velünk. Az eltelt időszakban megjelent köteteket olvasva azt kell mondanom, a sorozat nem okozott csalódást, és az idővel, valamint velünk együtt vált gyermekkorúból kiskamasszá.

Fülszöveg: „A tavasz beköszönte nem vidítja fel Sherlock Holmest, aki alig várja, hogy újabb nyomozással foglalhassa le zseniális elméjét. Irene ezért játékból azt javasolja neki, hogy vizsgáljon meg alaposabban egy sor megmagyarázhatatlan bűnügyi hírt. Sherlock Holmes logikai érzéke pedig csakugyan rátalál az eseteket összekötő félelmetes, láthatatlan szálra... Ezzel kezdetét veszi a viadal egy kivételes képességekkel megáldott, titokzatos bűnözővel, majd sok-sok fordulat után Sherlock, Lupin és Irene döbbenetes felfedezést tesz.
Három rendkívüli gyerek, akik elválaszthatatlan barátok.
A krimi történetének három világhírű szereplője.
Lélegzetelállítóan izgalmas kalandok egész sora.”

A legfrissebb kötetben, A bűn fejedelmében, a három jó barát csupa véletlenségből egy különösen veszélyes bűnöző után ered. Az eddigi regényekhez híven ennek a bűnténynek is egy különleges, nem hétköznapi kiindulópontja van, melyben szerepet kap majd a három kamasz törzshelye, egy újsághirdetés, valamint egy gyerekmondóka is. A legkevésbé sem szokványos trió végtelenül fordulatos eseményeken át jut el az összefüggéstelennek tűnő láncszemeken keresztül, a titokzatos bűnöző-géniuszig, aki hihetetlen megoldáshoz juttatja el a triumvirátust.

Nagyszerűnek tartom, hogy a sorozat szereplőinek mindegyike teljesen jól megrajzolt karakter, egyikből sem hiányzik felnőttkori, ismert önmagának egyetlen jellemvonása sem. Beazonosíthatóak, felismerhetőek, a hozzájuk kapcsolódó események által pedig könnyen szerethetőek, gyakran megmosolyogtatóak. Az első kötettől kezdve figyelmet fordít arra az író, hogy ne csak egy fordulatokban gazdag ifjúsági bűnügyi regényt tartson a kezében az olvasó, hanem konkrétan az ifjú Sherlock, az ifjú Arsene és az ifjú Irene kalandjait, korhű köntösben. Végigvonulnak a kalandok a korabeli Párizstól Londonig és a főszereplők letehetetlenül izgalmas kalandjai mellett szurkolhatunk az előttük álló, folyamatos magánéleti nehézségek, történések miatt is. Gyermekszemszögből nézve a könyv éppen ideális mennyiségű, könnyen fogyasztható fejezetekre van tagolva, a szereplőkkel pedig igazán egyszerű, sőt kívánatos azonosulni.

„– Neked arra van szükséged, hogy csinálj valamit – mondtam neki.
– Nekem arra van szükségem, hogy legyen valami, amit csinálhatok – helyesbített. A dolgok megjelentek, ő pedig tudomásul vette, elemezte, szétszedte őket. Így történt, nem pedig fordítva.”

Szomorú, hogy így a 10. kötet után már sejthető, az idő múlását nem tudjuk megállítani, a gyermekkori barátság kötelékei a három szereplő között bomladozni kezdenek...
Remélem tartogat még azért a sorozat pár regényt, mert az egyik kedvencünk volt a Manó Könyvek kiadótól, mely –egyébként azt kell mondanom a sokadik kötetük olvasása után –, igazán igényes, a kiskamasz-tini korosztálynak nyugodtan kezébe adható ifjúsági regényeket kínál. Nem lehet elmenni szó nélkül a regény, illetve az egész sorozat külső megjelenése mellett. A borító gyerkőc kézbe való, belül csodásan illusztrált, az aktuális bűnügyi rejtélynek és a regényben megjelenő izgalmas momentumoknak tökéletes és szemet gyönyörködtető ábrázolása Iacopo Bruno jóvoltából.

Szívünknek kedves kötet, egy végtelenül szerethető sorozatból, melyet bátran ajánlanék 8 éves kortól felfelé. Nagyoknak is izgalmas, fordulatos olvasmány, kisebbek közül pedig még olyanoknak is nyugodt szívvel a kezébe adnám, akik szerint az olvasás uncsi. Nem fognak csalódni!