Iain Reid: Azon agyalok, hogy ennek véget vetek

Írta:Ariadne
A szerző profin játszik az olvasóval, mintha előre számolna a reakciókkal, és azokat még megfejelné valamivel.

„Érzem, hogy erősödik a félelmem. Eljött a válasz ideje. Csak egyetlen kérdés. Egyetlen kérdésre kell választ adni” – a Telefonbetyár újra és újra ugyanezt az üzenetet hagyja a lány telefonján. Ez jár a fejében a lánynak akkor is, amikor a barátjával, Jake-kel, autóznak Jake szüleinek házához. A látogatás felemásra sikeredik, s amikor visszafelé kitérőt tesznek Jake régi, elhagyatott erdei középiskolájában, már teljes az aggodalom a lányban: ki az, aki folyton figyeli, aki üldözi, és miért szól a kihalt folyosón az a végtelenített, félelmetes zene?

 

Egy letehetetlen pszichothriller, ami a jóval az utolsó lapok után is kísérteni fog.

 

Iain Reid kanadai szerző; első regénye hatalmas sikert ért el mind a kritikusok, mind az olvasók körében. Fordulatos és meglepő csavarral záruló pszichothrilleréből az Oscar-díjas Charlie Kaufman készül filmet forgatni a Netflix számára.

 

Első lendületre 96 oldalt olvastam el a könyvből, aztán meredten bámultam a falat és azon gondolkoztam, hogy most mi is van. Volt néhány verzióm, hogy miképp fog alakulni a történet, és mielőtt továbbolvastam volna, eljátszottam a gondolattal, hogy merre tovább. Majdnem a könyv felénél járva úgy éreztem, még nem jutottam sehová. Vártam, hogy értelmet nyerjen az egész. Ráadásul tudom, hogy apróság, de picit idegesített, hogy nem tudom a főszereplő lány nevét. Az ő szemszögéből ismerjük meg a történetet, mégsem esik szó arról, hogy ki is ő valójában. Később már az járt a fejemben, hogy nem tudok én semmit. Kaptam információs morzsákat, de annyira lényegtelennek tűntek, és nem akart összeállni. Pedig tudtam, hogy van ott valami…

 

A könyvben a cselekményvezetés szakaszos, többször visszaugrik az időben, hogy bemutassa a főszereplő lány életének bizonyos részeit, Jake-kel való megismerkedését, a telefonbetyár zaklatásait, valamint jelen van egy dőlt betűs szösszenet is minden időbeli ugrás között, hogy fokozza az ember kíváncsiságát. Felmerült bennem, hogy esetleg a végkifejletet vetítheti elénk a szerző ily módon, vagy épp ez a külön rész mutat rá, hogy miért lett a telefonbetyár az, aki. Rengeteg kérdés felmerült olvasás közben, és nagyon kevésre kaptam választ.

 

Ez a történet nem egy klasszikus pszichothriller. Nem úgy hat, ahogy műfajbeli társai. Elsőnek azt szögezném le, hogy mindenkire másképp hat. Engem összezavart, felbosszantott, az elején untatott, később kíváncsiságra sarkallt, mert sokáig szinte semmit nem tudtam, vagy épp nem értettem. Körülbelül a könyv felétől egyfajta baljós érzésem volt, majd a kétszázadik oldaltól húzott magával a történet, emelkedett a feszültség, és kíváncsian vártam, hogyan tovább.

A szerző profin játszik az olvasóval, mintha előre számolna a reakciókkal, és azokat még megfejelné valamivel.

 

Olvastam és olvastam, vártam, hogy kilyukadjunk valahová, hogy értelmet nyerjen az egész, mert nem volt más bennem, csak kuszaság. Aztán egyszer csak vége lett. Én pedig azóta is itt ülök és nézek, hogy most ez mi is volt…

Vegyes érzéseim vannak, s talán ezért vagyok bajban a pontozással is. Még nem ülepedett le bennem az egész.

Egyrészt hiányoltam egy csomó apróságot, zavart a karakterábrázolás felületessége, még az időbeli ugrálások is, pedig az ritkán szokott zavaró tényező lenni számomra.

Ugyanakkor tetszett, hogy egyedi az ötlet és a kivitelezés, képes volt meglepni, és abszolút igaz rá, hogy elgondolkodtat. A szerző nem csak a karakterei elméjét vette célba, de az olvasókkal is képes volt játszani.

 

Pontozás: 10/7


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938110
Megjelenés: 2019-05-21
méret: 200 mm x 125 mm

Iain Raid

Tovább
Ez is érdekelhet:

SZERINTETEK
2018-03-26 01:25:27

Lana Millan: Raziel – Egy angyal az élet küszöbén

Tovább
HÍREK
2019-04-02 15:21:19

Jönnek!!! – Áprilisi szépirodalom

Tovább
MINDENNAPI
2019-10-09 12:02:20

„Vigyázni kell, mert az emlékezet a börtönünkké is válhat”

Tovább

Iain Reid kanadai szerző első regénye.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem