I am every woman avagy a Pesti Nő: Izsó Zita–Bach Máté

27 különböző személyiség. A Pesti nő lehet orvos, lehet kocsmáros, lehet misszionárius, de ugyanúgy lehet taxisofőr, színésznő és újságíró is. Mindegyikük története más-más emberi sorsot rejt, különböző indíttatásból, többféle motivációval.

„Nő vagyok; de nő voltom sem kellemetlen helyzetet, sem alibit nem jelentett számomra. Annyi bizonyos, hogy egyik adottsága életem történetének, s nem magyarázata.” – mondta Simone de Beauvoir.

Izsó Zita és Bach Máté nagyon színes és érdekfeszítő interjú kötetet hozott létre 200 oldalon, 27 különböző személyiséggel. A Pesti nő lehet orvos, lehet kocsmáros, lehet misszionárius, de ugyanúgy lehet taxisofőr, színésznő és újságíró is. Mindegyikük története más-más emberi sorsot rejt, különböző indíttatásból, többféle motivációval. Mégis, kivétel nélkül mindegyik interjúalannyal lehet azonosulni, mindegyikükben közös pont a fejlődésre való törekvés és a dolgok más perspektívából való megközelítésének megjelenése.

A könyvben tökéletes egyensúlyban vannak a nagy, tragikus életesemények és a mindennapi csaták, az apró kis tanmesék és a nagy életbölcsességek. Nem ideológiákat állítanak a történések mögé és magyarázzák filozofikusan az általuk megélt és leszűrt tapasztalatokat, hanem végtelen egyszerűen és szeretnivalóan mesélik el ezek a nők mik voltak azok a dolgok a világból, melyek megérintették őket és melyek azok, amelyeknek még a legnagyobb presszió alatt sem volt hatalmuk rajtuk. Amikor belesüppedünk a hétköznapok mókuskerekébe, és eluralkodik rajtunk a felmorzsolódás és szétaprózódás, és nagyon tudjuk sajnálni magunkat a legapróbb sérelem miatt is, megrendítő olvasni, hogy a kilencvenkét éves holokauszt túlélő, Fahidi Éva így nyilatkozik:

"Mindig megtalálom, mitől lehet boldognak lenni, mert mindig van valami. Már az is, hogy élsz, mert az sem egy természetes dolog. Ez az, amit örökre megtanultam. Hogy nagyon kell értékelni."

Hálás vagyok, hogy olvashattam ezt a könyvet, mert rengeteget adott, akár mankóként szemléletváltásban, akár példaként egy-egy hiányosságom terén. Nagyon jó volt rácsodálkozni arra is, hogy egy-két problémámmal bizony nem vagyok egyedül, hogy másokat is hasonló kérdések foglalkoztatnak, mint engem. Majd' minden beszélgetés meg nem fogalmazott kérdései az „Eleget teszek/tettem?”, „Mi hozott erre az útra?”, „Miért hoztam meg bizonyos döntéseket?”, „Hogyan hat ránk más emberek viselkedése?”, „Milyen kölcsönhatásban vagyunk egymással?".

Remek lehetőség volt ugyanakkor belebújni ennyire sokféle női szerepbe, a kötetnek nem volt célja, hogy csak ismert embereket vonultasson fel, teljesen hétköznapi foglalkozást űző nők is felbukkannak a könyvben, ami megint csak kérdéseket, kíváncsiságot vet fel az emberben. Kíváncsiságot azokra, akik a közvetlen környezetünkben élnek, akik lehet, hogy nem játszanak nagy színdarabokban, nem tombolnak tömegek a koncertjeiken, vagy olvassuk a nevüket a magazinokban. Mégis, annyira lélekemelő kiolvasni egy közterület-fenntartó, vagy épp egy hajléktalan szállóról kikerült szociális munkás leírt gondolataiból, hogy más-más perspektívából ugyan de mindannyian önazonosak. Azt hiszem, nagy munka az elfogadás, az elengedés, és az önismeretből fakadó bölcsesség is. Ami nagyon tetszett a kötetben az az, hogy mindegyik beszélgetéstől kaptam valamit. Látásmódot, igényt arra, hogy nyitott legyek a másik iránt. Mert, ha elsőre úgy tűnik is, olyan sokban nem különbözünk egymástól.

„Most már nem látok annyi különbséget az emberek között. Most már azt látom, hogy fájdalmasan egyformák vagyunk. A legtradicionálisabban élő amazonasi őslakosok és a szingapúri felgyorsult világban élő ember között lényegi különbség nincs. Mindannyian ugyanazt szeretnénk: elfogadást, szerelmet, utódokat, családot.” /Zárug Zita/

„A mai társadalomban sajnos sokan érezzük úgy, hogy senkit nem érdekel, kik is vagyunk mi valójában. Ezért leszünk megkeseredettek, és viszonyulhatunk másokhoz rosszul. Mert aki másokat gyűlöl, az általában magát gyűlöli, csak kivetíti ezt az érzést a többiekre.” /Al Ghaoui Hesna/

A portrékkal ellátott 27 pesti nő a kötetben:
- Fahidi Éva holokauszt túlélő, aki kilencvenévesen a Tünet Együttes Sóvirág című előadásában életében először lépett színpadra táncosként
- Sebestyénné Földes Ilona Cica, a Róma Ételbár tulajdonosa, az elmúlt fél évszázad budapesti
vendéglátásának élő szemtanúja
- Zárug Zita világutazó, aki férjével négy év alatt negyvenhat országban járt, és összesen
negyvenezer kilométert tett meg
- Székely Dezsőné Sebestyén Mária, Hosszú Mari, aki vöröskeresztesként a rádiónál kapcsolódott be az '56-os forradalmi eseményekbe, majd csatlakozott a Tompa utcai felkelők csoportjához
- Törőcsik Mari kétszeres Kossuth- és Jászai Mari díjas művész, a Nemzet Színésze, 1976-ban pedig megkapta a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál legjobb női alakításáért járó díját
- Szabóné Bán Ágnes aluljáró-takarító, aki szerint ha egy embernek utcaseprő a munkája, akkor úgy seperjen utakat, ahogy Michelangelo festett, ahogy Beethoven komponált, vagy ahogy Shakespeare írt verseket. Olyan jól seperje az utakat, hogy a mennynek és a földnek minden lakója megálljon egy percre, s azt mondja, ím, itt élt egy nagyszerű utcaseprő, aki jól végezte a munkáját
- Kovács Brigitta, szempillastylist, aki munkája során azt szereti a legjobban, amikor vendégei kinyitják
a szemüket, belenéznek a tükörbe, ő pedig látja az örömöt az arcukon
- Kadi Fatiha, akiben túlteng az alkotói vágy
- Relle Ágnes műfordító, aki emigrált magyar szülők gyermekeként egész életében az elveszett fészek után érzett honvágyat
- Polonkai Éva, aki több évtizede rója taxijával Budapest utcáit és ez idő alatt rengeteget tanult utasaitól
- Kozák Danuta ötszörös olimpiai, tizenegyszeres világ- és tizennégyszeres Európa-bajnok kajakos
- Sztojka Szabina, a Református Cigánymisszió teológusa
- Segesdi Móni, a Magyarországi Észt Intézet igazgatója, kulturális mindenes
- Éberling Anikó rajz- és művészettörténet tanár, restaurátor
- Vanessa Loureiro, a Shalom katolikus karizmatikus közösség misszionáriusa
- Závory Andrea színművésznő és biztosítási ügynök
- Horváth Csilla, Hocsi, szociális munkás a Menhely Alapítványnál, korábban hajléktalan
- Péterfy Bori, a magyar underground zene egyik legismertebb képviselője, színésznő
- Weeber Tiborné Kaszap Sarolta, KézenFogva nevelőszülői díjjal kitüntetett 10 gyermekes anya
- Jóba Katalin, a Budakeszi vadaspark egyetlen női munkatársa
- Demeter Katalin, a Magyar Hospice Alapítvány ápolási igazgatója
- Terék Anna fiatal költő és drámaíró, iskolapszichológus
- Farkas Gyuláné Gizi néni, a Giero féktelen örömzenéléssel, régi szőnyegekkel és antik bútorokkal telezsúfolt, hangulatos pincekocsma tulajdonosa
- Juhász Anna, Juhász Ferenc kétszeres Kossuth-díjas költő lánya, a Hadik Irodalmi Szalon vezetője
- Al Ghaoui Hesna, riporter
- Dr. Gyurkó Szilvia, gyermekjogi szakember és aktivista
- Kis Tibor Noé, író

Nagyon szerettem a Pesti nő színeit, az egyéniségeit, a történeteit életről, halálról, szerelemről, mert ahogyan Terék Anna a könyve főszereplőivel kapcsolatban nagyon találóan írta: „Mind én vagyok.”

Forrás: Véda hangulatai