Helen Hoang: A szerelem egyenlete

A fent említettnek az egyetlen hibása én vagyok. Majdnem közvetlen a Rachel Van Dyken könyv után olvastam ezt, és annyit elspoilerezek nektek, hogy nagyon hasonló a kettő. A történet felépítése, a történések egymásutánisága, csak a szereplőkben vannak különbségek (meg itt kicsit hosszabb volt a szenvedős rész). Így olyan volt, mintha kétszer egymás után elolvastam volna ugyanazt a könyvet, ami azért ront az élményen. Magával a könyvvel nem volt problémám, az volt a hiba, hogy most olvastam. Bár mindezektől független is tetszett.

Röviden a történetről

Az Asperger-szindrómás Stella ökonometrikustként dolgozik egy neves cégnél. Betegségéből adódóan megvan a napi rutinja, amihez mindig tartja magát. Azonban a munkahelyén az egyik kollégája mondhatni beszól valamit, ami nagyon rosszul esik neki. Ezért keresi fel az eszkort szolgáltatást, és ezáltal Michaelt. Michael már első pillanattól kezdve látja, hogy van Stellában valami különleges, sejti, hogy nem egy hagyományos kuncsafttal van dolga. Szépen lassan beigazolódik a gyanúja. Ahogy egyre többet mutatnak meg egymásból, kezdenek egyre kuszábbá válni a dolgok. Az érzelmek egyre csak gyarapodnak, erősödnek, szolgáltatást adóból és kuncsaftból valami egészen mássá alakulnak. De hogy mi lesz a sorsuk? Az még a jövő zenéje.

Mint ahogy azt a történet elmondáskor is próbáltam érzékeltetni, itt is váltott szemszögről van szó. Viszont itt E/1. helyett E/3-ban van az egész, ami az elején kissé megzavart. Amíg nem mondtak ki konkrétan a neveket, nem tudtam, éppen ki a narrátor. De ez inkább csak az elején fordult elő. Utána már a szituáció elég volt, hogy tudjam, éppen Stella vagy Michael beszél.

Maga az alapötlet ugye nem volt teljesen új, viszont Stella betegsége és Michael alkalmi munkája megfelelő pluszt nyújtott ahhoz, hogy egy új regényt kapjunk. Már a fülszövegben is kiderült, hogy Stella Asperger-szindrómás. A nevét hallottam már ennek a betegségnek, de úgy különösebben nem ismertem. Viszont ez a könyv arra jó volt, hogy kicsit jobban megismerkedhessem vele, belelássak egy ilyen ember életébe. A legjobb, hogy ezt nem úgy tálalták, mintha csak egy sima ismeretterjesztő könyv lenne, hanem beleszőtték a fő történetszálba, a két főszereplő beszélgetésébe. Ezzel az írónő elérte, hogy ne kezdjem el a hajamat tépni az unalomtól (téptem máshol, de erről később).

Ugyanígy voltam Michael eszkort melójával is. Első hallásra mindenki egy kicsit meghökken ettől, vagy viszolyog, esetleg távolságot tart. De ahogy anyu szokta mondani: „Mindig mindennek oka van.”  Valószínű, hogy Michael sem jókedvéből – mondhatni – árulja a testét. És mint kiderült, tényleg nyomós oka van, hogy elvállalt ilyen munkát. Megmondom őszintén, az elején én is kissé kétkedve fogadtam mindezt, de amikor elmondta, hogy miért is kényszerült ilyen munkára, az azért nagyban megváltoztatta az én véleményemet is. Azóta van Luv Michael!

És ezennel el is érkeztünk a szereplőkhöz

Mint ahogy azt már említettem, Michael nagy szerelmem lett. Amellett, hogy jóképű, okos és hatalmas szíve van, vicces és nagyon jól tudja kezelni Stellát. Ez így lehet, hogy nyersen hangzik, de így van. Megvan benne a kellő türelem, figyelmesség ahhoz, hogy Stella ne érezze magát vagy a betegségét tehernek a kapcsolatban. És ez tetszik benne a legjobban. Persze a többi tulajdonsága sem elhanyagolható, de ezt szerettem volna mindenképpen kiemelni. Itt volt a „beleszerettem ebbe a hapsiba” pillanat.

Írtó szerencsés Stella, hogy egy ilyen férfit talált. És pont Stellához passzol. Ő is nagyon okos, a munkájában kitűnő. Kinézetben is passzolnak egymáshoz. Igaz szegénynek a szociális képességei nem az igaziak, de ezt nem lehet neki felróni, mivel ez a betegségével együtt járó dolog. Minden kis hibájától függetlenül szerintem ő egy igazán szerethető karakter. A maga kis bájos módján belopja magát mindenki szívébe.

Említettem, hogy volt egy „hajtépős” dolog a sztoriban. Vagyis én borultam ki tőle kicsit. Ugye, minden ilyen szerelmes regénybe eljön az a pillanat, amikor a két főhős valamin elkezd vitatkozni, és egy időre külön válnak. Na itt most elég hosszúra sikeredett ez a különválós rész, meg előfordult az a tipikus „én nem hallgatom végig őt, és ő sem hallgat végig engem, ezért nem vagyunk együtt” dolog. A vége-felé már igen-igen elkapott néha a harci ideg, de hála istennek itt sem maradt el a happy end, ami azért kárpótolt és lenyugtatott.

Összességében azért azt mondhatom, hogy tetszett. Érdekes és érzelmekben gazdag történet, igazán szívmelengető. És bizonyos dolgokra is megtanít, legfőképpen a Stellához hasonló emberekről, ami azért nem elhanyagolható tény. Könnyed délutáni olvasásra tökéletes, plusz mellé egy tea. Tényleg csak ajánlani tudom mindenkinek.

Forrás: http://addicted-to-the-books.blogspot.com/