Gwen Cooper: Homér - Egy varázslatos vak kismacska története

Írta:Ariadne
Kedves, szeretnivaló történet az állatok szeretetéről, a macskák természetéről, valamint egy fantasztikus nőről, aki rajong a négylábú barátokért, s ellátja az embereket tanácsokkal a gondozásukkal kapcsolatban.

Gwen Cooper Florida állam délkeleti részén, az Egyesült Államok keleti parvidékén, Miami-ban születetett. Öt évig különböző non-profit cégeknél tevékenykedett, mint adminisztrátor, marketinges, és adománygyűjtő. Később több jótékonysági szervezet „életébe” bekapcsolódott, vezetette, koordinálta a folyamatokat, s jelenleg is több helyen önkéntes. Igazán példamutató életet él. Szívén viseli az elhagyatott, meggyötört állatok sorsát, ugyanakkor a bántalmazott, elhanyagolt gyermekeket is felkarolta, valamint családvédelemmel is foglalkozott.

2001-ben költözött Manhattan-be, és jelenleg is ott él férjével Laurence-el és macskáival, Fanny-val és a háromlábú Clayton-al.

A könyvben „élő” macskák (Vashti, Scarlett, Homér) sajnos már az örök vadászmezőkön szaladgálnak.

Homért 2013. augusztus 21-én, tizenhat éves korában altatták el.  

A könyv életrajzi ihletésű, és minden eladott példányszám után az írónő 10% jogdíjat az elhagyott, bántalmazott, kiszolgáltatott és fogyatékkal élő állatok szervezetének ajánlott fel.

 

Nagyon tetszett az írónő honlapja, hisz’ rengeteg mindent megtudhatunk belőle. A legjobban talán a „Living with a blind cat” fülecske nyerte el a tetszésemet. Az Élet egy vak macskával résznél sok dologra felhívja az írónő a figyelmünket. Például, hogy egy vak macska is élhet teljes életet, ha a gazdi segít neki ebben. Ha mindent ugyanazon a helyen tartunk, ugyanoda teszünk vissza, akkor ügyesen megtanulja, hogy minek hol a helye, így nem fog mindennek nekiszaladni. A bajsza pedig segít neki tájékozódni, hogy hol vannak a falak, ajtók, és rendkívül gyorsan megjegyzi ezt a cicus.

 

Tanácsok olyanoknak, akiknek megvakult a macskájuk, vagy épp már vakon került hozzá:

- Győződjön meg arról, hogy az élelem, víz és alom mindig ugyanazon a helyen van. Ha beleteszi az alomba, vagy közvetlenül elé teszi az ételt, a macska erről a helyről önállóan visszatalál majd a helyére, ez segít neki memorizálni, hogy mi hol van.

- Ne hagyjon mindent szanaszét, mindennek legyen meg a maga helye, és ne maradjon túl sok minden a földön, így könnyebb a macskának tájékozódni, és képes lesz önállóan mozogni a lakásban.

- Különböző szobákat különböző illatanyagokkal érdemes ellátni, ezzel is segítve a macskát, hogy melyik szobában van épp.

Kiemelte ugyanakkor, hogy egy vak macskának a legbiztonságosabb hely a saját otthona, tehát nem ajánlott a „szabadtéri”, kinti elhelyezés.

 

Forrás: www.gwencooper.com (Nem tükörfordítás, csak kiemeltem a lényeget)

 

Külön tetszett, hogy felhívta az írónő a figyelmet arra, hogyan segíthetnek az emberek a bajba jutott állatoknak. Amennyiben az utcán találnak egyet, leghelyesebb, ha állatorvoshoz viszik és értesítik a legközelebbi állatvédő szervezetet. Nem feltétlenül az örökbefogadás az egyetlen lehetőség. Adományozhat ételt, kuckót, játékot, támogathat egy bizonyos állatot, de egyszerűen csak pénzzel is támogathatja őket.

 

Most pedig jöjjön a könyv!

 


Vigyázat! Cselekményleírást tartalmazhat!

 

 

A könyv kinézete nagyon tetszett. Imádtam az apró mancsnyomokat az oldalakon elszórva, az idézeteket, amik minden új fejezetnél felbukkannak, s a könyv hangulatát, ami már olvasás előtt is körülölelt.

 

Tartalom:

Prológus : Egyszer volt egy macska 
Első fejezet: Nekem Gödröcske 
Második fejezet: Mit lát az ember egy világtalan macskában? 
Harmadik fejezet: Új élet 
Negyedik fejezet: Az Icipici Cica Klub 
Ötödik fejezet: Az új srác 
Hatodik fejezet: Don't be happy. Worry 
Hetedik fejezet: Gwen már nem lakik itt 
Nyolcadik fejezet: El Mocho balladája 
Kilencedik fejezet: Kutya-macska barátság 
Tizedik fejezet: A remény hal meg utoljára 
Tizenegyedik fejezet: Saját másfélszobás 
Tizenkettedik fejezet: Állathangok 
Tizenharmadik fejezet: A legyek ura 
Tizennegyedik fejezet: Mucho gato 
Tizenötödik fejezet: Homérom és én 
Tizenhatodik fejezet: A szingli és macskái 
Tizenhetedik fejezet: Az Utazó Macskamatiné 
Tizennyolcadik fejezet: New York és a déli macskák 
Tizenkilencedik fejezet: Lyuk az égen 
Huszadik fejezet: 2001. szeptember 12. 
Huszonegyedik fejezet: Aki nem lát a szemétől 
Huszonkettedik fejezet: A dicső Vashowitz 
Huszonharmadik fejezet: Tizedik élet 
Utószó: Hozzámentem

 

 

A prológusban olvashattam, hogy Gwen egészen pici cica korában a Homérmedve becenevet adta a macskának, mert a szőre olyan fényes és fekete volt, akár egy grizzlyé. Ráadásul meghazudtolva az átlagot, Homér rohangált, polcra, asztalra, székre ugrált, fergeteges sebességgel szelte át a teret, igazi izgága macska volt. Nem viselte el a kupis asztalt, mindent lelökött róla. :)

Az első fejezetben többek között arra is fény derült, hogy Gwen akkor került a macskatartók széles táborába, amikor elköltözött Jorgétól, és magával vitte Vashti nevű, gyönyörű, bolyhos, fehér macskáját, és a foltos-szürke, fenséges és magának való Scarlettet.

Aztán, ahogy szépen haladt a történet, megtudhattuk milyen volt Homér, amikor először találkozott Gwennel, majd amikor az új otthonába költözött. Határozottan mosolyogva olvastam az otthonnal való ismerkedést, Scarlett fújtatása, Vashti vizsgálódása pedig nem okozott meglepetést, tekintve, hogy mi is macskatartók (is) vagyunk.

Nagyon tetszett Gwen alábbi megfogalmazása:

„A macskáknak kétféle „szeme” van – az igazi szem és a bajusz. A macskák bajuszszálai háromszor olyan vastagok, mint a szőrzetük többi része, a gyökerük sokkal mélyebbre megy, mint más szőrszálaké, és az idegrendszerhez kapcsolódnak. A bajusz az érzékek visszaigazolásának állandó forrása a macskák számára. Ezzel észlelik a légáramlatokat, melyek a körülöttük történő mozgásokra figyelmeztetik őket, és érzékelik a falak, bútorok, és egyéb tárgyak jelenlétét; vagyis a bajusz egyfajta kiterjesztett perifériás látás, ami segít egyensúlyozni, és segíti a térbeli tájékozódást. Többek között emiatt látnak olyan híresen jól a macskák a sötétben.”

 

 

Minden fejezetből tudnék kiemelni olyan részeket, amik megmosolyogtattak, elgondolkodtattak, vagy épp könnyeket csaltak a szemembe. Ilyen könyv ez. Érzelmes, elgondolkodtató, és valóságot idéző. Két hét kellett, hogy elolvassam ezt a 296 oldalas, kis terjedelmű könyvet. Nem azért mert rossz, vagy unalmas, pusztán egy-egy fejezet után muszáj voltam szünetet tartani, úgy éreztem, hogy ennek a könyvnek hiba lenne gyorsan a végére érni. Talán már az elején tudtam, hogy egyszerre talán túl sok lenne az érzelem. A történet olvasása közben akaratlanul is az eszembe jutott, hogy ez megtörtént a való életben. Mennyi megpróbáltatáson ment keresztül szegény macsek. Az utolsó előtti fejezetig egész jól bírtam, végül eltörött a mécses, amikor arról olvastam, hogy nem eszik, nem iszik, nem játszik, nem csinál semmit Homér. Kétségbeestem, hogy ugye nem azzal fog a történet zárulni, hogy a szivárványhíd túloldalára távozik? Aztán eszembe jutott, hogy a könyv 2009-ben látott napvilágot, tehát biztos hogy erről nem írt Gwen.

Szerettem Homérról olvasni. Arról, hogy hogyan viselkedett, mit csinált, milyen volt a viszonya Vashtival, Scarlettel és az emberekkel.

 

Érzelmes, tanulságos, elgondolkodtató, néha szívfacsaró, máskor kacagásra késztető. Minden állatszerető embernek melegen ajánlom! (Azoknak is, akik nem azok, mert a könyv elolvasása talán megváltoztatja őket)

 

Pontozás: 10/10

 


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
HÍREK
2019-04-05 10:54:58

1,4 millióval több szó: ennyit jelent az esti mese

Tovább
INTERJÚ
2019-12-22 14:38:23

Hidas Judit könyvlistája

Tovább

Állatokról és emberségről, nem csak állatbarátoknak.