Gróf Károlyi Istvánné Windisch-Graetz Mária Magdolna: Feljegyzések és életképek

A Szépmíves Kiadó jóvoltából most a 20. századi történelem viharos időszakával ismerkedhetünk meg – egy arisztokrata család életén keresztül.

A Kiadó megalapulása óta lelkes rajongója vagyok a könyveiknek. Hiánypótló, igényes köteteket jelentetnek meg és sokszor pótolhatatlan történelmi emlékeket hoznak a felszínre, melyek nagy valószínűséggel elvesztek volna. Az egységes, minimalista borítók elegánsak, tökéletesen kapcsolódnak a mondanivalóhoz. Szóval én mindig nagy örömmel figyelem az újdonságaikat, és ha tudom, beszerzem a soron következő köteteket. Most éppen egy 20. századi memoár akadt a kezembe, melyben naplórészletek, régi fényképalbumok összerendezett, jegyzetekkel kiegészített fotói, megannyi személyes élmény, történet olvasható a zűrzavar időszakából, az 1950-es évekről.

Gróf Károlyi Istvánné Windisch-Graetz Mária Magdolna 1911-ben született, gyermekkorát Sárospatakon töltötte. Szenvedélyes vadász, díjugrató lovas volt. Férjével és családjával a 1949-ben kellett elmenekülniük Magyarországról, az államosítás miatt, hogy aztán egy másik földrészen, Argentínában kezdjenek új életet. Már a kiutazás is kalandosra sikerült, de a beilleszkedésről szóló feljegyzések igazán érdekesek. Hol vidámak, hol szomorúak, ahogy a mindennapok is. Megnyitják a Kis-Pipacs Hotelt, ahol aztán az első szezon végén adózniuk kell a szomszédos városban. Az adóhivatal működéséről, a bemondásos rendszerről, az emberek találékonyságáról egy külön kis írás is született, mely akár egy Rejtő-kötetben is helyet kaphatna. A bürokrácia finoman szólva is gyerekcipőben jár, és ez vicces helyzeteket eredményez.

A visszaemlékezés számomra legkedvesebb része a kötet végén található, az összegzés, amikor Gróf Károlyi Istvánné arról ír, hogy egész életükben mentek, tették a dolgukat, ha költözniük kellett, költöztek, és új életet, egzisztenciát teremtettek külföldön, hogy legyen a következő generációnak valamije. Mert, mint írja, őket még így nevelték, hogy nem maguknak, hanem az utódaiknak teremtik meg a jólétet, és bármi is történjék velük, ez lebegjen a szemük előtt.

A család hányattatott életéről olvasni szomorú, de a viharos, kiszámíthatatlan körülményekhez való végtelen türelmük és alkalmazkodásuk példaértékű. Jó volt elmerülni kicsit ebben a letűnt korban, és a korabeli leveleket, fotókat nézegetni, a gondolataikat megismerni. Ajánlom mindenkinek, akit érdekel a második világháború utáni menekülni kényszerülők sorsa.

 

PAE


Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

A 20. század zűrzavaros időszaka.