Fiala Borcsa: Bűntény a Dunán | fiatalos krimi

Fiala Borcsa írónőről egészen eddig nem is hallottam, pedig zseniális a hölgy! A regény minden leírt sorát imádtam, pedig szerintem nem feltétlen én vagyok a mű célközönsége. A legtöbb regény esetében nagyon tud idegesíteni, ha az író szlengeket használ. Itt teljesen jól illeszkedtek a fiatalos kifejezések a történetbe, hiszen a főszereplők maguk is fiatalok voltak, azaz a szlengek használata csak még életszerűbbé tette a karaktereket. A regény sok meglepetést okozott mind karakterek, mind történet terén. Krimiről levén szó, van gyilkos is, akinek személyét elég gyorsan kitaláltam, de az indokok még engem is megleptek. Az írónő humora is párját ritkítja, nagyon sokat nevettem a könyvön, pláne, hogy a humoros jelenetek elég valószerű szituációkból fakadtak, néhány momentum még ismerős is volt a saját, teljesen unalmas és köznapi életemből.

Fülszöveg:

A ​Kecskés-szigeten mostanában igazán szokatlan és rejtélyes dolgok történnek. A nádi billegetők eltűnése, furcsa nyomok az iszapban, egy holttest a sziget közelében… 
Hogy nem hallottál még a Kecskés-szigetről? Sem Bona Petiről és fantasztikus álomfejtő képességéről? Akkor épp ideje, hogy megismerd Petit, a Veréb ikreket és Mirit! Pest kis szigeteinek a felderítése közben ugyanis egy izgalmas és rejtélyes bűntény kellős közepébe csöppennek. 
Fiala Borcsa kalandregényének szereplői briliáns csapatmunkával derítik fel a szövevényes esetet. A kalandos nyomozás közben pedig az is bebizonyosodik, hogy nincs olyan étel, amit ne dobna fel egy kis ketchup.

A borítóért én konkrétan elepedek. Nagyon hangulatos, kicsit meseszerű, egyszerűen imádom. A szerző és a mű címe tökéletesen olvasható, de mégsem annyira hangsúlyos, nem nyomja el a képet. Maga a borító elég egyszerű, nincs túlgondolva, de ebből az egyszerűségből fakad a szépsége. Nekem hihetetlenül tetszik ez a retro mesékre hajazó rajzolási stílus, igazán hangulatossá teszi a borítót. Szépséghibának tudom be viszont azt, hogy a nyomdafesték, amivel nyomtatva lett a könyv, valami rettenet büdös. Nekem ez sok kiadó könyvei esetében szívfájdalmam, hogy gyönyörű, jó a sztori, a karakterek, minden klappol, de nem bírom fél óránál tovább a kezemben tartani, mert megpusztulok a szagától. Sajnálatos, de szerencsére a borító és a király történet kárpótolta szegény szaglószervemet.

A regény egyik legszimpatikusabb eleme számomra az, hogy echte magyar helyszíneken játszódik a történet, maga a sztori is ízig vérig magyar, ahogyan a szereplők is. Jó volt ismerős helyszíneket olvasni, igazán hangulatos volt. Azt meg pláne imádtam, hogy a fő helyszín úgymond a Duna és annak szigete volt. A folyók alapvetően közel állnak hozzám, valamint mivel szigetközi vagyok, nem esett nehezemre elképzelni azt a természeti környezetet, ahol a regény játszódik. Kicsit tartottam is tőle, hogy nagyon ferdítve lesz, de nem, a környezet szépen és pontosan volt leírva.

A karakterek is nagy meglepetést okoztak, mivel én az idősík alapján arra számítottam, hogy… olyanok lesznek, mint manapság a kölkek, de nem. Inkább voltak “retro gyerekek”. Alapjáraton a gyerek szereplőket is utálom, mert a legtöbbjük idegesítő és a jellemükben sincs semmi kreativitás. Itt emiatt sem kellett, hogy fájjon  a fejem, mivel a kölykök nagyon cukik és szimpatikusak voltak. Főleg a kislány, Miri. Nem lövöm le a poént, de van a jellemében egy olyan különlegesség, ami egészen meglepett, olyannyira, hogy kedvenc szereplőm is lett a cserfes kislány. Természetesen a főszereplő, Peti is belopta magát a szívembe, a maga különleges képességével. Igen. Különleges képesség. Szerintem kreatív és jó ötlet egy alapvetően eléggé realisztikus regénybe némi fantasztikumot vinni. Egyet bánok csak, hogy nem lett annyira kibontva, de mivel nem fantasy regényről beszélünk, különösebben nem is tudott zavarni. A gyerek karakterek mellett a felnőtteket is legalább annyira meg tudtam kedvelni. Kicsit talán túlzottan mintaszülők voltak, de ettől függetlenül szívmelengető volt.

A történetben fontos szerepe van a kajának. Olvasás közben többször is megéheztem, de hamarosan kiélhetem vágyaimat, mivel úgyis jön a karácsony. Voltak benne bizarr dolgok, mint például a ketchupos limonádé, de amilyen fura vagyok, elgondolkoztam, hogy egyszer meg fogom kóstolni. Bakancslistára tettem. Meglátszik, hogy az írónő szereti a hasát, mert jobbnál jobb ételeket sorakoztatott fel a könyvben. Én meg csak korgó hassal olvastam, aztán minduntalan ráébredtem, hogy nálunk szinte üres a hűtőgép, de annyi baj legyen. Legalább egy raklap sütit sütöttem otthonra. Azt ehetem. Kár, hogy én jobban vágyom egy kis staek-re. Természetesen ketchuppal.

Az írónő humoráért én elepedek. Nagyon sokat mosolyogtam a könyvön, pedig annyira nem szokásom, pláne, hogy nekem alapvetően morbid humorom van. No, nem ám azt hiszitek, hogy ebben a könyvben a morbid humor operál! Dehogy! Viszont még így is fergeteges volt, többször hangosan kuncogtam, pláne, ha olyan volt a helyzetkomikum, ami már az én életemben is megesett.

Azt tudom mondani, hogy ezt a regényt bárki nyugodtan elolvashatja. Kivéve persze azt, aki diétázik, vagy nagyon éhes. Az ilyen személyeken kívül tényleg nemtől és kortól függetlenül akárkinek tudom ajánlani. Humoros, jó a története, érdekesek a karakterei. Egy könnyed kikapcsolódást nyújtó könyv, ami nem fogja megváltani a világot, de szerintem a szerzőnek nem is ez volt a célja. Ha esetleg a karácsonyi időszakra valami olvasnivalót kerestek, akkor ezt vegyétek szerintem a kezetekbe. Nagyon olvasmányos is, gyorsan lehet vele haladni. Én magam is két nap alatt kiolvastam úgy, hogy közben sütöttem háromféle süteményt.

Forrás: Szubjketív Archívum