„Én annyiszor kaptam ajándékba az életemet, hogy már nem is volt az enyém, és odaadtam." - Ljudmila Ulickaja: Daniel Stein, a tolmács

Nos: adott egy Dieter Stein, zsidó fiatalember, menekül, próbálja túlélni a háborút. Majd lesz belőle Daniel Stein kármelita testvér, katolikus pap.

Szeretem Ulickaját, legfőképp a figuráit. Ha Surikot kedveltem, Danielért rajongani lehet. A hit és az embernek maradás, önazonosság, felelősségvállalás témáit feszegeti a regény. Mondhatnám úgyis: kérdéseit, és valahol itt van a lényeg. Mert a válasz százféle lehet, a kérdés mégis mind a száz esetben mindig ugyanaz. "Hiszel?"

Gondoltam rá, hogy úgy írok róla, hogy a sztorit mellőzöm, de nekem Daniel nélkül ez nem megy. Szóval: Spoiler!

Nos: adott egy Dieter Stein, zsidó fiatalember, menekül, próbálja túlélni a háborút. Majd lesz belőle Daniel Stein kármelita testvér, katolikus pap. Elfogadhatatlan? Nem, egyáltalán nem az. És erről szól a regény.

Daniel háborús hős, embereket, zsidókat menekít, de úgy, hogy közben a Gestapo tolmácsa zsidóként, ám ezt elég sokáig sikeresen titkolja. Később partizán lesz, majd keresztény katolikus pap, Izraelbe utazik, hogy egyfajta őskeresztény egyház módjára toborozzon gyülekezetet, hirdethesse az igét. A problémák, amelyek ugye nem itt kezdődnek, itt robbannak mégis igazán. Melyik igét? Milyen vallás? Milyen etnikum? Milyen nemzetiség? Milyen felekezet?

Elkezdődik a felelősségvállalás, a diszkrimináció kérdése, boncolgatása. Különösen érdekes az, ami a zsidóságot érinti: amikor Daniel követeli az izraeli állampolgárságot a Visszatérési Törvény alapján, Izrael nem ismeri el őt zsidónak, állampolgár csak úgy lehet, hogy nemzetiségét meghatározhatatlannak tekintik. Sőt! Daniel pere után új törvényt léptetnek életbe, már nem elég ha valakinek anyja zsidó és zsidónak tekinti magát, kiegészítik a Visszatérési Törvényt azzal, hogy semmilyen más hitet nem vehet fel az illető. Nagyon tetszett, hogy annyi dogmát és tézist keresztbe és szembe állított egymással az írónő, sokszor megjelent a "hogyan is állunk az elfogadás, a felelősség és a felsőbbrendűség kérdésével?"

A könyvből kitűnik, hogy valójában azon kívül, hogy Izrael egységét szinte egészében a környező arab világgal való kollektív szembenállás határozza meg, lassan kiderül, hogy a „létét” sem garantálja más, mint egyrészt az arab világgal szembeni állandó feszültség, szembekerülés, másrészt ugyanez vonatkozik a keresztényekre is. Hiszen annak ellenére, hogy sok keresztény zsidó életeket mentett, vagy segített zsidó embereken, a kétezer éves keresztény egyház valahol máig feldolgozatlan gyűlöletet hordoz magában a zsidók iránt. A zsidók pedig meg vannak győződve róla, hogy a Holokaust a keresztények keze által teljesedett be valahol…

Daniel élete szinte folyamatos szolgálat. Szolgálat arabok, zsidók és keresztények iránt. A regényből egyébként kiderül, hogy valójában egyiknek sem jó lenni. Daniel például Németországban ugye egy rovartól kevesebbet érő zsidó, Izraelben még csak zsidónak sem minősitik…De hogy jobban átláthassuk: németnek jó lenni, mikor a németek szégyenben és megbánásban élhetnek; zsidónak lenni végül is nem olyan rossz, elég dörzsöltek, összetartanak, de az egész világ utálja őket, ugyanakkor ők a kiválasztott nép, ám pénzügyi csavarjaik irritálják a világ összes többi népét...

Aztán Musza karakteréből kiderül, hogy arabnak sem jó lenni, állandóan sértettek, az iszlám végtelen és végletes bizonyosságot, mondhatni felsőbbségérzést ad nekik.

El lehet ezek elől menekülni? Lehet, hogy már senkinek és semminek sem jó lenni. Csak ha te Te vagy. De a kérdés még akkor is ott marad: „Mi a Hit?” Daniel nem is megválaszolni igyekszik, csupán a szeretet törvénye szerint cselekedni.

"Én azt akarom, hogy a hitet, amely minden embernek a személyes titka, tisztítsuk meg minden buroktól és hulladéktól. Hinni és tudni két külön dolog, de a legfontosabb, hogy az ember tudja miben hisz.”

És valahol itt van ez a végtelenül egyszerű és nagyon szimpatikus, emberközeli válasz: higgyen mindenki ahogy és amiben akar, de ahhoz és főként emberhez méltóan! Keserű sors-regény ez az emberiességről, mely keserűségében gyönyörű széppé érik.

"Gyermekeim, ne szóval szeressünk, ne is nyelvvel, hanem cselekedettel és valóságosan." /1 János levél 3:14–18/

Forrás: Véda hangulatai