E. C. Fremantle: Mérgező ​nász

 

 

 

A gyönyörű borító a következő történetet rejti: adva van a Tudorok kora, benne I. Jakab udvarával, az ott élők piti kis játszmáival, két főhősünkkel a középpontban, a rendkívül jóképű Robert Carral, aki a király kegyeltje, tanácsadója, és még annál is több; valamint Francis Howarddal, egy nagy befolyással bíró nemesi rangú család lányával. Kettejük felemelkedéséről, bukásáról, életük történetéről, majd egymásra találásukról is szól a könyv, de annál jóval többről, mert az oldalak tökéletesen megjelenítik a korabeli udvart, annak valamennyi szereplőjével és rá jellemző eseményeivel.
Az idillinek látszó, egymáshoz szenvedélyes szerelemmel kapcsolódó Frances és Robert kapcsolata és az udvarban betöltött szerepe minimum vetekszik a mai, Hollywoodban népszerű Angelina Jolie és Brad Pitt népszerűségével, egészen addig, amíg Robert Carr korábbi mentorát és jó barátját valaki meg nem mérgezi a Tower börtönében.

 

  „– Miért van az, hogy ha valami szépet lát az ember, rögtön birtokolni akarja?"

 

 

A szerelem és a fent említett birtoklási vágy lesz ennek az egészen kiváló történelmi regénynek a központi eleme. A kötet végig váltott szemszögből – Robertéből és Franciséből – épül fel, váltott idősíkokban. Folyamatosan repkedünk a jelen történései, és a múltban bekövetkezett események között, ugyanakkor Fremantle következetesen teszi ezt, így követni egyáltalán nem nehéz, sőt azt kell hogy mondjam, csak növeli a regény élvezet értékét.

A könyv maga egyébként is két részből áll. Az eleje viszonylag nehezebben indul be, vagy inkább úgy mondanám, lassan csordogál a sztori, a hangsúly itt a történelmi háttér megelevenítésén van. Ezt a célt a jellemábrázolásokkal, a korabeli vadászatokkal, jellemző események ábrázolásával (pl. boszorkányság vádja, előre tervezett házasságok, amelyek csak a rang és a vagyon miatt köttetnek, udvari bálok stb.) éri el az írónő olyan jól sikerült módon, hogy már a könyv negyedénél I. Jakab udvarában érezhetjük magunkat.

A romantika kedvelőit sem éri csalódás, Robert és Francis szerelmének beteljesülése, végül egymásra találása eleve izgalmakban bővelkedik, de Thomas Overbury rejtélyes halálával a krimi rajongói sem panaszkodhatnak. Sőt, azt kell hogy mondjam, a második résztől afféle pszicho-thrillerré alakul a történet, hatalmas és igen váratlan csavarral.
Miután végigizgultuk, hogy Robert és Frances, dacára annak házassága, vagy az udvar számtalan ármánykodása ellenére, összejön-e, itt a következő dilemma: most akkor ki ölte meg Thomas Overburyt? Az ellenséges Essexek és köre tervezett cselszövést, hogy megdöntse a király kedvenc párjának népszerűségét? Vagy valamelyik külső, látszólag mellékszereplőnek tűnő alaknak állt érdekében a páros valamelyik tagjára kenni a gyilkosságot? Vagy ennél sokkal többről van szó? A szereplők mozgatása ekkorra már egy profi bábjátékosnak is dicsőségére válna, de E. C. Fremantle ezt a lécet is gond nélkül megugorja. Úgy szövögeti szépen egymásba a történet rejtélyes szálait, mint ahogyan az udvar ármánykodásai hálózzák be szereplőinket és Jakabot.

Olyan ez a regény, mint egy végtelenül jól sikerült Möbius-szalag, ami először szabályosnak, átlagosnak tűnik, aztán jön a szépen lefelé játszó íve, és mire kiderül, hogy van benne egy hatalmas csavar, már át is értünk a következő ívre. Úgy tűnik ugyanis, két főszereplőnk, két oldalunk, két nézőpontunk és két ídősíkunk van. De ne felejtsük el: a Möbius-szalag, bár kétdimenziós felület, különlegessége, hogy csak egyetlen oldala és egyetlen éle van.


Csak hogy a rejtélyeket tovább fokozzam, meg kell említenem: a történet plusz pikantériája, hogy bár alapvetően a képzelet szüleménye, de mindazonáltal valós, történelmi tényeken alapul. Frances Howard valóban létezett, sőt mi több, tényleg el is ítélték, férjével, a király kegyencével együtt. A botrány alapjaiban rázta meg Jakab udvarát, aki pedig nem volt más, mint a skótok rettegett Stuart Máriájának fia. A bűntény az egyik első olyan repedést jelentette, amely végül a Stuart-monarchia összeomlásához vezetett.

Aki egy rendkívül érdekfeszítő, végig feszültséggel terhes, jól megírt történelmi kötetet szeretne olvasni, annak bátran ajánlom a Mérgező nász olvasását. Egy olyan pozitív kísérlet volt, ami egyrészt visszaadta a hitemet abban, hogy igenis lehet hiteles és mégis jó, nem unalmas, sem nem lebutított történelmi regényt írni, másrészt pedig kiváltképp izgalmas időutazásnak is tekinthető. Időutazás egy olyan korba, mely mostanra a feledés és a cselszövés homályába veszett, s amelyben az igazság hasonlóképpen kifürkészhetetlenné vált.

A bejegyzésemet pedig képtelen lennék befejezni anélkül, hogy ne biggyeszteném ide a könyv eredeti borítóját, ami a hazaihoz hasonlóan szintén gyönyörű.

 

Forrás: Véda hangulatai