Dés Mihály: Ancsa ​és Pancsa meg a vadmalacok

A kötet elején megismerhetjük ezt a két különös, aranyos ikerlányt, nagymamájukat, Kriszta mamát és a Nagypapát, akik egy rét, és a réttel határos erdő mellett laknak vidéken. Az egyik nap Nagypapa vaddisznókat fedez fel egy ősrégi almafa árnyékában, és amint a kislányok megpillantják ezeket a különös teremtményeket, azonnal a rögeszméjükké válnak a vadmalacok. Velük kelnek, fekszenek, álmodnak, és alig várják a nyári szünetet, amikor visszatérhetnek a farmra, és malaclesre indulhatnak.

Természetesen a két kislány igen komisz, és érdeklődő fajta, akiknek senki sem ad engedélyt arra, hogy bemerészkedjenek az erdőbe, így megteszik azt egyedül, titokban. Itt kerül sor ama váratlan eseményre, amikor a látszólag bátrabbnak tűnő Ancsa sokkal kisebb lelki erőről és bátorságról tesz tanúbizonyságot, mint a félénkebb Pancsa, miközben valóra válik az álmuk, és igazán közelről megszemlélhetnek egy vadmalacot.

Dés Mihály meséje pici gyerekeknek szól. A könyv hátoldalán látható 5+ életkor jelzés nem véletlenül szerepel a könyv borítóján, a nyelvezet igen egyszerű, a történet sok helyen szájbarágós és az író rengetegszer ismétli önmagát, ami felnőtt fejjel már inkább fárasztó, mint érdekes, noha a gyerekek számára lényeges információkat ismétel.

Ezért nem tudtam megadni a történetre az 5 csillagot, annak ellenére, hogy egy rendkívül aranyos, bájos, kalandos történetet kaptam, amit Horváth-Molnár Panna gyönyörű, élettel teli és részletgazdag illusztrációi tesznek teljessé. 

A kötet a mesén kívül tartalmaz még egy részletes bemutatkozót Kriszta mamáról és a Nagypapáról, akiket ezen rövid információhalmaz olvasása során jobban is megismerhetünk, továbbá egy mellékszálat, egy bizonyos vízipisztoly-ügyről, ami megváltoztathatta volna a történet végkimenetelét.

Noha már azon is meglepődtem, hogy a mese tulajdonképpen csupán a kötet felét teszi ki – már ami az oldalszámot illeti –, és külön bemutató részt tartalmaz a nagyszülőkről, azok jelenlétét még megértem, hiszen teljesebbé teszi a képet a nagyszülők jelleméről, akik a konkrét történetben nem sokat szerepelnek, hiszen a mese a két kislányra fókuszál; a kiegészítő sztori jelenlétét azonban egyáltalán nem értem. Olybá tűnik, mintha csak azért kapott volna helyet, hogy a kötet ne legyen még ennél is rövidebb az oldalszámot tekintve, de igazán nagy jelentősége nincs, azon kívül, hogy humoros. 

Mindezeken tényeket összevetve a kötetet kisebb, óvodás korú gyermekeknek és szüleiknek ajánlom!

Idézetek

„Kevés gyerek van a földkerekségen, aki többet tudna a vadmalacokról, mint Ancsa és Pancsa.”

„…a házukban lakó Béla bácsi úgy tudja mozgatni a bajuszát, mint egy hőscincér, és úgy morog hozzá, mint egy vadmalac.”

„– Fényképezd le őket a mobiloddal! – javasolta Kriszta mama. 

– A fészkes fene tud fényképezni azzal az átkozott telefonnal – füstölgött Nagypapa. – Örülök, ha telefonálni sikerül vele.”

„Közben eljött a tél, leesett a hó, a rét fehér lett, mint patyolat takaró, az erdő csupasz fáin Télapó-sapó, ilyenkor szánkózni, hógolyózni jó…”

„Csak az alkalmas pillanatot kellett kivárni, amikor kiszökhetnek az erdőbe. Az alkalmas pillanat természetesen akkor jön el, amikor Kriszta mama nincs otthon, mert ha ő otthon van, akkor még egy földigiliszta se tudna észrevétlenül kiszökni a kertből.”

„A vendégeket például saját főzésű pálinkával szokta kínálni, ami pont úgy néz ki, mint a víz, csak nem lehet meginni, mert borzasztóan erős.”

„Nagypapa még akkor se kóstolhatja meg a süteményt, amikor megette az isteni és nagyon egészséges levest és főzeléket, mert ő „cukros”, és aki „cukros”, az már annyi édességet evett életében, hogy többet nem ehet. Másoknak is hagynia kell. Ez így igazságos.”

Történet: 4,5/5 vadmalac

Illusztrációk: 5/5 vadmalac