David Litchfield: A ​mackó és a zongora

A nyári londoni utam során találkoztam ezzel a könyvvel, és tudtam, hogy nem érdemes beszereznem angolul, elvégre nemsokára érkezik magyarul is, bár a beharangozás időpontja és a megjelenés végső dátuma között rendkívül sok idő telt el, s én már azt hittem, nem is jön...

Szerencsére tévedtem, és valamikor október folyamán a kötet meg is jelent, azonban az olvasására ez idáig nem kerítettem sort.

A történet egy kismackóról szól, aki egy nap nagyon furcsa tárgyra bukkan az erdőben, ami fura, egyáltalán nem szép hangot ad ki magából. 

A medvebocs azonban nem győzi le a kíváncsiságát, és nap mint nap visszatér a tárgyhoz, amiből sok-sok gyakorlás eredményeképpen csodálatos dallamokat tud elővarázsolni, s játékát immár nem csak ő, hanem az erdő állatközössége is élvezi. 

Egy szép napon egy kislány téved be az erdőbe az édesapjával, akik elviszik a méretes példánnyá serdült medvét a nagyvárosba, egyenesen a Broadwayre.

Macink sikert sikerre halmoz, és a közönség teljesen oda van érte, ám az ő szíve visszahúzza őt a vadonba, barátai közé.

Gyermekmese révén természetesen a történet boldog véget ér, és megtanít arra, hogy sose feledjük el, honnan is indultunk, és kik álltak mellettünk. Szerencsére ezt a mackónk sem felejti el, s bár a nagyvárosban a szívének kedves időtöltéssel, a zenével és a zongorázással foglalkozhat, hol van az megírva, hogy egy apróbb, otthonosabb közegben ne űzhetné ugyanezt.

A történet rövid, a kötet alig 40 oldal, míg a szöveg alig pár sor egy-egy oldalon, így inkább a teljes oldalt betöltő, gyönyörű illusztráció az, ami teljessé emeli az élményt. Sajnos én többet vártam volna a történettől, egy egészen pici plusz hiányzott belőle, így nem tudok maximális csillagot adni rá, de a kötetet mindenképpen ajánlom a kisgyermekek számára!

Történet: 4,5/5 kismackó

Illusztrációk: 5/5 kismackó