David Bedford – Mandy Stanley: Zenge, a zengő dinó

Ma a Könyvtündér két új megjelenéséről hoztam egy rövidke értékelést. A Zenge, a zengő dínó című könyvsorozatnak mind a két része egyidőben jelent meg magyarul David Bedford és Mandy Stanley tollából.

Zenge, a zengő dínó

Egy szívet melengető történet, gyönyörű kivitelben...

Zenge, a zengő dínó (micsoda alliteráció – és ez még csak a kezdet) egyedül él egy parányi szigeten, és csupán egy rongyi a barátja. (Ezt a darabot azt hiszem, hogy mindnyájan ismerjük gyermekkorunkból. Nekem is volt, méghozzá a Manóvári manók című anime ihlette Momócska párna, amit édesanyám varrt nekem.) Váratlanul, szó szerint az égből pottyan le hozzá egy nap Mamusz, a mamut, akinek kilyukad a légballonja, így kénytelen a szigeten időzni. Ez a kényszerpihenő azonban mindkét szereplő számára pozitív változást hoz, hiszen most már mindketten egy új barátot tudhatnak magukénak.

A történet végén Mamusz hazautazik, Zenge pedig átéli mindazt, amit mi mindnyájan gyermekként, ám a történet végkimenetele pozitív. A mese megtanít minket arra, hogy nemesek és önzetlenek legyünk, valamint megtanít a lemondásra is.

A kötet érdekessége, hogy minden aranyos képen el van rejtve egy parányi, mókás kishangya, amit meg kell keresni a gyerkőcnek olvasás közben. Igencsak feldobja a kötetet.

A legcsodásabb nap (Zenge, a zengő dínó 2.)

A második rész egy picivel alulmaradt az elsővel szemben, mégpedig Mancó, a jegesmedve kevésbé szerethetősége miatt. Zenge, a kis dínó továbbra is cuki, ám Mamusz, a mamut – aki immár barlangrajzként is feszül főszereplőnk kuckójának falán – egy jóval érdekesebb és aranyosabb karakter volt.

Ez a jegesmedve, nagy termetéből adódóan, csetlik-botlik, picit bosszantó, ám pont a sete-sutasága miatt szerethető.

A cukiságfaktor tehát nem ugrik ki annyira ebben a kötetben, mint az első esetében, ám ebből is megtanulhatjuk, hogy a segítségnyújtás és a jószívűség igencsak fontos dolgok az életben.

Ebben a kötetben madarakat és halakat kell keresni. Személy szerint én hiányoltam a hangyócát, bár azért itt-ott felbukkan a kis komisz, vele ellentétben azonban szerepelnek benne cuki szentjánosbogarak és katicák. (Igen, a katicák a gyengéim.)

Mindent egybevetve úgy érzem, hogy ismét egy hiánypótló mesekönyv született, és nem egy tucat alkotásról van szó.

Aki pedig kíváncsi az alkotópáros további mesekönyveire, az a Bookdepository oldalon szemezgethet az aranyosabbnál aranyosabb kötetek közül.

Történet: 5/5 dínó

Illusztrációk: 5/5 dínó