Colleen Hoover: Ugly Love – Csúf szerelem

Rettenetesen örültem mikor megláttam Colleen Hoover nevét az új megjelenések között. Az első könyvem tőle a Maybe Someday volt, és teljesen levett a lábamról. Sydney és Ridge annyira magával ragadó, hogy az hihetetlen. Nagy hatással volt rám a történetük. Ezért kétség sem fért hozzá, hogy az Ugly Love-ot is meg fogom venni. És mint kiderült, ez remek ötlet volt. A borító az egyik, ami nagyon megtetszett. Később kiderült, hogy nem volt véletlen ez a választás (az ilyeneket annyira szeretem). A másik természetesen a fülszöveg, de ezt szerintem mondanom sem kell.

Na de akkor vágjunk is bele!

Ebben a könyvben Miles és Tate történetét ismerhetjük meg. Tate ápolónak tanul és gyakornokként dolgozik az egyik közeli kórházban, Miles pilóta. Tate beköltözésekor találkozik először Miles-szal. Általában ilyenkor az szokott lenni, hogy megszűnik körülöttük a világ, csak ők ketten létezni stb. Szerelem első látásra. Na itt nem ez történik. És még nem csak nem is kedvelik egymást. Csak fizikai vonzalom van köztük, de az erős. Ezért beadják a derekukat. Mivel nincs idejük komoly kapcsolatra, belemennek a csak szex és más semmi alapon működő kapcsolatba. Ennek két alapszabálya:

Hát igen, ez egy ideig megy is. Aztán ahogy az lenni szokott, az egyik elkezd többet érezni, és elkezdenek rettentmód bonyolódni a dolgok. Itt sem történt másképp.

Őszintén szólva fogalmam sincs, hogy hol kezdjem. De szerintem maradok a váltott szemszögnél, mert érdemes megemlíteni.

Általában erre nem szoktam akkora hangsúlyt fektetni, mert nem egyszer találkozunk ilyennel, de itt sikerült ezen is csavarni egy kicsit. Az hagyján, hogy váltott szemszög – Tate és Miles nézőpontja váltakozik –, de még az idősík sem ugyanaz. Míg Tate a jelenben lejátszódó eseményeket meséli el, addig Miles a múltban történteket, hogy hogyan jutott el erre a szintre (hogy fúj fúj szerelem). Én még ilyennel nem találkoztam, de szerintem ez szuper ötlet volt, hogy nem csak egy sima elmesélés, hanem át is élhetjük amit Miles élt át korábban. Ez nálam már egy nagy pirospontot megért. Maga a történet is szerintem remek lett. Nem sűrűn olvasok ilyen alapon működő kapcsolatokról úgy, hogy számomra ez is egy újdonság volt. Emellett az írásmódja az, ami még nagyszerű.  Az utolsó kis szösszenetig minden érzelmet úgy át tud adni, hogy mindez velem történt volna meg. Ha ő sír akkor én is, ha boldog akkor én is az vagyok, és így tovább. Ehhez azért tehetség kell úgy gondolom. Nem véletlen szeretik oly sokan az írónő műveit – köztük én is.

Ahogy haladtam előre a történettel, egyre jobban kezdett kirajzolódni a szokásos konfliktus helyzet is. Ez a szeret-nem szeret dolog, nem érdemellek meg, nem vagyok elég jó neked stb. Tudjátok, ahogy lenni szokott. Itt már majdnem elkezdtem a hajamat tépni és a falhoz vágni a könyvet, hogy „na ne már, hogy itt is ez megy”. Ám én butus elfelejtettem, hogy Colleen Hoover regényről van szó, aki nem csak úgy benyom egy klisét azt helló. Neeeeem, CoHo megfogja a szívedet, kitépi a helyéről, szétszaggatja, megtapossa, felgyújtja, majd a darabkáit visszaadja, hogy „tessék, itt van, kezdj vele, amit akarsz”. És ez itt is így volt. Miles lökte a szokásos nem vagyok elég jó neked dumát, meg ezeket, én meg azt hittem, azért mert biztos sorra feküdt le az összes nővel és nem tud megállapodni. Tudjátok, amikor a magabiztos srác elbizonytalanodik, hogy nem elég jó. Na, hát CoHo mutatott egy nagy fityiszt, és izomból arcon csapott „hülye gyerek, térjél észhez” címszóval. És ahogy azt a fejezetet elolvastam minden értelmet nyert. A borító, Miles viselkedése, a szerelemtől való tartózkodása. Elért az isteni szikra, de én csak ültem némán, és néztem magam elé, miközben CoHo darabokra szedte a szívemet (ahogy korábban leírtam). Ezen a részen túllépve pozitívra fordulnak a dolgok természetesen, de már nem lesz ugyanolyan az olvasás. Elég a tudat, hogy mi történt. Mint amikor összeveszel egy nagyon jó barátoddal. Helyrehozhatjátok a barátságot, de sosem olyan, mint azelőtt. És természetesen happy end lesz ennek is a vége, ez szerintem nem olyan nagy spoiler. Bár ezeknek a boldog befejezéseknek is nagyobb jelentőségük, értékük van egy-egy CoHo regényben, tudván, mit éltek át a szereplők, hogy eljussanak idáig. Ezért nagy kincsek az írónő regényei.

Azt hiszem megérdemelnek a szereplők is pár szót!

Kezdjük Tate-tel szerintem. Egy igazán irigylésre méltó karaktert ismertem meg benne. El lehetne mondani, hogy okos, meg szorgalmas, meg egy csomó másik pozitív jelzőt, de ezek itt annyira most nem számítanak. A központi dolog jelen esetben a Miles-szal való viselkedése. Tiszteletben tartotta a kéréseit még akkor is amikor ő maga majd’ belepusztult, elnyomta, elrejtette az érzéseit, hogy ezzel ne okozzon a fiú számára bonyodalmakat. Ez szerintem nagyon becsülendő.

Meg amúgy a személyisége is megnyerő, szóval szerintem egy igazán rokonszenves karakter.

Aztán jöjjön a sokat emlegetett Miles. Hogy tegyelek a kopaszok közé hajas babának. Hányszor, istenem, hányszor állba szerettem volna verni a viselkedéséért. Attól, hogy nem akarsz szerelmet még nem kell taplónak is lenned. És mintha meghallotta volna a sok szidalmamat, megváltozott egy kicsit. Többet mosolygott, kicsit derűsebb lett a hangulata. Kicsit. Kevesebbszer akartam orrba verni. Aztán amikor kiderültek a dolgok, akkor megértettem, hogy miért viselkedett úgy ahogy. Miért taszított el mindenkit. De szerencsére jött Tate, aki megolvasztotta Miles jég szívét, és csinált belőle egy kedves, figyelmes és szerethető pasit/karaktert, akit már nem akartam megverni.

Volt más, akin kitölthettem a dühömet. Pl. Corbin, Tate bátyja. Ha nekem ilyen bátyám lenne, szerintem a világ túlfelére menekültem volna. Értem én, hogy félti az egyszem kicsi húgát, de na, azért... Kedveltem őt is, szó se róla, csak ez a túlféltés egy kicsit sok volt. Kapott volna ő is pár pofont.

Végül jöjjön a szeretett Kapitány, Tate-ék panelének lift kezelője. Egy öreg bácsi, aki lelki támaszt nyújtott bárkinek, akinek szüksége volt rá. És osztogatta a bölcsességeit, amik mindenkire ráfértek.

Most, hogy egész alaposan kielemeztem a könyvet azt mondhatom, hogy nagyon tetszett. Egyszerűen fantasztikus, amit ez a nő művel. Nem értem, miért nem olvastam tőle eddig semmit se. Két művét olvastam csak, de a rajongójává váltam, rabul ejtett. Bízom benne, hogy sok hasonlóan fantasztikus könyvet olvashatok még tőle. Azzal szerintem nem mondok újat, hogy CoHo rajongóknak ez alap. A tőle elvárt szintet hozza. Amúgy meg ajánlom mindenkinek, szerintem senki sem bánja meg, aki Colleen Hoover könyvet fog a kezébe. Csak készítsetek mellé zsepit is, mert lehet, kelleni fog.