Cecelia Ahern: Lantmadár

„Laura a nagyvilágtól elzárva él Írország délnyugati részén, a hegyek közt, harmóniában a természettel. Egy nyári napon azonban összetalálkozik az erdőben Solomonnal, és élete egy csapásra megváltozik. A sármos férfi egy dokumentumfilmes forgatócsoport tagja. A háromfős kis csapat éppen következő filmjéhez keres témát, Laura pedig egyből felkelti az érdeklődésüket. A lány ugyanis lenyűgöző képességgel rendelkezik: úgy tudja utánozni a hangokat, mint senki más – senki, csak az ausztrál lantmadár.

Laura egy új élet reményében a stábbal tart Dublinba, ahol nem csupán a nagyváros zajos nyüzsgése robban be a mindennapjaiba egyik pillanatról a másikra, de a 21. század is, a közösségi média, a tévé és a tehetségkutató műsorok pozitívumaival és árnyoldalaival egyaránt.

Cecelia Ahern legújabb regénye elgondolkodtató, szívmelengető szerelmi történet a mindenkiben ott lakozó szabadságvágyról és a világ zaja mögött megbúvó a csendről.” 

Cecelia Ahern az egyik legnépszerűbb, ír származású, kortárs regényíró. 1981. szeptember 30-án született Dublinban. Mielőtt nekivágott az írásnak és a filmrendezésnek, újságírásból diplomát szerzett. Jelenleg férjével (David Keoghan) és gyermekeivel (lányával, Robinnal és Sonny nevű fiával) Dublin északi részén élnek.

Az írónő huszonhárom éves korában írta meg P. S. I Love You című első regényét, ami tizenkilenc hétig vezette az eladási listákat Írországban. Az Utóirat: Szeretlek azonnal tarolt mind a külföldi, mind pedig a hazai piacon, negyvenhét országban adták el. Meg is filmesítették 2007-ben, s ebben a filmben olyan filmcsillagokat vonultattak fel, mint Gerard Butler, Hilary Swank, Lisa Kudrow, Kathy Bates, Harry Connick Jr, Gina Gershon és Jeffrey Dean Morgan.

A karrier szempontjából viszont ez csak a kezdet volt. A második, Ahol a szivárvány véget ér (Where Rainbows End) című könyve is nemzetközi bestseller lett, majd 2014-ben megfilmesítették, a két főszerepet pedig Lily Collins és Sam Claflin játszotta.

Cecelia könyvei több mint 40 országban, 25 millió példányban keltek el világszerte.  

Bár én nem lehettem részese az eseménynek, úgy tudom, nagyszerű volt vele találkozni a 89. ünnepi könyvhéten, és hogy a valóságban is egy nagyon kedves, szeretetre méltó, szerény nő.

Egy kis érdekesség:

„Az Ausztráliában őshonos lantmadarak képesek megjegyezni és utánozni azokat a hangokat, melyek körülveszik őket, beleértve a láncfűrészeket, játék puskákat, fényképezőgépeket, légkalapácsot és az emberi hangot is. Nyaranta néha órákat dalolnak, vegyítve a különböző hangokat, így hozva létre egyedi hangzást.

(…)

Nagy, fácánszerű madarak, csüdjük magas, szárnyuk rövid. Farkuk hosszú, a hímeknél 16, a nőstényeknél 12 kormánytollal, melyek felfelé állnak és egyesek S alakban meggörbültek, és így együttvéve sajátságos lantalakot mutatnak. Párkereséskor legalább húszféle madárfaj hangját utánozza.”

Forrás: Lunardia blogja

https://www.youtube.com/watch?v=GtkoKisMR_U

A könyvről:

Nagyon érdekes volt olvasni egy olyan nőről, aki úgy utánozta a hangokat, mint a lantmadár. Ez néha vicces helyzetekhez vezetett. Egyszerre követheti nyomon az olvasó Laura életét, tekinthet be a múltjába, és ismerkedhet meg egy különleges madárral is.

A szereplők közül volt, akit azonnal megkedveltem, volt, akivel szemben voltak fenntartásaim, és volt olyan is, akit már az elején ellenszenvesnek találtam. Bo karaktere olyan volt, mint egy úthenger. Nem nézte, min gázol át, csak az számított, hogy meglegyen a riport. A könyv nagy részében nem igazán kedveltem, nagyon irritált a személyisége majdnem a könyv háromnegyedéig.

A stáb tagjai közül Rachel és Solomon a kedvelt karakterek között volt, bár nem igazán tetszett, ahogy Solomon a helyzetet kezelte. Hagyta, hogy kicsússzon az irányítás a kezei közül, és magára hagyta a lányt egy ismeretlen világban a „cápák” fogságában.

Solomon családja többségben nagyon szeretni való, imádtam, hogy Írországban a kedvenc helyemen laktak, az anyukája azonnal a szívembe lopta magát, az öccsét viszont laposra vertem volna egy péklapáttal, ha olyanokat csinált volna az én ismerősömmel, mint Laurával.

Örültem a családlátogatós résznek, ugyanakkor nagyon hiányoltam az igazi Írországi jellemzést, amit már láthattunk a szerzőtől.

Ez a regény egy kivételes ember útkeresése, megismerkedése a világgal, küzdelem az emberiség negatív hatásai ellen, önmagunk megismerése és még sok más. Szerintem minden olvasó mást lát meg benne. Van, aki a romantikus szálat követi, míg mást a különleges személyiség, s egyúttal maga a lantmadár ragadja magával.

Számomra ez a könyv igen sokrétű. Belemerültem Laura és a lantmadár világába, a könyv olvasása közben volt, hogy a neten kutattam még információk után, bár a szerző is jócskán ellátott minket vele. Felélesztette bennem a mohó kíváncsiságot, az ismeretlen megtapasztalni akarását. Vágytam a romantikus happy endre, arra, hogy végül minden jóra forduljon. Szomjaztam a történetre, mint a sivatagban ragadt ember a vízre.

A könyv utolsó negyedét már meghatódva olvastam, feltöltekezve pozitív energiával, reménnyel, hogy minden jóra fordulhat, majd végül meg is kaptam a várva várt happy endet, amitől felkerült a hab a tortára, és picit nekem is sikerült visszanyernem a hitemet a világgal szemben, ami néha nagyon mostoha tud lenni.

Magába szippantott a történet, elgondolkodtatott, különböző érzéseket keltett bennem és végül jó érzéssel zártam be az utolsó sort is elolvasva. Hamisítatlan Ahern élmény egy picit más köntösben. 

Pontozás: 10/10