Carin Gerhardsen: Aludj csak, kicsim!

Vigyázat, cselekményleírást tartalmazhat!

Már a rövid, kicsit több mint egy oldalas bevezető történet után tudtam, ez a kötet nem lesz egy sétagalopp. Az írónő most alkalmazta az In medias res kezdést, tehát a dolgok közepébe vágott. Lelki szemeim előtt láttam, ahogy a fickó elvágja a két kisgyerek torkát (Tom 4, Linn 2 éves), s azonnal elpattant bennem valami. Megsirattam a két ártatlan csöppséget, s iszonyatos haragra gerjedtem, bosszúra szomjaztam. A szerző elérte, hogy pár sor után olyan legyek, mint egy vadászkopó, aki addig lohol, míg meg nem leli a zsákmányt. A férfi fejét akartam.

Amit az előző részeknél hiányoltam, most bőven megkaptam. Részleteket, izgalmat, nyomozást, furcsaságokat, érzelmi hullámvasutazást, mély és sötét dolgokat, amiktől a hideg síel a hátamon.

A rendőrségnek bőven akad tennivalója ebben a kötetben is. Egyrészt ott van a Fülöp-szigeteki nő és két apró gyermekének brutális gyilkosságának nyomozása, másrészt eltűnik az egység örökké morgó kollégája Einar, valamint Petra Westman múltjának kísértetei sem nyugszanak, tovább nyomoz az erőszakolás ügyében, szeretné feltenni az I-re a pontot, s végleg lezárni a múltat.

A regény lendületes, figyelemfelkeltő, izgalmas, magával ragadó és döbbenetes. Carin Gerhardsen ennél a kötetnél már 110%-osan odatette magát, témái pedig akár a mindennapok történései is lehetnének.

Conny Sjöberg nyomozó ebben a kötetben sem lett kedvenc, továbbra is ellenszenves volt számomra, bár a történet egyes aspektusai miatt szántam is őt. Ezzel szemben Sandén rendőr az első perctől szimpatikus volt, s ezt sikeresen meg is őrizte.

Ahogy Einar eltűnésével kapcsolatban egyre több dolog lát napvilágot, s egyre megrázóbb titkokra derül fény, az olvasó egyik ámulatból esik a másikba. Egyáltalán nincs idő megemészteni a dolgokat, mert a szerző újra és újra sokkol minket, míg egyszer csak azt nem mondjuk, elég volt. Mély levegőt kellett vennem, amikor kiderült, Einar élete mikor és miért lett igazi pokol. :( A mindig morcos rendőr helyett már egy sebzett, jó szívű ember képe úszott elém, és csak remélni tudtam, hogy jól kerül ki a helyzetből.

Az utolsó száz oldalnál többször eleredt a könnyem. Mindig megvisel, ha gyerekek rossz sorsáról, bántalmazásáról vagy haláláról olvasok, de ez a könyv most kifejezetten mélyen érintett. Ráadásul meghalt egy olyan személy is, akit sikerült megértenem, és valamennyire megkedvelnem is. 

Amit hiányoltam az első kötetből, azt most duplán megkaptam. Érzelemdömping áradt szét bennem. Harag, kétségbeesés, düh, aggódás, fájdalom, elszántság, már-már megszállottság, hogy kiderítsem az igazat. Megtörtént. A történet végével megkaptam a magyarázatokat, bár a lelkem még mindig háborog az igazságtalanságok miatt.

Carin Gerhardsennek sikerült a Hammarby 3. kötetét feledhetetlenné tennie. Remélem a sorozat további köteteit is olvashatom majd.