Az ország legnépszerűbb írója kis kedvencének kalandjai

Írta:Szilvási-Kassai Eszter
Lakatos Levente neve ismerősen csenghet mindenki számára, hiszen napjaink egyik legsikeresebb magyar írójának számít. S bár fő területe nem a gyermekirodalom, mégis betört erre a szegmensre is, hogy kutyája, Tomo révén beférkőzhessen a gyerekek szívébe.

A jóképű magyar író nevéhez számos sikerkötet kapcsolódik, erotikus regényeit nők tízezrei olvasták hazánkban. Lakatos Levente azonban feladta agglegényéletét és új lakótárssal, nevezetesen Tomóval, a helyes kutyakölyökkel gazdagodott. A Csapody Kingával közösen írt mesekönyvet Pásztohy Panka rajzai teszik teljesen elragadóvá.

A mesekönyv Tomo első napjait mutatja be új gazdájánál, mely persze kalandokban, izgalmakban, esetlenségekben, ügyetlenségben és megannyi vicces pillanatban volt bőséges. A kötet bevezeti a kicsiket az állatokról való gondoskodás világába, valamint a kutyák fejlődését, természetét, ösztönét is bemutatja. Ha pedig akár csak a lapokon keresztül is összebarátkoznak ezzel a bájos kutyával, garantáltan vágyni fognak egy saját kis kedvencre.

De hogy is kerül egy cumi egy kutyus szájába? Ez már csak Tomo, Az első vakkantás című mesekönyvből derül ki!


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789634034117
Megjelenés: 2017-11-17
méret: 196 mm x 196 mm x 10 mm

Lakatos Levente

Tovább

Csapody Kinga

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
HÍREK
2019-04-05 10:54:58

1,4 millióval több szó: ennyit jelent az esti mese

Tovább
INTERJÚ
2019-12-22 14:38:23

Hidas Judit könyvlistája

Tovább

Az ország legnépszerűbb írója kis kedvencének kalandjai.