Angela Marsons: Vérvonal

„Deanna Brightmant egyetlen pontos, szívet ért szúrással gyilkolták meg. Az egykori szociális munkás holttestére egy meglehetősen rossz környéken találnák rá, ezért a bűntény sokaknak egy balul sikerült rablótámadásnak tűnik. Kim Stone nyomozó azonban nem elégszik meg az egyszerű magyarázatokkal.

Amikor nem sokkal később egy kábítószerfüggő, fiatal lány holttestére bukkannak a korábbi áldozatéval megegyező sérüléssel, a nyomozó már biztos abban, hogy egy hidegvérű sorozatgyilkost kell keresniük. De milyen nyomon indulhatnak el, ha látszólag semmi sem köti össze az áldozatokat?

Ám Kim Stone-nak nem csak a rejtélyes gyilkosságsorozat ügyét kell megoldania. Egy váratlan levél ugyanis meglehetősen fölzaklatja az életét. Dr. Alex Thorne pszichiáter már egy korábbi esetnél is kis híján az őrületbe kergette, ezúttal pedig a börtönből nyúl Kim után, a legérzékenyebb pontján támadva a felügyelőt, akinek így ismét szembe kell néznie a testvére gyilkosával: a saját anyjával.”

Angela Marsons egyik pillanatról a másikra tört be a krimik világába. Első regénye, az Elfojtott sikoly hatalmas sikernek örvendett az olvasók, a bloggerek és a kritikusok körében is, és szerencsére a folytatással sem volt másképp. Igyekezett olyan főszereplőt kreálni, aki különbözik az átlagtól. Kim Stone erős, független, kissé karcos, stílusa egyedi, de mindenképpen nagyszerű a munkájában.

Az írónő oldalán (http://angelamarsons-books.com/about/) a bemutatkozásán túl megtudhatjuk azt is például, hogy mi az, amit még nem tudunk Kim Stone nyomozónőről.

Például:

– Titokban fél a tűktől.

– A kedvenc tévéműsora a Top Gear.

– Ha volna hely a motorjai számára, akkor egy lakókocsiban élne.

– Jobban szereti az ezüstöt, mint az aranyat.

– Utál nyilvánosság előtt beszélni.

– Tudja, hogy el lenne veszve Bryant nélkül, de ezt sose vallaná be.

A szerző honlapja könnyen átlátható, aki szeret fordítgatni, rengeteg információt találhat rajta. Tetszik a közvetlen stílusa, az olvasók és kezdő írók felé való megnyilvánulása.

A könyvről:

Az előző két kötet olvasása közben nem igazán éreztem azt, hogy hiányoznak az előzmények, hiszen így is kerek egészet alkotott mindegyik kötet a maga nemében. Most viszont erőteljesen éreztem, hogy el kellett volna olvasnom az első két kötetet is, hogy teljesen érthessem, mi játszódik le ebben a részben. Hiszen visszatért a második kötetből másoknak jól ismert Alexandra ​Thorne, és csöppet fejtörést okozott a mi jó öreg Kim Stone nyomozónknak. Ha ettől a kis hiányosságtól eltekintek (és a következő kötet olvasása előtt most már aztán tényleg pótolom az első két kötetet) kaptam egy élvezhető regényt, volt benne érdekesség, most sem hiányoztak a gyilkosságok, a nyomozás és a csapat, amit úgy szeretek.

Két cselekményszál futott egymással párhuzamban, alaposan megbonyolítva az olvasók számára a fonalkövetést, a szereplők számára pedig a nyomozást. Néha már nem tudtam, hogy ki melyik szálhoz kapcsolható, persze ez szépen lassan rendeződött.

Alex Thorne próbálkozása kicsit erőltetett volt szerintem, bár jó volt picit mélyebben betekinteni Kim Stone nyomozó múltjába, magánéletébe, és örültem, hogy újra megmutatta az érzékeny oldalát, melyet nem sűrűn enged felszínre törni. Kim Stone mindig profi, erős, intelligens és roppant makacs benyomást kelt, ám a szerző minden kötetben tesz arról, hogy tudjuk, a főszereplőnk sem tévedhetetlen, és nem is hibátlan. Megmutatja a szakmai és az emberi oldalát, a motorok iránti szenvedélyét, és a csapathoz fűződő kapcsolatát egyaránt.

A másik szál erőteljes volt és kissé felkavaró. A gyilkos kilétére nem derül azonnal fény, jó ideig arra sem jön rá a nyomozócsapat, hogy mi a közös az áldozatokban. Végül azonban sikeresen felgöngyölítik az ügyet.

Összességében tetszett, a sorozat kedvelőinek mindenképpen ajánlom, hogy ne hagyják ki. A szerzőnek nem ez a legerőteljesebb kötete, ám határozottan megért egy próbát. A folytatást pedig várom továbbra is.

Pontozás: 10/9