Ajánló Walter Tevis Sokszavú poszáta című könyvéhez

Egy jövő, ahol az emberek már szinte egyáltalán nem beszélnek/beszélgetnek egymással. Ahol érzéketlenné drogozzák magukat, s a család is, mint fogalom, tulajdonképpen megszűnt létezni. Egy jövő, ahol robotok végzik a munkákat, s ahol a legokosabb lény a földön egy robot, mert az emberek értelmi szintje szinte a zéró alá csökkent – se olvasni, se írni nem tudnak, s nem érdekli őket semmi. Errefelé tartunk? Walter Tevis Sokszavú poszáta című disztópiája egy olyan sci-fi, amely régi keletkezéséhez képest egy teljesen hihető és modern jövőképet fest az olvasói elé, s azzal együtt, hogy élvezetes olvasmányul szolgál, elgondolkodtat és talán ki tudja, cselekvésre is késztet.

Az igazság az, hogy a mindennapos problémák elől a mai kor embere is néha igencsak szeretne elmenekülni. Néha belegondolunk, hogy milyen jó is lenne érzelmek nélkül élni, távol a dühtől, a fájdalomtól, a csalódástól, a keservtől… Máskor, amikor pedig a kocka fordul – időlegesen persze –, és minden jól alakul az életünkben, akkor azt gondoljuk, megéri. Talán minden ember csak a halálos ágyán tudja majd megmondani igazán, megérte-e. Ezzel az alapfelvetéssel játszik el a könyv. S bár első pillanatra akár utópiának is tűnhetne ez a robotokkal teli társadalom, valójában viszont érzelmileg teljesen sivár. S bár az elbutult embereknek fogalmuk sincs, hogy valami hiányzik az életükből – mondjuk, a társas élet vagy a szeretet –, mégis rendre ölik meg magukat.

Ide csöppenünk, amikor három szemszögből kezdjük el olvasni a történteket. Egyrészről az olvasni először megtanuló Bentley, másrészről a hihetetlenül öreg és halhatatlan robot, Spofforth, harmadrészt pedig a nagyon is intelligens nő, Mary Lou szemszögéből. Bár utóbbi koránt sem kap olyan jellemrajzot, mint amit érdemelne, és nem is nagyon merülünk el Mary Lou lélektanában – amit igazán sajnálok –, Spofforth és főleg Bentley azért szívósan viszik a hátukon a történetet. Vajon hová is tart így a világ? Ki fog pusztulni az emberiség? Vagy mindent egy robot irányít majd az idők végezetéig? Vagy magukhoz térnek az emberek a kábulatukból? Hová is fajul el a világ, ha elfelejtünk gondolkodni, társas kapcsolatokat szőni, kialakítani, ápolni, vagy épp hajszolni a tudást, olvasni? Kicsit, mint a Hülyék Paradicsoma című filmben, bár közel sem olyan komikusan, mi több, inkább letaglózóan kerül bemutatásra ez a rémisztő jövő.

Ami azt illeti, a regény első fele tulajdonképpen nagyon is érdekes és magával ragadó, majdnem újdonság, a második felével viszont már annyira sajnos nem voltam elégedett. Itt-ott vontatottá vált és a végén sem éreztem azt a nagy katarzist, amit vártam volna – bár persze könnyen lehet, hogy csak velem van a baj. De még ezt leszámítva is nagyon tetszett, és bátran ajánlom a hasonló témájú, tehát pl. sci-fi vagy disztópia könyvek rajongóinak, inkább olyan 16 éven felül, nőknek és férfiaknak egyaránt. Egy olvasást mindenképp megér, hiszen ez pont egy olyan könyv, ami okot és jó alaptémát szolgáltat akár egy velős beszélgetésre, vagy akár egy könyvklub, olvasókör számára is megfelelő választás.

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 8/10 – Főszereplőink legalábbis eléggé emberiek, bár Bentleyről jóval többet tudunk meg, több időt töltünk el vele, mint Mary Lou vagy Spofforth esetében sajnos.
Borító: 9/10 – Végül is így utólag azt mondom, nem rossz, kötődik a könyvhöz, de ezzel a régimódi betűtípussal meg lapminőséggel sosem fogok megbarátkozni, ahogy azt már szerintem párszor elmondtam.
+ pont: Mert erkölcsi kérdéseket feszeget, és ahhoz képest, hogy egyáltalán nem mai „gyerek” a könyv, egész hihető jövőképet fest le az emberiségről.
– pont: Mert a második fele kissé vontatottra sikerült, nem éreztem a végén sem azt a nagy katarzist, pedig az eleje nagyon jól indult.