Ajánló Szőcs Henriette A brigadéros szeretője című könyvhöz

A török brigadéros sorozat folytatódik! Szőcs Henriette első törökös-magyaros kötetének, a Kizil Elma háremének titka újszülöttjének, vagyis Abdurrahmann pasa fiának története folytatódik. Joszi, jobban mondva Juszuf az előző részből már megismert Sáráéknál nevelkedik mit sem tudva származásáról, mígnem születésnapján nevelőapja beavatja a nagy titokba. A tékozló fiú ezért herkulesi babérokra törve útra kel, hogy rájöjjön, ki is ő valójában, s beálljon Rákóczi seregébe. Vajon merre viszi a sorsa?

Az előző rész bár a moly szerint nem örvendett nagy olvasottságnak, mégis 92%-os értékelést kapott, s többek közt nekem is elnyerte tetszésemet. Bár ez a rész is ugyanolyan vékony kis kötet legnagyobb sajnálatomra, a történet továbbra is nagyon kedves a maga mesebeli egyszerűségével. Olvasmányos, fordulatos, bájos, szerethetőek a főszereplőink és tényleg kíváncsian várjuk sorsuk alakulását. Mégis, a fontos részeknél, a tetőpontoknál elkapkodott a kidolgozás, túl hirtelen átlendülnek a karakterek a szappanoperás nehézségeken, hiányoltam az igazi érzelmeket, a mélységet, a várakozást, a döbbenetet, izgalmat, visszarévedést a múltba ezeknél a részeknél. Mert egyébként tényleg érdekes fordulatok ezek, és fel is dobják a kötetet, de számomra nem elég tapinthatóak. Lehet, hogy a rövid alapterjedelem miatt tűnt így, s talán ötszáz oldalnál már jobban kibontakozhattak volna ezek a szálak is. Sok részt kapkodósnak éreztem.

Egyébként lekötött az olvasása, mégis túl gyorsan történnek benne a dolgok – tényleg, mint egy mesében –, így elgondolkodni sincs időnk Juszuf egy-egy élethelyzetén. Ezt az építő kritikát már az előző résznél is felróttam, szóval tartom magam hozzá.

Pozitívum is bőven akad viszont, hiszen nagyon jó az elején a burkolt visszaemlékezés a korábbi kötetre, hogy az írónő felelevenítse bennünk az eddig történteket. Szidike karaktere nagyon szimpatikus, s alapesetben Juszufé is, ámbár az elhanyagolható lelkizős részek miatt gyakran egyáltalán nem tiszta a tettei mozgatórugója. Több oldalt lehetett volna szánni arra, miért haragszik Sáráékra, vagy mit is érez vagy nem érez pontosan Szidike iránt, például egy-egy bevágott napló vagy egy jó főbizalmas formájában. Így az érzelmek helyett nagyon gyakran csak a cselekményre koncentrálunk.

Tetszett az új női főszereplőnk felbukkanása is a végén, akiről nem szeretnék spoilerezni, de ez úgy érzem, a következő részben rengeteg kidolgozást igényel. Valahogy bár eleinte rendkívül érdekes asszonynak tűnt, aztán valahogy hitelét vesztette, és úgy éreztem, mintha egy színésznő kiesett volna a szerepéből. Gatyába kell rázni ezt a részt, de annyi biztos, hogy okoz majd meglepetéseket.

Még mindig szárnypróbálgatásnak tartom a sorozatot, viszont rengeteg fejlődési lehetőséget látok benne. Izgalmas egyébiránt, hogy csatákban vehetünk részt, bepillantást nyerünk kicsit az udvarba.

Nagyon jó alapanyag, csak dolgozni kell még rajta, úgy érzem.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4 – Egész jó, tetszett.

Karakterek: A főbb szereplőink nagyon figyelemreméltóak, érdekesek, Szidike és Joszi is a szívünkhöz nőnek, s ugyan nem akarok spoilerezni, de a történet végén egy bizonyos nő nem igazán volt számomra életszagú. Rajta úgy érezem, lenne még mit dolgozni.

Borító: 7/10 – A borító maga tetszett, de az oldalminőség számomra inkább nyomtatópapír minőséget, mintsem a szokásos, kissé sárgább, de vastagabb regénypapír minőséget adta.

+ pont: Mert alapvetően egy kedves, szeretnivaló történet, már-már mese a tékozló fiúról.

– pont: Mert a fontosabb fordulatoknál elkapkodottnak éreztem, ennélfogva lehetett volna kissé terjedelmesebb, kidolgozottabb is.