Ajánló Sándor Erzsi Meddig jössz című könyvéhez

Tulajdonképpen ez a regény se nem több, se nem kevesebb annál, mint amit ígér. Egy szerelmi történet egy bájos, összes hibája ellenére szerethető színésznő és a nagy csábító, mindenféle díjjal teleaggatott, ilyen-olyan híres rendező között. Persze az, hogy ki csábít kit, az lehet, hogy ebben az esetben relatív. Egy szépen ívelt, meglepetéseket azonban nemigen tartogató történetet kaptunk, ami mégis valamiféle nosztalgikus hangulattal bír, mert egyszer az életben valószínű, hogy beleesünk mindannyian valamiféle hasonló viszonyba, vagy legalábbis eljátszadozunk a gondolattal. Mármint azzal, vajon lehet-e egy nős emberrel mit kezdeni? Megéri? Vajon a szerető vagy a feleség a fontosabb? Egy tiltott viszony Isten ellen való? Saját magunk ellen cselekszünk, ha viszonyt folytatunk egy házas férfivel, magunkat áruljuk el? Ellen lehet egyáltalán állni a vágyaknak, van bármiféle választási lehetőség? Ismerjük az érzést, nem? Talán egyszer mindenkinek mérlegre kell tennie egy hasonló helyzetet, hogy megtudjuk, kik is vagyunk igazából, aztán vagy vállon veregetjük magunkat erkölcsösségünkben, vagy szabadjára engedjük azt a ketrecbe zárt énünket, amiről nem is tudtuk, hogy létezik.

Ehhez hasonló kérdéseket, feltevéseket boncolgat Sándor Erzsi Meddig jössz című könyve, amelyben nem titok, hogy Lili bizony kiengedi azt a bizonyos ketreces énjét, nem tud ellenállni a vágynak, és bár a lelke mélyén tudja, hogy ennek nem lehet jó vége, mégis reménykedik. S miközben az ő belső harcait követhetjük végig és szurkolunk, hogy ezúttal talán másként történjen – vagy már mi magunk sem tudjuk, kinek és minek szurkoljunk –, bepillantást nyerhetünk egy vidéki színház színfalai mögé. Igaz, a színházi közeg – ahogy a többi értékelő is írta –, szerintem is inkább csak azoknak okoz különösebb örömet, akik ebben mozognak, bár néha én (aki ugyan sürögtem-forogtam színházi társaságban jó tíz évvel ezelőtt), nemigen értettem egy-egy, a kötet elején felbukkanó mondatot, csattanót, viccet, vagy nem is tudom. Aztán szép lassan a döcögősen és össze-vissza induló történet végre összeáll, kézzelfoghatóbbá válik. Kicsit olyan érzés, mintha maga az olvasó is egyfajta színdarabot nézne, próbálja rendezgetni a sorokat, de hát a színészek saját öntudatra ébredtek, nem hajlandók máshogy cselekedni.

Ami talán az egyik legérdekesebb jelenet a fentieket leszámítva főszereplőnk esetében, amikor Lili már a saját életét is úgy elemzi és éli, mintha az is egy színdarab lenne. És voltaképpen tényleg, talán mindannyiunk élete az, s ha egy kicsit is belegondolunk ebbe, hirtelen mennyi minden megváltozik! Esetleg döntések millióinak tárháza nyílik meg előttünk, mint választási lehetőségek.

Elsősorban színház körül sürgölődő embereknek ajánlom a könyvet, vagy akik érdeklődnek ez iránt, másodsorban pedig a romantikus irodalom kedvelőinek. Nem egy túlbonyolított, de szépen megírt és elgondolkodtató történet.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4 – Egész jó, tetszett.

Karakterek: 7,5/10 – Összes hibája ellenére is szerethető a főszereplőnk, és a mellékszereplők is elég élethű képet kaptak – mondjuk, gondolom, nem véletlenül, pedzegették már, hogy ez vajon igaz történet-e. A többit lásd fentebb.

Borító: 6,5/10 – Őszintén szólva nem vagyok tőle elragadtatva, sem a színvilág, sem a betűtípus nem kedvemre való, és értem én a jelentését, mégsem érzem szoros összefüggésben a történettel.

+ pont: Mert elgondolkodtat leginkább etikai és erkölcsi kérdések kapcsán, no meg úgy általában az életünkről.

– pont: Mert az egész csak az ami, se több, se kevesebb, egy bájos színésznő története és szerelmi viszonya egy rendezővel. Ennyi.