Ajánló Lucinda Riley Gyöngynővér című könyvéhez

A hét nővér-sorozatot már vélhetőleg ismerik a romantikus és történelmi romantikus történetek kedvelői, s így a negyedik részéhez elérve talán már nem kell bemutatnom az elejétől kezdve. Ha mégis, javaslom, olvassátok el az előző értékeléseimet a sorozat részeiről. Az Árnyéknővért nem is olyan régen olvastam, amikor is Csillag találja meg saját családját és saját útját, távol addigi legjobb barátnőjétől és fogadott testvérétől, CeCétől. A Gyöngynővérben viszont CeCe kibontakozását követhetjük végig és félelmetes, mégis nagyon izgalmas és kalandos útját vissza a múltba és Ausztráliába.

Abban biztos vagyok, hogy akik olvasták a korábbi részeket, CeCe személyiségével egyáltalán nem voltak megbarátkozva. Hiszen mindannyian úgy ismerhettük meg őt, mint egy nagyszájú, kicsit birtokló, kicsit önző, elnyomó személyt, holott a valóság teljesen más. CeCe és Csillag már kicsi koruktól fogva kölcsönösen támaszkodtak egymásra, sőt, függtek is egymástól. Mert míg Csillag mindig nagyon hallgatag volt, ámde nagyon okos, művelt, addig CeCe könnyen ki tudta fejezni magát szóban, mindazonáltal írásban már például kevésbé. És bár CeCe mindig nagyon erős és rendíthetetlen nőnek látszik, valójában neki is megvannak a saját félelmei.

Ebből a szempontból nagyon közel éreztem őt magamhoz, hiszen találtam némi hasonlatosságot kettőnk között, és úgy általában véve is úgy gondolom, hogy ő az egyik legkidolgozottabb, leghihetőbb karakter az egész sorozatban. Hús-vér valója már szinte tapintható, és tökéletesen érthető az olvasó számára CeCe minden félelme és érzése.

És bár muszáj megemlítenem, hogy a korábbi részekhez hasonlóan az első száz oldal itt is kiábrándítóan nyálcsorgatósan klisés volt, szerencsére, mint mindig, a múltbéli részek és aztán az események kalandos alakulása kárpótolt a korántsem minőségi kezdésért. Az embernek kicsit olyan érzése van a történetek olvasása közben, mintha a jelenkori és a múltbéli eseményeket nem is ugyanaz az író írná… Minden esetre az 1900-as évekbeli Ausztráliáról olvasni valami lenyűgöző élmény volt, és persze Kitty Mercer története sem mindennapi. Az Angliából Ausztráliába utazó és végül ott férjet találó eszes, talpraesett lány ugyanis mindenkit egy pillanat alatt az ujja köré csavar, a kérdés csak az, hogyan alakítja majd életét, mikor nehéz döntések elé kerül.

Tehát azon kívül, hogy a negyedik nővér nyomába eredünk, bepillantást nyerhetünk a régi ausztráliai légkörbe, a gyöngyhalászatba, szerelembe, megkülönböztetésbe, árvaságba, különböző sorsokba, és még ki tudja.

Azoknak, akik olvasták a korábbi köteteket, de mondjuk, Csillaggal nem voltak annyira megbarátkozva, ezt mindenképp ajánlom, mert a harmadik rész néhol túl szofisztikált légköre után most igazi kalandokban lehet részük. És bocsássátok meg ezeknek a könyveknek az első száz oldalát.

Rossz hatása viszont a könyvnek, hogy az embernek egyszeriben csak kedve támad utazni!

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó

Karakterek: 7/10 – Nem voltam mindegyikkel maradéktalanul elégedett, volt, aki ki sem volt dolgozva rendesen és dramaturgiailag semmi értelme nem volt, hogy egyáltalán szerepeljen a színen… (Ace), sőt, ha jobban belegondolok, a mellékszereplőkről alig tudunk meg valamit. De CeCe személyisége végre jobban megmutatkozott, mint az előző részekben.

Borító: 8/10 – Ez a vörös szín igazán illik az ausztrál témához, bár a borítón szereplő hölgy bőre lehetne némileg sötétebb, ha már hűek akarunk lenni a történethez.

+ pont: Mert nagyon tetszettek a múltbéli Ausztráliában játszódó részek, és az ottani, akkori szereplők, például természetesen Kitty személyisége, élettörténete. Nagyon érdekfeszítő volt – a jelenkori eseményekkel ellentétben.

– pont: Mert az első száz oldal meglehetősen unalmas, és olyan, mint valami ócska Romana-regény, de mint mindig, ennél a sorozatnál akkor lesz érdekes a sztori, amikor a múltba repülünk vissza, több száz évvel ezelőttre, ezért a kezdeti csöpögős rész megbocsáttatik.