Ajánló Keith Roberts Gőzkorszak című könyvéhez

Ebben az alternatív világban az egyház teljes uralmat gyakorol, és bár az első novellában 1968-at írunk (pont, amikor a kötet is íródott, született), az ipari forradalom vívmányai még csak fel-felbukkannak a színen. Az egyház teljesen elnyomta a technikai fejlődést, és épp csak létezik a gőzhajtás, a modern kütyük vagy például az elektromos áram pedig sehol nincsenek.

Egy teljesen komplex világfelépítést kapunk, ami novelláról novellára bontakozik ki előttünk egészen pontosan 7 ember történetén keresztül. Kezdetnek megismerhetjük például a Jesset, a Lady Margaret lokomobil tulajdonosát – és Az aranyemberhez hűen nem pont a Dunán hajókázunk ötven oldalon át, de legalábbis harminc oldalon utazunk a gőzösön. Már azt hinné az olvasó, hogy semmiről nem is fog szólni a könyv, s bár valóban türelmet próbálóan indulnak be a cselekmények, végül minden mindennel szépen összefügg, összekapcsolódik majd. Megtudhatjuk például, mi az a Híradósok céhe, hogy működik az üzenetközvetítés gyorsabban a levélnél, ha nincs még feltalálva a telefon, és az egyház emberkínzó tevékenységébe is bepillantást nyerhetünk. Igazán érdekessé akkor válik a kötet, amikor a negyedik novellánál összekapcsolódnak a szereplők, és egy több generáción átívelő komplex eseményláncolatot kapunk. Így tehát mégsem teljesen szétcincált külön sztorikat kapunk – hála az égnek.

Mindazonáltal nem egyszerű ötven oldalanként teljesen máshol belefogni a történetbe, kiváltképp, ha közben még az idő is csak úgy telik, hogy alig vesszük észre. Bár manapság nem teljesen van aktualitása a regénynek, kétségtelen, hogy 1968-ban, amikor íródott, és amikor a novellás regény is játszódik, érdekes felvetés lehetett egy (akkori) alternatív jelen gondolata, azaz, hogy „mi lett volna, ha…” A mai korra átdolgozva még mindig igen disztópikus és modern hangulata lenne, mert képzeljük csak el, hol tartanánk most, ha akkor meg akkor nem úgy történt volna, ahogy.

Tehát bár kicsit későn kaptuk kézhez a Gőzkorszakot, ha el tudunk vonatkozni ettől, és idejében ráhangolódunk a cselekmény lassú kibontakozására – mint a régebbi könyveknél általában –, igen is elgondolkodtató és minőségi olvasmány. Még azt is el tudom képzelni, hogy a férfiak nagyobb kedvet találnak majd az elolvasásához, hiszen az effajta majdhogynem romantikamentes, a megszokottnál szárazabb, hosszadalmasabb mindazonáltal a technikával, találmányokkal és inkvizícióval behatóbban foglalkozó kötet inkább az ő szájuk íze szerint való.

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett
Karakterek: 7/10 – Nehéz őket értékelni, hiszen nem egy konkrét regényről van szó, hanem inkább novellafüzérről, bár van a szereplők között kapocs. Olyan sokat nem tudunk meg róluk lévén, hogy darabolva van a történet sok „főszereplővel”, sok altörténettel, ugyanakkor rosszat sem lehet rájuk mondani.
Borító: 7/10 – A borítóval ugyan elégedett vagyok, de a kötéssel még mindig nem. Speciel alig nyitom ki a könyvet, de az utolsó ajánlós oldalak majdnem kijöttek, szóval csak óvatosan. Inkább nagyobbra kéne venni a kötetek méretét, magát a margót is, nívósabban megoldani ezt.
+ pont: Mert a világkidolgozás elég részletes, és történelmileg is szépen be van illesztve, meg van magyarázva a történet, még, ha némi megmagyarázhatatlan misztikum fel is sejlik a sorok közt.
– pont: Nekem nem kedvencem a novellás szétdarabolás, főleg, hogy azoknak a szereplőknek a történetét, akik összekapcsolódnak (tehát a 7-ből 5 történetet) össze lehetett volna fűzni konkrét regénnyé is. De végül is ez nem egy friss regény, ugye eredetileg 1968-as, akkoriban még egész más volt a „trend”.