Ajánló J. G. Ballard Toronyház című könyvéhez

Adott egy negyven emeletes toronyház, ahol kétezer ember éli mindennapjait. De ennyi ember mégis hogy tud egymással békében létezni? Milyen viszonyt ápolnak az egyes szomszédok? Vagy teljesen elszigetelve élnek, luxuslakásaikba zárkózva? Vagy csak idő kérdése, hogy a feszültség és az emberekben az állat felszínre törjön és elszabaduljon a pokol? J. G. Ballard 2015-ben megfilmesített könyvében, a Toronyházban kis atrocitásoktól jutunk el a demoralizáló, sőt, vérfagyasztó végkimenetelhez.

Biztos mindenkinek volt már nézeteltérése a szomszédjával. Az ember azt hinné, kis lakásban ez könnyebben előjön, hiszen nézzük csak meg, az amerikai nagyvárosok lakói gyakorlatilag azt sem tudják, ki a falszomszédjuk. Néha még mi sem tudjuk, ha már tízemeletes lakásokról beszélünk. Ez azonban nem jelenti azt, hogy minden problémamentes.

A regényben a toronyház lakói eleinte nyugodtan élik mindennapjaikat, amelyeket azonban rendre megzavarnak az épület kisebb-nagyobb meghibásodásai. A lakók úgymond több társadalmi rétegre oszlanak: a 10. emelet alatt lakik a szegény réteg, hétköznapi dolgozók, afelett a középréteg, ügyvédek, orvosok stb., legfelül, az apartmanokban pedig a dúsgazdagok. A kérdés, hogy van-e átjárás az emeletek között vagy idővel egyre erősebb lesz ez a határ?

Miközben a talán kissé túlságosan dokumentaristára sikeredett sorokat olvassuk, szinte már hiányolva a párbeszédeket, mindhárom kasztból kapunk magunknak egy-egy szereplőt, akiknek a sorsát ebben a nem kicsit fura történetben végigkövethetjük. Vajon hogyan viseli az egyre jobban elhatalmasodó káoszt a szegény, de alfahím Wilder, a középréteget képviselő doktor Laing vagy az épület tervezője, a dúsgazdag Royal? És amikor minden oldalakra oszlik, már-már bandaháborúba csöppenünk, melyik oldal nyer?

Elképesztően érdekes végigkövetni, pszichológiailag hogyan bomlik meg az egyes szereplők elméje, kit milyen elmebajos nyavalya ragad el a történtek hatására. Hogyan alakul vissza a toronyházbeli emberiség egyfajta ősi civilizálatlanságba, amikor a hím az úr, a nőstények esetleg levadásznak, kis törzsek vannak, és gyakorlatilag már a kommunikáció is elsüllyedt a mocsok kénköves bugyraiba. Merthogy ürülék, szemét és halottak hevernek mindenhol.

Ebből kifolyólag tizennyolc év alatt én nemigen ajánlanám ezt a könyvet, egyébként viszont a szépirodalmi disztópiák kedvelőinek kedvére válhat, noha nem egy könnyed olvasmány. Inkább tényleg dokumentarista jellege van, néhol nehezen olvastatja magát, vagy már nem tudjuk megjegyezni a sok szereplőt, viszont pszichológiai és társadalomkritikai szemmel nézve érdekfeszítő, és nem utolsósorban elgondolkodtató: vajon, ha megszűnnének a szabályok, egy idő után tényleg idáig süllyednénk, ide fajulna a helyzet? Mindenkiben ott rejtőzik a civilizáltság álarca mögött a megrögzött állatiasság? És akkor melyik az igazi oldalunk?

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4. Egész jó, tetszett.

Karakterek: 8/10 – Érdekes volt megfigyelni a különböző személyiségek eltérő mértékben megmutatkozó eltorzulását az események hatására.

Borító: 7/10 – Nem rossz, de kicsit nekem régimódinak tűnik, lehetne némileg modernebb.

+ pont: Mert nagyon érdekes pszichológiai értelemben és a társadalomkritika is igen érdekes része a történetnek.

– pont: Mert keveselltem a párbeszédeket, és mert néhány részen vontatott volt a könyv.