Ajánló Emily M. Danforth Cameron Post rossz nevelése című könyvéhez

Homoszexuálisnak lenni bűn? Ma már viszonylag elfogadók vagyunk a témával kapcsolatban, és egyre több könyv és film jön ki, amely ezzel foglalkozik, ezt taglalja, de még mindig nem általános az emberek véleménye erről. Van, aki elítéli, mások semlegesen viszonyulnak hozzá. Ahogy észrevehettük egyébként a legtöbb könyv a fiúkkal, férfiakkal foglalkozik ilyen téren, úgy, mint a Simon és a Homo-sapiens lobbi, vagy a Szólíts a neveden. A leszbikusokkal azonban mi a helyzet? Az kevésbé polgárpukkasztó, őket vajon jobban elfogadják? Emily M. Danforth 2018-ban megfilmesített regényében, a Cameron Post rossz nevelésében visszarepülhetünk kicsit az időben egy bigott kisvárosba, s megtudhatjuk, milyen lehetett akkoriban felcseperedni ilyen „Istentelen bűnökkel”.

Változatos élmény volt egy olyan könyvet kézbe venni, amely ezúttal nem (csak) a fiúkról, férfiakról szól, hanem a női szemszögbe is bepillantást nyerhetünk. Mert kicsit úgy fest, miközben annyi figyelmet kap ez a dolog mostanában, a nőkről elfeledkeztek. Ám úgy tűnik, mégsem.

Eleinte nem gondolnánk, hogy Cameron Post majd olyan nagy hatással lesz ránk. Azt gondolnánk, ez egy sima tini, vagy Young adult könyv, de nagy tévedés. Cameron története gyerekkorától egészen kábé 17 éves koráig kerül bemutatásra lépésről lépésre a regényben; hogyan csírázott ki benne a nemi vonzódás, hogy jött rá, hogy ez nem átlagos, hogy keletkezett benne emiatt bűntudat… és vajon hogy fogadta a környezete? Első kézből ismerhetjük meg a történetét, gondolatait, érzéseit, és olyan közel kerül hozzánk, hogy már-már tapinthatóvá válik. Az írónak annyira jó a stílusa, hogy szinte halljuk a tücskök ciripelését, és érezzük a gondtalan gyerekkor csintalan, nyári hétköznapjait, a vízcseppeket legördülni a hátunkon. Fiatalság, bujaság, tavasz. Amíg minden komolyabbra nem fordul.

Több szempontból is rendkívüli a könyv, mert az érzékletes írásmódja mellett rengeteg társadalomkritikát is tartalmaz, hiszen lehet találgatni, mégis a felnőttek vagy a kortársak hogy reagálnak arra, amikor kiderül Cam titka. És hát nyilván a kulcskérdés. Vajon Isten elítéli a homoszexualitást? Simán csak hittel, kemény munkával, buzgó imádsággal lehet rajta változtatni? Volt idő, amikor úgy gondolták, igen, s még talán ma is sokan magukénak vallják ezt a gondolkodásmódot. De vajon hogy érinti mindez a tizenéves Cameront és újdonsült barátait, akiket egy Keresztény Iskolába száműztek, hogy rálelhessenek Istenre és a „gyógyulásuk” útjára?

Nagyon kényes téma ez, mégis úgy gondolom, Emily M. Danforth-nek megfelelő szakértelemmel és érzékletességgel, empátiával és tehetséggel sikerült a témához nyúlnia, s így a végeredmény nem szimplán „csak” egy ifjúsági könyv, hanem olyan komoly regény, amely bármelyik felnőttnek is kedvencévé válhat. Talán azoknak is tudnám ajánlani, akik elítélik a homoszexualitást, hátha kicsit bepillantást nyervén a másik oldal szemszögébe, megváltozik a véleményük, ki tudja.

Mindazonáltal abban legalábbis biztos vagyok, hogy a Cameronhoz hasonló problémákkal küzdő fiataloknak támogatásul szolgálhat, és talán a szülőknek is segít kicsit bigottságuk feloldásában.

Ha más nem is, legalább úgy fest, szerencsére az irodalom napjainkban szabadon (szabadabban) foglalkozhat a tabu témával.

Számomra ez egy nagyon olvasmányos, magába szippantó, kalandos, elvarázsoló, elgondolkodtató könyv volt, amin direkt sokáig „ültem”, és sokáig emésztettem. Talán ez nem az a kategória, amin pár óra alatt végigszántasz. Egyszerűen a bőröd alá kúszik.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 5 – Nagyon jó.

Karakterek: 8/10 – Cameron, Adam és Jane nagyon kedvelhetőek, de a többiek közel sem azok a nagyon szimpatikus teremtések, bigottak, és semmi változást nem mutatnak. Cameron jellemfejlődése, cseperedésének bemutatása viszont figyelemre méltó.

Borító: 7/10 – Igazából nem rossz, de ha már úgyis van belőle film, egy jobb jelenetet is választhattak volna belőle, mondjuk, mikor a furgonon utaznak. Ez a pixeles arckép nekem nem tetszik.

+ pont: Mert nagyon tetszett a mondanivalója, a stílus, a megfogalmazás pedig magával ragadó.

– pont: Mert a vége függővég, vagy legalábbis nem tudjuk meg, végül hogyan alakul a fiatalok sorsa… Mintha csak egy részletet, egy kis szeletet kapnánk a nagy tortából.