Ajánló Dennis E. Taylor MI, Bob című könyvéhez

Talán nem véletlen, hogy a kezdő sci-fiseknek ajánlják a könyvet, mindazonáltal mivel én egyébként sem merültem bele annyira ebbe a témakörbe, pont a megfelelő célközönség voltam/vagyok. Hiszen nem olvasok éjt nappallá téve high kategóriás sci-fiket – vagy hogy hívják ezt manapság –, de egyszer-kétszer igen szívesen kapom a kezembe őket. Így volt ez ezúttal is, s egyáltalán nem bántam meg.

Ebben az elképzelt világban egy olyan jövő tárul elénk, ahol főszereplő Bobunk a hibernálása után felébredve azzal szembesül, hogy valójában ő már nem is egészen ember. Vagy csak félig, vagy ki tudja meddig, hiszen ő már valójában egy MI, azaz Mesterséges Intelligencia. De meddig is nevezhető akkor egy ember embernek, avagy egy személy meddig őrzi meg identitását? Ha lementenek minket egy merevlemezre, aztán beletöltenek egy technikai kütyübe, akkor attól még mi maradunk? Ilyen, és ehhez hasonló igen érdekes témát boncolgat az író könyvében, amely amellett, hogy elgondolkodtat, nem kevésbé szórakoztat és szó szerint elröpít egészen az űrig.

De az az igazság, hogy a fülszöveg nem árul el túl sokat – nem eleget – a könyvről. Hadd spoilerezzek egy kicsit: a mi Bobunk ugyanis egy küldetésben vesz részt, melynek ő a kulcs „embere”, s melynek során spoiler az űr felfedezése, lakható bolygók keresése a pusztuló emberiség számára, űrcsaták, terraformálás, sőt, talán még földönkívüliek is színesítik ezt a sci-fi utazást, amelynek egyébként második része reméljük, hogy minél hamarabb bekerül a magyar könyvesboltokba is.

Mert bár tény, hogy a történet az elején nehezen olvastatja magát, és a terjedelme sem mondható épp rövidnek – apró betűi miatt –, a végefelé annyira beszippantja az embert, hogy én minden esetre már alig várom, hogy mi is fog ebből kisülni, és hogyan alakul szeretett főszereplő(i)nk sorsa. Vajon sikerül megmenteni az emberiséget és sikerül legyőzni a főellenséget? Lesznek vajon találkozások nálunk értelmesebb földönkívüliekkel, s ha igen, az milyen irányba viszi majd a történetet?

Összességében tehát Dennis E. Taylor könyve egy idő után a szétváló főszereplőknek köszönhetően több kis részre tagolódik, de ez inkább hozzátesz, semmint elvesz a hangulatából. Szerteágazik az egész, és biztos, hogy mindenki talál számára kedvenc szereplőt, kedvenc kis részt, mert hisz mindannyian mások vagyunk. Némelyikünk inkább indulna a világűr felfedezésére, míg másikunk maradna összekötőnek, vagy épp egyikünk szívesen terraformálna egy új bolygót, másikunk inkább a Föld sorsával foglalkozna, és így tovább.

Kezdő és haladó sci-fiseknek ajánlanám tehát a könyvet, és az igaz, hogy van benne a fizikával kapcsolatos elírás, és már szárnyra kelt a molyok között a „hangyateni” (akarom mondani, termeszteni) szóbaki is, a fordító nyilvánvaló hibái ellenére ez még mindig egy nagyon is élvezhető és szerethető könyv.

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 5. Nagyon jó
Karakterek: 9/10 – Rendkívül elégedett voltam főszereplőinkkel, akik amennyire hasonlítanak egymásra, furcsa és megmosolyogtató, elgondolkodtató módon éppannyira különböznek is. Igazán egyedi ötlet ennek megvalósítása.
Borító: 6/10 – Nekem személy szerint annyira nem tetszik, talán kicsit sablonos a sztorihoz képest.
+ pont: Mert imádtam a különböző főszeplőket és a történet második felét.
– pont: Az elírások miatt, és mert az eleje egy kicsit vontatottra sikeredett.