Ajánló Bíró Szabolcs Királyok éneke című könyvéhez

Szerintem már nem sok könyvmoly van, aki ne hallott volna az Anjouk-sorozatról, így hát nem hiszem, hogy most is arra fecsérlem a szót és a „nyomdafestéket”, hogy bemutassam nektek. A korábbi részek értékelésénél már mind olvashattátok, hogy imádom ezt a sorozatot, és nyilván a hatodik részig már gondolom csak az jut el, akinek az előzőekhez is szerencséje volt.

Folytatódik tehát Anjou Károly uralkodásának szemléltetése, ez az „utolsó nagy korszak”, amelyben még szemtanúi lehetünk annak, hogyan is uralkodott ő, illetve Nápolyba tett látogatása idején rövid ideig felesége, Piast Erzsébet, hogyan is köttetett meg az a bizonyos Visegrádi béke, illetve már az ifjú sarjak, András, Lajos és István felcseperedése sem várat magára. Aki utána olvasott, vagy annyira jártas a történelemben, az bizonyára tudja, mi a három herceg sorsa, Lajosra vár többek között a magyar trón, András pedig úgy fest, Róbert nápolyi királyt követi a trónutódlásban – hogy mi lesz a sorsa, azt inkább nem én mondanám el nektek, hagyjuk meg magunknak a lehetőséget, hogy Bíró Szabolcs tollából ismerhessük meg a hatodik részben még csak kisgyermek élettörténetét.

Ami az egyik legérdekesebb a sorozatban, hogy generációkon át követhetjük nem csak az Anjou ház tagjainak életét (Károly, Lajos, András stb.), hanem a mellékszereplők is sorra követik egymást, mint például a kihagyhatatlan főszereplőink a Bátor család tagjai (Vilmos, Attila és Szilárd), no meg a Lackfiak, úgyhogy kicsit már ilyen istenkomplexus érzés, amikor évtizedről évtizedre fogjuk a kezüket, s egy-egy jelenetnél megdobbanó szívvel gondolhatjuk, hogy „no hát, a sors megint ismétli önmagát”. Vagy éppen, hogy mennyire érdekes, hogy egy-egy szereplő mennyire más utat is jár be, mint felmenője. Kicsit mintha színielőadást látnánk, amely lelki szemeink előtt elevenül meg és kel életre, de valahogy mi is a történet részeseivé válunk. Még az író sem tudja például elengedi a Bátoriak kezét, hiszen a második trilógiában is visszaavanzsálnak főszereplővé (hála az égnek), kíváncsi vagyok hát, hogy a következő részben ki kerül a középpontba, milyen meglepetéseket tartogat majd számunkra.

Ebben a kötetben kicsit jobban megismerhetjük Piast Erzsébetet, sőt, még András herceg leendő életét is megleshetjük kicsit, hiszen ellátogatunk Nápolyba, ahol Szilárddal különféle kalandokba keveredhetünk. Nagyon izgalmas, hogy ezúttal nem csak Magyarországot barangolhatjuk be, hanem megismerhetjük a két ország közös fonalát, történetét is, és ismét sok kulturális ismerettel bővül tudásunk. Ami talán hihetetlen eközben az a „kis felség” Lajos, a trónörökös személyiségfejlődése alig kilenc évesen, mert személyében egy olyan okos, művelt, mindazonáltal hatalomvágyó vagy leginkább azt mondanám, dicsőségvágyó fiút ismerhetünk meg, aki meghazudtolja saját korát. De legalább nagyon is kíváncsivá tesz minket, vajon mit várhatunk tőle a továbbiakban.

Szilárd különféle megpróbáltatásokon megy át és szépen férfivá érik, az története már sokkal plasztikusabb, megfoghatóbb és hihetőbb, nagyon szépen kidolgozott élettörténete, karaktere és jelleme szépen bontakozik ki előttünk részről részre. Mindig kicsit közelebb kerülhetünk hozzá, de mindig tartogat meglepetéseket. Egy olyan igazi romantikus hős, aki azért követ el hibákat, de mégis lassan megtalálja az útját.

Biztos vagyok benne, hogy a sorozat korábbi köteteit olvasóknak ez sem okoz majd csalódást, mi több, még ha a megjelenési szünetekben kicsit el is távolodunk a történettől, és néhány részt sajnos el is felejtünk, azért végig ott motoszkál a fejünkben, hogy vajon hogyan folytatódik kedvenceink története. Azért elgondolkodtam, mennyire jó lehet annak, aki csak most kezdi el a sorozatot vagy a legvégén, és egyben végigpörgetheti ezt a monumentális alkotást, úgy biztos sokkal jobb az élvezet, és egyetlen rész felett sem siklik el az illető. Ezt tudom irigyelni. Kicsit olyan érzésem lesz szerintem a legvégén, mint a Trónok harcánál (na nem annak a borzalmas végére utalva), hanem hogy legszívesebben újra olvasnám egyben az egészet.

Pontozás:
Egyedi besorolásom: 6 – Kedvencek között.
Karakterek: 8/10 – Nagyon jól kidolgozott majdnem mind, habár a „kis felség” Lajos karaktere számomra kissé hihetetlenül túl komolyra sikeredett, persze, nem azt mondom, hogy teljesen lehetetlen, hogy egy királyi sarj gyermek létére ennyire érett gondolkodású és művelt legyen. Szilárd átesik némi jellemváltozáson, melyek közül többnyire a javára válik mind.
Borító: 8/10 – A borítók részről részre történő leegyszerűsödése most azt mondom, inkább használt, mint ártott a sorozatnak, bár az ötödik, ha jól emlékszem, annyira nem nyerte el a tetszésemet. Ez azonban méltó lezárása a második trilógiának.
+ pont: Mert kalandos, könnyen olvasható, követhető sorozat/kötet, szerethető főhőseink kezét pedig nem tudjuk és nem is akarjuk elengedni. Azért kicsit aggódom, hogy a következő trilógia első részében mégis el kell majd.
– pont: Mert néhol túl „szájbarágósnak” éreztem a magyarázatokat, például Lajos és András tanításakor, illetve pár történelmi rész kicsit zsúfolt és erőltetett volt, de ez az én szubjektív véleményem csak, és összeségében igazán nagyon-nagyon tetszett az egész kötet!