Ajánló Bianca Bellová Tó című könyvéhez

Ha valaki még hozzám hasonlóan eddig nem ismerte a weird fiction kategóriába sorolható könyveket, akkor most megismerkedhet ezzel a műfajjal Bianca Bellova regénye által, amely 2017-ben elnyerte az Európai Unió Irodalmi Díját. Ebben a fura, disztópikus kötetben amolyan Zabhegyező módra ismerhetjük meg főszereplőnk, Nami gyerekkorának pár mozzanatát, majd őt kísérhetjük végig a kamasszá válás és önkeresés kusza, kaotikus útján egészen vissza a gyökereiig.

Őszintén szólva valahogy kevésbé kaotikus végeredményre számítottam, de az egyébként közel sem túl hosszú regény már a legelején megmutatja az olvasóknak furcsa oldalát. Egyáltalán nem egy könnyen követhető résszel indítunk Nami gyerekkorából, amikor Mamóval, Papóval meg egy bikinis nővel pancsolunk az ocsmány kis tavacskában, amelynek titkát rejtély övezi. Ahogy azonban Nami cseperedik, szép lassan kibontakozik előttünk ez a disztópikus társadalom, ahol már semmi nem olyan, ahogy manapság ismerjük. Vagy mégis? Igaz, hogy ezt a kisregényt nem véletlenül hasonlítják Orwell 1984 című regényéhez, de leginkább csak a letargikus hangulata az, ami hasonlít, egyébként szerintem maximum az óvodás kistestvére lehetne.

Az egész történet tulajdonképpen egyfajta kalandregény; Nami felcseperedik, tarisznyájával útnak indul, hogy megkeresse a gyökereit, felfedezze a nagyvilágot és találkozzon annak minden csúfságával, hogy végül férfivá érve levonhassa a következtetéseket. Beleláthatunk a kor politikájába, az egyes népcsoportok életmódjába, egyes elállatiasodott emberek rémtetteibe, de még az emberiség és állatok közötti párhuzam is élesen kirajzolódik a szemünk előtt. Természetesen mi maradunk alul. Valahogy teljes mértékben el tudom képzelni, hogy valamikor így fog kinézni az a halálra mérgezett Földi jövő, amelyben eluralkodik a tesztoszteron és az emberek esze helyett átveszi a hatalmat az ösztön.

Naturalisztikusan véres vagy épp eltántorító leírások jellemzik a könyvet, némi kaotikus beütéssel, ezzel adva azt a bizonyos „weird” hatást, amelynek nem csak megemésztése, hanem megértése és a tanulságának kiszűrése sem egyszerű.

Elgondolkodtat és megfelelően magával ragad, van egy íve is a történetnek, mindazonáltal a végén valami többet várnánk, és hiába Nami felcseperedésével együtt járó jellemfejlődése, mégis valahogy nem ezen van a hangsúly. Olyan, mint egy hosszúra nyújtott novella, amely mint egy jósgömb, tárja elénk a lehetséges jövőt, vagy már a jelen legmélyebb bugyrait.

Mindazonáltal inkább a felnőtt korosztálynak tudnám ajánlani, és azon belül is azoknak, akik szeretik a disztópikus és/vagy lehangoló, naturalista, szépirodalmi köteteket, ami cseppet sem a szórakoztató irodalom kategória.

Pontozás:

Egyedi besorolásom: 4 – Egész jó.
Karakterek: 6,5/10 – Tulajdonképpen Nami és nagyanyja kivételével szinte majdnem mindenki gonosz és/vagy bolond, vagy teljesen furcsa, bár Nami viselkedése sem teljesen érthető néha. Mivel az egész történet köré épül fel, tulajdonképpen csak az ő karakteréről érdemes beszélni, ami a könyv többi részéhez illően eléggé fura, kaotikus, zavaros, nehéz kiigazodni rajta, és bár nincs sok érzelmi töltet benne, azért érdekes.
Borító: 8/10 – Egyszerű, de illik a történethez, mondjuk, lehetne kicsit misztikusabb is.
+ pont: Mert könnyen olvasható, már-már amolyan fantasy kalandregénybe hajló.
– pont: Mert az eleje elég kesze-kusza, értelmetlen, a vége pedig egyszerűen semmilyen.