A nagy illúzió

Eddig Kunderával voltam így. Elvarázsolt, beszippantott a világa. Most pedig ehhez a klubhoz csatlakozott Benyák Zoltán is.

Amikor elolvastam a fülszöveget, arra gondoltam, hogy ismét egy olyan könyv került a kezembe, ahol egymást követik az irracionális, időben ugráló, egymáshoz nem köthető események, melyek majd a végén állnak össze és vagy megérti az olvasó, vagy nem. Azonban már az első pár oldal után rá kellett jönnöm, hogy ez valami más, valami több. Az irracionális jelző az megmaradt, hiszen mégiscsak a halál utáni "életről" szól.

Az események központjában Tom Pastor áll, aki egyik nap arra ébred, hogy halott. Pontosabban inkább arra, hogy egy sivatagban van a semmi közepén, ahol az egyetlen mesterséges tárgy egy telefonfülke, mely csörgésével széthasítja a csendet. Egyszer csak megjelenik egy piros Chevrole Impala, egy fiatal női sofőrrel, aki a révész szerepét tölti be. Az ő feladata az is, hogy felvilágosítsa hősünket a jelenlegi állapotáról.

A regény nem egy útikalauz a halál utáni élethez. Inkább egy világ bemutatása, melynek középpontjában az esendő, magányos, céltalan Tom áll. Egy hely, ahol csak egy törvény van és ez mindenkire érvényes, kivétel nélkül: "Ha elfelednek, meghalsz". Kicsit komikus lehet azzal fenyegetni egy halott embert, hogy meghalhat, mégsem az. Ebben a világban csak addig maradhat az illető, még az élők között akad legalább egy ember, aki emlékszik rá. Ha a feledés homályába vész a személye, vagy meghal az utolsó ember, aki még emlékezett rá, akkor eljön érte a Keselyűember és megszűnik létezni. Visszatérésre nincs lehetőség és az élők világára sem lehet innen hatni, azaz bevégeztetett, ha semmi olyat nem tettél, aminek köszönhetően megmaradnál az emberek emlékezetében.

Tom nem számíthat hosszú "életre" ezen a helyen, hiszen sikertelen festőként, egyik napról a másikra élt egy kihűlt házasságban, ami talán soha nem volt a langyosnál melegebb. Azonban van egy lánya, aki nem sokkal őelőtte távozott el az élők sorából. Akinek tett egy ígéretet, miszerint mellette lesz. Ahhoz, hogy beváltsa az ígéretét, először meg kell találnia a lányt.

Egy ember, akinek a való világban semmi nem sikerült. Egy igazi vesztes volt, aki még az elveit is elveszítette. Egyetlen dolog volt amiért mégis kitartott és az a lánya volt, Lily. Egy 15 éves fiatal tinédzser, akiért megtett volna mindent.

Tom és Nina (a révész) kalandozása nem más, mint az emlékek újraélése, újraértelmezése. A megbocsátás és a megnyugvás útjának keresése. A boldogságot itt már nem hajszolja senki, hiszen mindenkinek csak addig tart a léte, még emlékeznek rá odaát. Egy kicsit olyan ez a világ, mintha egy turmixba tennénk Alice Csodaországát és A Végtelen Történet Fantázia világát, melyet jól nyakon-öntünk valami búskomorsággal. Nem tudom, hogy más népek mennyire éreznék át ennek a világnak a hangulatát, hiszen sírva vigadni a magyar tud csak igazán. Ebben a kötetben pedig tényleg megtalálható ez a hangulat, minden szarkazmus nélkül.

Benyák Zoltán nem csak a hangulatkeltésben kitűnő, hanem a képi ábrázolásban is. Végig még olvastam a regényt, lelki szemeim előtt láttam az események színhelyeit. Mégis, a legragyogóbb napsütésben is olyan érzésem volt, mintha egy szürke fólián keresztül szemlélném az eseményeket. A színek kifakultak, a fények tompítottak, az emberek egy kicsit elmosódottal. Az érzések viszont karcoltak, élesen az emberbe martak, a lelkébe.

Nem, nem kell attól tartania az olvasónak, hogy depresszióba esik olvasás közben. Attól, hogy valami nincs tele élénk színekkel és a boldogság kék madarával, még lehet szívet melengető. Csak éppen másképp.

Mi a hibája a könyvnek? Semmi. Nem találtam benne semmi olyat ami nem illene bele, vagy logikai bukfenc volna. Ha a végét nem nézem, akkor is egy teljes történetet kapunk. A vége pedig csak még teljesebbé teszi az egészet. Megvilágítva, hogy mi is a szerepe Tomnak a nagy illúzióban, illetve, hogy a nagy illúzió hogyan is viszonyul Tomhoz.

A halál és a halálutániság mindannyiunkat foglalkoztat. Sokan sokféleképpen ábrázolták. Ezek közül nagyon sok esetben lényeges áthallások fedezhetőek fel. Benyák Zoltán azonban egy egyedi halál utáni világot teremtett meg. Ha lehet úgy fogalmazni, hogy mintegy személyes világot hozott létre, ahol mindennek megvan a maga helye, mégis kiszámíthatatlan az egész eseménysor. Nem sablonokkal kooperál. Tudjuk, hogy mi a cél, ami Tom szeme előtt lebeg, de nem tudjuk, hogy milyen úton jut el odáig, illetve, hogy időben eléri-e. A fülszövegben szó esik arról, hogy olyan, mint "egy klasszikus road movie filmkockái", és ez teljességgel megállja a helyét. Nem csak a cél a fontos, hanem az odáig vezető út is, ahol megismerhetjük magunkat, a világot és a kettő kapcsolatát. De ez a road movie nem rólunk szól, hanem Tomról. Nem rólunk, de nekünk. Mások vagyunk, mindannyian egy egyedi entitás. De vannak olyan pontok az életünkben melyek közösek.

De hiába is minden szöveg. A legjobban talán a molyos értékelésem írja le, hogy milyen hatással is volt rám a könyv:

"Megvett kilóra! Még a világában élek, úgyhogy csak annyit írok: ezt a könyvet el kell olvasni!"

A véleményem azóta sem változott. Kedvenc lett a könyv és azt hiszem, hogy jobban meg kell ismerkednem Benyák Zoltán munkásságával.

FORRÁS: Letya.hu