Visszataszító emberek

Az akkor 28 éves fiatalember egy letisztult, kiváló stílusérzékkel megírt könyvvel jelentkezett. Olyan felkészült íróként, aki pontosan tudta, hogy egy karakter, egy jelenet milyen érzéseket vált ki, milyen hangulatot idéz elő az olvasóban. Ennek a tudásnak a birtokában játszik végig a befogadóval. Nem a szemünk láttára, a figyelmet önmaga zsenialitására irányítva, hanem végtelenül szerényen és kifinomultan, a háttérben, láthatatlanul. Az olvasói elvárások és a könyv eseményei közti vákuum váltja ki azt a  hatást, ami a könyvet felejthetetlenné és egyben letehetetlenné is teszi.

Az Én és Kaminski egy utazás története. Elbeszélője, egy fiatal újságíró, Sebastian Zöllner, aki egy alpesi faluba utazik, hogy találkozzon az ott élő idős festőművésszel, Manuel Kaminskivel. Abban bízik, hogy készülő életrajza, amit a művész (várható) közeli halála után kíván publikálni, elhozza számára a széleskörű elismertséget. Mikor kettesben marad vele, felfedi előtte, hogy halottnak hitt ifjúkori szerelme még él. Kaminski azonnal fel akarja keresni, ezért úgy döntenek, hogy útnak indulnak. Az utazás során azonban nemcsak Zöllner, hanem Kaminski is lelepleződik.

Kehlmann úgy ír, hogy az a széles közönség számára is élvezetes marad, ugyanakkor fontos alapkérdéseket feszeget. Szembesít önmagunkkal, a démonainkkal, és elgondolkoztat a siker és a sikertelenség fogalmán, miközben élénken reflektál a kortárs művészeti élet jelenségeire is. Teszi mindezt könnyedén, kiváló forma- és arányérzékről téve tanúságot. Mert ehhez a regényhez – ahogy Kehlmann könyveihez általában –, sem hozzátenni, sem elvenni belőle nem lehet.

Kehlmann sikerét mi sem igazolhatja jobban, minthogy már két regényéből készült film. A világ fölmérését 2012-ben, a Kaminski és ént pedig 2015-ben adaptálták vászonra. Ez utóbbit a Good bye, Lenin rendezője, Wolfgang Becker dolgozta át. Az alkotást a imdb felhasználói 6,7 pontra értékelték.