„Vissza a természethez!” – Környezettudatos szemléletet tükröző könyvek listája

Csokorba szedtük a 2019-es év néhány, lefegyverző erővel rendelkező kiadványát, melyek különböző úton-módon az ember és élő környezete, a növény- és állatvilág együttélésének fontos szerepét hangsúlyozzák.

1. Kiss Judit Ágnes: Bűbájoskönyv

Kezdjük a listát egy szó szerint elbűvölő kiadvánnyal, Kiss Judit Ágnes nagy volumenű vállalkozásával, a Bűbájoskönyvvel, mely a boszorkánysághoz fűződő tévhitekről rántja le a leplet, felülvizsgálja a hiedelmeket, és ellát minket egy általános szemlélettel, minek révén talán másképp tekintünk a misztikus dolgokra, és átalakíthatjuk saját, olykor talán helytelenül idegenkedő és ítélkező attitűdjeinket. Az biztos, hogy a könyv az élő környezettel folytatott közeli, harmonikus viszonyra ösztönöz, olykor szórakoztató recepteket vagy ráolvasásokat közöl szöveghűen, ezek ismeretének alapfeltétele, hogy széles látókörrel és tárgyi tudással rendelkezzünk saját környezeti értékeink, gyógyhatású növényeink és állati eredetű tápanyagaink felhasználhatósága felől. A könyv egyszerre kelt személyes és személytelen hatást: az általános üzenetek magukban foglalják a gyógyítás, a szexualitás, a születés, az alakváltás stb. történelmi keretek között is zajló, nagy témáit, de a szerző mindig valamilyen személyes vetületét is megmutatja ezeknek a jelenségeknek, saját anekdotákkal közelít az olvasóhoz. A könyvből megtudhatjuk például, hogy miért érdemes már-már kultikus tisztelettel öveznünk a fákat, és milyen megfontolások alapján válasszunk magunknak váltóállatot, amelyhez hozzátartozik saját testi és lelki alkatunk, ha tetszik, „emberi természetünk” (ön)ismerete is.

 

Idézet: „Ha boszorkány vagy, tisztelj mindent, ami él: embert, állatot, növényt. Minden embert, állatot és növényt a Nagy Anya szült, akárcsak téged. Legfeljebb elfelejtette, honnan származik. Minden növényben gyógyító erő lakik, akár ismered, akár nem. Minden állattól tudsz tanulni, magadra öltheted az alakját, megismerheted a benne lakó erőket, láthatsz az ő nézőpontjából."

 

2. Dányádi Sára: Belvárosi növényvilág

Folytassuk a sort egy különlegesen szép zsebkönyvecskével, amely rizográf gépi eljárással készült (a technikáról itt olvashattok bővebben), és az épített környezetben fellelhető városi növényeket, dísznövényeket lasjtromozza, öt nagyobb kategóriába (dézsafák, terasznövények, vályúvirágok, kandelábervirágok, járdanövények) osztva azokat. Ugyanakkor sokkal több ez a kiadvány, mint felsorolás: egy-egy növényfaj ízlésesen illusztrált levelét vagy termését szemlélve információt tudhatunk meg annak történeti távlatairól, a kultúrában betöltött szerepéről, felhasználhatóságáról, de a szerző akár szóetimológiai fejtegetésekbe is bátran bocsátkozik. Nem törekszik radikális szemléletváltásra, ugyanakkor szimpatikus felismerésekre ösztönöz: nézzünk körül lakóhelyünkön, hogy mégis milyen keretek között élünk, és becsüljük meg azokat a növényeket, amelyek létezését a környezetünkben olyan magától értetődőnek vesszük. Lenyűgöző ennek az apró növényhatározónak a komplexitása és dekorativitása, bizton állíthatom, hogy minden természetet kedvelő olvasó könyvespolcán ott van a helye.

 

Idézet: „A belvárosi köztérhasználathoz hozzátartoznak az időszakos vendéglátóteraszok, amik azért is nagyon hasznosak, mert a legtöbb helyen már nem lehet beltéren dohányozni. A teraszok környezetében gyakran találunk növényeket, melyek feladata, hogy kellemes hangulatot keltsenek. A vendéglátós dolga akkor a legkönnyebb, ha valamilyen köztéri zöldfelülethez kapcsolva tudja kialakítani a teraszát, de ahol nem ilyenek az adottságok, ott magának kell oázist teremtenie. És bár az ember szeret a szabad ég alatt időzni, kedveli a kényelmet is. Emiatt gyakran szerelnek fel árnyékolókat, fűtőtesteket vagy párásítókat a teraszokra, hogy az majdnem olyan komfortos legyen, mint a benti fogyasztótér, de aki ide ül le, mégis a szabadban érezhesse magát. Az ilyen speciális, figyelmesen gondozott élőhelyeken gyakran az édenkerti atmoszféra megteremtése a cél, így itt a legtöbbször egzotikus növényeket találunk, de divatosak az illatos fűszernövények is."

 

 

 

3. Oravecz Imre: A hopik könyve

A szerző életműkiadásának részeként jelent meg 2019 szeptemberének végén A hopik könyve harmadik kiadása, amihez Oravecz ezúttal is tömör, ám átfogó előszót csatolt. Ebből kiderülnek az adatgyűjtés és az inspirálódás személyesebb vonatkozásai, és az azokból felépülő, félig-meddig valós forrásokból táplálkozó, majd a fikció területén, egy saját nyelvet találva továbbgyűrűző szöveganyagok, amelyből létrejött a verseskötet alapvetően mitizáló, interkulturális kontextusa. A hopi indián törzs mítoszán keresztül kirajzolódik előttünk a természeti erőkhöz, a belőlük megkonstruálódó világhoz és ökoszisztémához tartozás szándéka és egyetlen lehetséges, valódi alternatívája. Oravecz versbeszélője a születésről, a rítusokról, a törvények betartásával a közösség megtartó erejéről mellérendelésekben, felsorolásokban, nemritkán kinyilatkoztatásokban beszél, az ismétlődéseknek és körkörösségnek mantraszerű értéke és recitatív jellege van, valahol a zene és a beszéd határán képződik meg az a líranyelv, amelyet a költő öt cikluson (azaz könyvön) át lendületesen kitart. A poétikai anyag ellenére felkínált regénynarratíva az ember és környezetének kezdeti, harmonikus kapcsolatától, világteremtő intenciójától és összefonódásától indulva jut el egy hanyatlástörténet különböző stációjához, amely egyrészt a testi és szellemi elöregedés, az életkorbeli fázisok logikájából fakad, másrészt az emberi természet rossz hajlamaival is számot vet, de nem abszolút negatív a végkicsengése. Az Oraveczre oly jellemző rezignált és melankolikus hangnem ebben a kötetben is markánsan megjelenik, ugyanakkor az örök körforgás távol-keleti kultúráktól sem idegen gondolatisága is eklatánsan jelen van, a létösszegzés és a számvetés így nem válik fatálissá és lemondóvá. A természettel való együttélés, az onnan származás és az oda visszatérés felelősséggel ruházza fel az ember anyagi és szellemi létezését, a szimbiózis mindeközben lényegiséggel ruházza fel az egyént, sorsot ad neki.

 

Idézet: „Ez itt, fiam, a lábad alatt a föld, néhol barna, néhol fehér, néhol sárga, néhol vörös, attól függően, hogy milyen ásványokat tartalmaz, ha kedved tartja, egyik helyről a másik helyre mehetsz rajta, átvághatsz a főtéren, végighaladhatsz a házak közt, ki a faluból, le az ösvényen, egészen a nagy vízmosás fenekéig és vissza, házat építhetsz rá, árkot húzhatsz, csapdát állíthatsz, szaladhatsz, ugrálhatsz, táncolhatsz rajta, ráülhetsz, sőt, még rá is feküdhetsz, ha elfáradtál, de ha helyesen akarod használni a földet, akkor ásóbottal fúrj bele lyukat, ne túl mélyet, ne túl széleset, és a lyukba vess magot: kukoricát, tököt, napraforgót, gyapotot vagy babot, takard be, ha rendszeresen öntözöd, és gondosan ápold, növény lesz belőle, terméséből ételt, ruhát készíthetsz magadnak, hogy életben maradhass, és méltó társa légy a földnek."

 

A szerző profilja.

 

4. Boldizsár Ildikó: Mesék a csodakertről – Az egyetlen Földért

Hasonló ívet jár be Boldizsár Ildikó meseterapeuta és író klímatudatosságért síkra szálló gyűjteményének öt ciklusa is, amely az ember és a természet(i törvények) közti hallgatólagos szerződés megkötésétől indít, a legkülönbözőbb kultúrák népmesekincséből válogatva, a „Vajon hol rontottuk el?" kérdésre megrögzötten keresve a választ. Mindamellett, hogy ráláthatunk a kultúrák eltérően heves vérmérsékletére, az azonos problémákat máshonnan megközelítés revelatív élményére, azt is látnunk kell, hogy az összefüggő narratívába rendeződő anekdoták nem tartózkodnak a pőre ábrázolástól, a kegyetlenségbe torkolló tanításoktól sem. Legfőképp azt az üzenetet sugalmazzák, hogy az emberi létezésnek (egyénre és társadalomra egyaránt érvényesen) nem szabad tisztátalan, amorális utakon járnia, de legalább annyira káros ránézve, ha tétlenségbe, passzivitásba vonul vissza, mert ez a fajta viselkedésmód is súlyos büntetést, visszavonhatatlan veszteségeket von maga után. Ahogyan fentebb Oravecznél is láthattuk, a tevékeny, jó felfogású, mértéktartó gazda pozíciójának betöltése jelöli ki az adekvát viselkedésmintát. Minden más esetben a természet zokszó nélkül visszavág.

 

Idézet:

 

Ember!

Lehetsz halász – okos ésszel!

Lehetsz vadász – szelíd szívvel!

De ha kapzsi, rosszféle vagy,

s a jó szóra semmit sem adsz,

ledöflek én éles késsel,

szavam éles pengéjével:

mikor fejszéd a tajgában

tör-zúz esztelen-vaktában.

Fejeddel játsszék a medve,

tíz karmát beléd eressze,

mikor hálódba csalod az ég madarait!

A halfiak is büntessenek,

mint lándzsa úgy megnőjenek

gyomrodban hegyes csontjaik,

s döfjenek keresztül-kasul...

 

 

5. James Redfield: A Tizedik Felismerés – Őrizni a látomást (ford. Révbíró Tamás)

Látomások, spiritualitás, energia, intuíció, prófécia – többek között ezek a kulcsszavai annak a szerző által „kalandokban elbeszélt tantörténetként" aposztrofált regénynek, amely az Appalache-hegység völgyében játszódik, és az események láncolatában az Én-elbeszélővel azonos főszereplő jelenésszerű víziókban, didaxist sem nélkülöző, ugyanakkor érdekfeszítő, téren és időn átívelő dialógusok révén szembesül önmaga és mások lelkiismeretével és tudatállapotával, a lélek manifesztációs lehetőségeivel. Ezotériától való viszolygásunkat hamar zárójelbe teszi az a tény, hogy a könyvnek igen sodró cselekménye van, ráadásul a felvonultatott kulturális-civilizatorikus perspektíva széles spektrumú, és azt a benyomást kelti az olvasóban, hogy a szerző nem csak üres frázisokat puffogtat, hanem megfelelő mennyiségű kutatás előzte meg az alkotómunkát, mielőtt történetfilozófiai és teológiai fejtegetésekbe kezdett. És azt se felejtsük el, hogy ez a könyv egy sikertörténet, A mennyei prófécia folytatása, és teljesen nyilvánvaló a szerző igazodási szándéka a már lefektetett alapokhoz, ahhoz a beszédmódhoz. Itt is van egy ártatlanságot szimbolizáló édenkerti alaptörténet, ahonnan az intellektuális összefüggések áttekintésével és a pusztulás felismerésével egyenesen a végső felszámolás, az apokalipszis irányába tartunk, méghozzá rohamléptekkel, noha a Világlátomás megelevenítésével, a jószándékú emberek megfelelő kooperációjával komoly esély nyílik a katasztrófa elkerülésére.

 

Idézet: „A fokozódó spirituális tudatosság fog előbb-utóbb véget vetni ennek a gyalázatnak. Láttuk, hogy a régi világszemlélet hívei, akik megszépítő nosztalgiával nézik a történelmet, szövetségre lépnek azokkal, akik a magasztos természeti tájakat szent kapuknak tekintik. Ez a szövetség szólaltatja meg a vészharangot, melynek nyomán sikerül megmenteni az Európában és Észak-Amerikában fellelhető néhány ősi erdőt; átfogó védelmet kapnak a trópusi esőerdők. Az általános közfelfogás megérti végre, hogy a megmaradt szép tájakat meg kell óvnunk a jövendő nemzedékek érdekében. Az ipari fűrészárut és a papír nyersanyagát mesterségesen telepített erdőkből nyerjük; a köztulajdonban lévő földterületeket védelem alá helyezzük; kizárólag arra a célra lesznek hasznosítva, hogy látogathatók legyenek, mert egyre növekvő igény mutatkozik arra, hogy az emberek fölkeressék a romlatlan természet energiában gazdag területeit. Az intuíció, a tudatosság, az emlékezet tágulásával párhuzamosan a fejlett kultúrák tisztelettel és elismeréssel fordulnak a természeti népek felé, hogy eltanulják tőlük a természet misztikus szemléletét."

 

 

6. Finy Petra: Marlenka

Emblematikus mikrokörnyezet, Budapest XII. kerülete, a Városmajor elevenedik meg a szerző legújabb regényében, méghozzá két időperspektívából, a jelen, illetve a múlt egy gyalázatos szelete, az 1944 októberétől 1945 januárjáig tartó nyilasterror fésülődik össze a cselekményben. Elsősorban a családi vonatkozások, (pszichotikus) emlékezetek és emlékhelyek, de éppúgy a múltban gyökerező és a jelenben továbbélő motivációk és viselkedésminták, hajlamok hozzák létre és tartják fenn a történetszálak közti metonimikus és metaforikus összefüggéseket, amelynek központi alakja egy idős nő, aki Marlenka névre hallgat, és a Tűzvirág elnevezésű virágbolt és kávézó tulajdonosa. Múltját sok homály fedi, de az biztos, hogy kissé különc gyermekeinek szerető anyja és támogatója. Ahogy egyre jobban kibontakoznak szemünk előtt ezek a hóbortosabbnál hóbortosabb karakterek, azzal párhuzamosan kerül egyre nagyobb hangsúly arra a miliőre is, amely a történet kereteit adja, és amelyre a főváros betontengerében apró szigetként tekinthetünk. Finy láthatóan nem akarja elleplezni önéletrajzi tényeken is alapuló szimpátiáját a városrész iránt, amelyet ábrázol. A spirituális egymáshoz kapcsolódásra számos példát szolgáltat a könyv, ennek egyik legfontosabb aspektusa a szeretetérzés természeti környezethez, annak flórájához és faunájához szorosan fűződő, élénk, transzcendens tapasztalata.

 

Idézet: „Ferenc számára az, amikor felmászott egy fa tetejére, azt jelentette, újra kap levegőt, és a lelke végre kinyílhat, a szíve pedig elcsitul. Hogy megmenekült. Mi elől? Maga sem tudta. Mindenesetre ilyenkor végre oxigénhez jutott. Vagyis inkább zöldhöz jutott, és hagyta beáramlani az erdőt a tüdejébe. (...) Lehunyta szemét, szemhéját szorosan összezárta, ahogy Fülöp szokta. Csak a kezével és a gondolataival látott. Megérintette a fa kérgét, és elképzelte, miként áramlanak benne a nedvek, az erő és az élet. Látta maga előtt, ahogy aranyló energiaimpulzusok szaladnak szét a gyökerétől a lombokig, és közben alig hallható nyelven suttognak. Alig hallható, ám annál jobban érthető nyelven. Mert Ferencnek meggyőződése volt, hogy a fák beszélnek. Akár más lényekkel, akár egymással. Erről a feltevéséről természetesen nem sokaknak mesélt. Persze, hogy a végén majd jól kinevessék, amiért ő külön nevet adott a Major összes fájának! Miért mondaná el ezt másoknak? Hogy gúnyosan az arcába kacagjanak, amikor megosztja velük, miként dicséri meg a fákat, ha legyőztek egy-egy kártevőt, vagy nagyra növesztették a lombjukat, netán tanácsait követve ágaikat úgy tornyosították törzsük felé, hogy azzal kikerültek egy veszélyes vezetéket. Mondja el, miként vigasztalta őket, amikor a kutyák levizelték a törzsüket, vagy éles késsel huligánok felsebezték a kérgüket, hogy egy sértő jelmondatot belevéssenek? Árulja el, hogy mennyit kacarászott a fákkal minden tavasszal, és biztatta őket, ne szégyenlősködjenek, merjék kifeszíteni a bimbóikat, mert most már tényleg itt a meleg, és nem csak ócska áltatás az a néhány kósza napsugár, ami áttört a felhők közül, és kiluggatta a ködfüggönyt?"

 

 

7. Finy Petra: Madárasszony

Ha legújabb prózaproduktumát a természet iránti fogékonysággal jellemeztük, mit is mondhatnánk a szerző első regényéről, amelyet hét évvel az eredeti megjelenést követően idén ősszel újra kiadott az Athenaeum? Körülbelül azt, hogy szügyig áll a természet témájában, de talán még ez sem elég pontos, hiszen itt egyenest az emberi és természeti világ oszcillálásáról, áttűnéséről, metamorfózisáról van szó. Történetünk egyik központi alakja, Linger Lea talált feljegyzések és a családtagok emlékezetének fénytörésén keresztül szeretne emléket állítani édesanyjának, egyúttal megérteni szülője hajlamát a depresszióra, majd pszichológiai motivációját az öngyilkosságra, és az izgalmas nyomozás során a Pilis és a Visegrádi-hegység élővilága, melyhez a különleges nő ezer szállal kötődött, a szemünk előtt tárul fel. Rill Lea számára a városon kívüli, vidéki és természetközeli lét nem opció, hanem szükségszerűség. Vonzódása a madarakhoz obszesszív jellegű, saját női(es)ségét is ezen a szűrőn keresztül éli meg, és az emberektől való kényszeres idegenkedése később a civilizációtól való teljes elszigetelődéshez vezet nála. A regény olyan kérdésekre keresi a választ, mit tehetünk akkor, ha úgymond rossz testbe születünk bele, ha a létezésünk princípiuma nem egyezik meg saját intencióinkkal, akkor vajon kivédhető-e az elménk megbomlása? Tudunk-e egy ilyen helyzetben színlelni, a belső kétségek ellenére is a normáknak megfelelő életet élni? Az egymást váltogató, egyazon történetet körbeölelő szólamok jól rávilágítanak az eltérő perspektívákból kirajzolódó szövegtest valódi súlypontjaira, ember és természet viszonyának megfogalmazhatóságára. 

 

Idézet: „Anyám hollója leül a diófa ágára. Közel anyámhoz, és ez megnyugtatja. Most mintha nem lenne annyi rettegés a szemében. Állítólag gyermekkora óta követi mindenhová, még a fővárosba is elment vele, amikor anyám biológiát tanult az egyetemen. Hatalmas madár, óriási nyugalommal. A család már megszokta, bár eleinte berzenkedtek ellene. De hát ez a helyzet. Van, akinek babája van gyerekkorában, van, akinek hollója. Az ajándékom nem túl érdekes, de azt sem mondhatom, hogy unalmas. Egy gyönyörű album trópusi állatokról, többek között pillangókról. Benne van az Alexandria Királynője is, ami harminc centi, és a gyarmatosítók puskával vadászták. De azt sem mondhatnám, hogy a családom túlzottan készült volna a meglepetésre. A lelke mélyén mindenki anyámért aggódott."

 

8. Patrik SvenssonTenger a tengerben – A Sargasso-titok (ford. Papolczy Péter)

A lista végére került, noha idei olvasmányélményeim kedvencei közé tartozott Patrik Svensson azóta August-díjas gyöngyszeme, egy, az angolnák titokzatos életét fanatikusan pásztázó, az önéletrajzi elemek diszkrét közlésében is rendkívül személyes esszékötet. Érintkezése Finy Madárasszonyával a obsszesszió egy jóval szolidabb fajtáján túl a szólamváltások miatt is indokolt, a tudományos-értekező részeket az apával közös horgászatok emléke váltja, kilenc párba rendeződve. Persze a szerző némiképp elhúzza a mézesmadzagot az olvasó orra előtt, hiszen sokkal többről van itt szó, mint egy unikális, szaporodását tekintve beazonosíthatatlan élőlény ívóhelyének lokalizálásáról, vagy egyéb életmódjának megragadhatóságáról. Meggyőződésem, hogy a felsorakoztatott tudósok, továbbá irodalmi alakok, és azok ambíciói, amellett az emléknyomok által megkonstruálódó apafigurával közös kalandok, e csokorba fogott történetek, a vonzások és értékválasztások mögött látszólagosan meglapuló szerző épphogy az írás folyamatában hozza létre saját identitását is, mely a felnőtt és a gyermek párhuzamosan megnyilvánuló perspektíváját e kettős beszéd révén legitimálja. Fontos, ismétlődő részegysége a szövegeknek az angolnák spontán keletkezésről szóló mítosza, mint ahogy arra is érdemes talán rámutatni, hogy az időrend szerinti történeti áttekintés utoljára annak a Rachel Carson nevű tudósnak szentel teljes fejezetet, aki alkatilag a legközelebb áll Svenssonhoz, és kettejük együtt gondolkodása hozza elő a környezetvédelem és a földi élet megszűnésének, a kihalásveszélynek egyes állatfajokra, tágabb kontextusban az emberre vonatkoztatható problematikáját is. Az ember és a természet alakváltása ebben a kötetben is hangsúlyos szerepet kap, a Sargasso-tenger éppúgy mitikus, már-már anyaölszerű helyévé lényegül, ahogy az elvesztett apa emléke is a titokzatos vízi világgal asszociálódik. A szerző legfontosabb kérdései a tudat és az emlékezet jelenségei körül járnak, vajon az angolna rendelkezik-e emberi képességgel, de Svensson nem feledkezik meg arról az örök ambivalenciáról sem, mit jelenthet egy állatot tisztelni, ugyanakkor horogra akasztani és elfogyasztani őt. Ezzel a kettősséggel áll az egész könyv saját célkitűzéséhez: meg akarja fejteni kijelölt vizsgálati tárgyának titkát, egyidejűleg meg akarja hagyni abban a titokban, ami saját figyelmének bűvkörébe vonta az állatot. Ez az attitűd már-már az istenhithez vagy a totemizáláshoz hasonlatos, de a svéd szerző sokkal eredetibb író annál, hogy efféle elhasznált analógiák mentén építse fel a kötetet. Saját felelősségre ösztönző, személyes és emberséges kiadvány született, melynek újraolvasása mindig újabb felfedezést tartogat, és sokáig elkísérhet minket a nosztalgia, a gyász vagy épp a meditáció, a sorssal való megbékélés és kiegyezés útjain.

 

Idézet: „El lehet képzelni egy angolna nélküli világot? Ki lehet fejben törölni egy állatot, amely legalább negyvenmillió éve létezik, amely átélt jégkorszakokat, látta a szétcsúszó kontinenseket, amely évmilliók óta várt ránk, mire végre mi is megjelentünk a színen, amely oly sok hagyomány, ünnep, mítosz és történet tárgya volt? Nem, vágnánk rá szívesen, a fantázia világa nem így működik. Ami van, az van, és ami nincs, az valamilyen értelemben mindig elképzelhetetlen. Elképzelni a világot angolna nélkül olyan, mint elképzelni a világot hegyek vagy tenger, levegő vagy talaj, denevér vagy fűzfa nélkül. Ugyanakkor az élet változik, egyszer »mindnyájan elváltozunk«, és feltehetően volt idő, amikor legalábbis néhány ember számára éppen ilyen elképzelhetetlen volt egy dodó vagy Steller-tengeritehén nélküli világ. Ahogy egykor én magam sem tudtam elképzelni a világot nagyi vagy apa nélkül. Most meg már nincsenek. És a világ még megvan."

 

 

 

   

 A fejléckép forrása.

mindennapkonyv.hu / Tinkó Máté

 


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632939216
Megjelenés: 2019-10-17
méret: 200 mm x 125 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632939360
Megjelenés: 2019-10-16
méret: 183 mm x 124 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631366044
Megjelenés: 2019-10-04
méret: 165 mm x 105 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632939377
Megjelenés: 2019-10-03
méret: 183 mm x 124 mm x 20 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631438345
Megjelenés: 2019-09-30
méret: 135 mm x 197 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9786155783500
Megjelenés: 2019-09-11
méret: 200 mm x 125 mm x 25 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632939001
Megjelenés: 2019-09-06
méret: 183 mm x 124 mm

Kiss Judit Ágnes

Tovább

Finy Petra

Tovább

Boldizsár Ildikó

Tovább

Oravecz Imre

Tovább
Ez is érdekelhet:

HÍREK
2019-11-11 09:52:00

Könyvterápia, avagy melyik klasszikus regény olvasásába kezdjünk a hideg napokon?

Tovább
INTERJÚ
2019-11-18 15:36:45

„A lányom hamarabb kezdett írni, mint én” – Interjú Nyáry Lucával és Krisztiánnal

Tovább
INTERJÚ
2019-12-17 18:25:38

Finy Petra karácsonyi könyvajánlója

Tovább

Az Athenaeum, a Corvina, a Magvető és a Partvonal kiadványai közül került ki az a nyolc kötet, amelyet az olvasók szíves figyelmébe ajánlunk, és amellyel meg lehet kezdeni a hangolódást a 2020-as esztendőre.

Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem