Szeretnél 10 évvel tovább élni?

Ha igen, akkor tartsd be a test tízparancsolatát, Dr. Bertil Marklund megmondja, hogyan.

Életmód könyvekkel vannak tele a könyvesboltok, csupa jó tanács színesen tálalva, mégis minden hiába. Egy hétig tartjuk a diétát, tartózkodunk a magas zsírtartalmú ételektől, elmegyünk egyszer futni, felhívjuk a fogorvosunkat, aztán ahogy távolodik a könyvélmény, úgy porladnak semmivé a fogadalmak. Bertil Marklund, aki háziorvosként kezdte pályáját Svédországban, jól tudja ezt arra hívja meg olvasóját, hogy tegyen még egy próbát. Cserébe keveset kér, mindössze annyit, hogy tartsuk be a test tízparancsolatát.

Mint kifejti, az öröklött genetikai tényezők mindössze 25%-ban befolyásolják az ember élettartamát, a többi rajtunk múlik, azaz a hosszú élet titka az életminőségben rejlik. Mi irányítjuk a sorsunkat, nem pedig a gének!

Marklund, hogy átláthatóbb és később könnyebben felidézhető legyen, tíz rövid fejezetben fejti ki, mit kell tennünk egy egészségesebb és hosszabb életért. Nyelvezete közérthető, nem terheli az olvasót szakzsargonnal. A szöveget nem ereszti bő lére, csak a legfontosabbakra hagyatkozik, aki mélyebb tudásra vágynak, azoknak a könyv végén összegyűjtött irodalomjegyzék nyújt segítséget az elmélyülésben.

Most pedig következzék a könyv tíz fejezetének a címe, mely bemutatja, mire számíthat az, aki kézbe veszi ezt a könyvet.
1. A mozgás fiatalít
2. Stresszmentesen élni
3. Az alvás erősít
4. Napozz de mértékkel
5. Táplálkozz egészségesen
6. Kávé, tea, alkohol. Miből mennyit?
7. Súlyos kérdések
8. Egészséges száj: egészséges szervezet
9. Csak pozitívan
10. Szükségünk van egymásra


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631364217
Megjelenés: 2017-04-19
méret: 145 mm x 210 mm
vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631363715
Megjelenés: 2016-07-21
méret: 187 mm x 248 mm
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
MINDENNAPI
2018-09-20 16:35:34

Ne sajnáld, ha rágja, ha tépi, épp olvasni tanul

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább

A test tízparancsolata, avagy hogyan éljünk tovább 10 évvel