Szeretnéd megérteni, hogy miről beszélnek a bölcsészek?

Sosem voltam jó társalgó, ráadásul a műveltségemben is akadnak (nem elhanyagolható) hiányosságok, pedig világéletemben törekedtem arra, hogy ez ne így legyen. Elolvastam számtalan könyvet, megfordultam sokféle társaságokban, mindhiába. A Művelt társalgók könyvétől ezért már nem vártam változást, csak annyit, hogy szórakoztasson. Meglepetésemre megnyugtatott.

Mert Thomas W. Hodgkinson és Hubert Van Den Bergh tulajdonképpen kiröhögi mindazokat, akiket művelt társalgóknak nevezünk. Művük, amellett, hogy az egyetemes kultúra számtalan fontos alkotójáról tudhatunk meg belőle egy keveset, ironikus-szarkasztikus kiáltvány arra nézvést, hogy ne vegyük magunkat és másokat se túl komolyan. Sőt, burkoltan azt is állítják, hogy azok, akik társalgás közben híres személyekre hivatkoznak, gyakran csak felszínes ismeretekkel rendelkeznek, és egy név kimondása által annak ragyogásában merítkeznek meg. Ugyanakkor könyvükkel egyértelműen bátorítanak, hogy olvassunk, tanuljunk, hiszen a művészet, a filozófia és a tudomány mindannyiunké. Ne hagyjuk senkinek, hogy elvegye a kedvünket ettől!

A kötetben több mint kétszáz cikk található, melyek mindig egy-egy (gyakran vicces, ironikus) tippel kezdődnek, amelyekben a szerzők javaslatot tesznek arra, hogy csevegés közben mikor és hogyan hivatkozzunk az adott személyre. A cikkek felépítése változó. Van, hogy egy életmű tömör, rövid összefoglalását kapjuk, van hogy egy-két remek anekdotát, máskor pedig a kettőt együtt. A szöveg stílusa könnyed, játékos és szórakoztató. Még a legszárazabb filozófusokról is élvezetesen mesél. A kötetben kevés természettudósról olvashatsz (4-5), inkább a filozófusok, írók és képzőművészek vannak túlsúlyban. A válogatást alapvetően meghatározza, hogy a szerzők az angolszász kultúrkörhöz tartoznak, mégis egyetemesnek mondható.

Érdemes a könyv olvasása mellett jegyzetelni, hogy azokat az alkotókat, akiket szimpatikusnak találunk, később alaposabban megismerhessünk. Illetve, amikor festőkről, zeneszerzőkről olvasunk, nyissunk egy böngészőablakot, hogy valóban képet kapjunk ezekről a művészekről, hiszen a szavak sosem tudják visszaadni a zenét vagy a képeket istenigazából.

A kiadvány ugyanakkor nem kézikönyv, hanem egy privát gyűjtemény. Sokszor felszínes és pongyola, hisz célja elsősorban, hogy szórakoztasson, nem pedig az, hogy teljeskörűen tájékoztasson. Ezért semmiképp sem ajánlom azoknak, akik egy-egy neves személyről esszét szeretnének írni, mert könnyen úgy járhatnak, mint én kisgimnazistaként, amikor skolasztikus tudományról tartott kiselőadásomhoz rendszerváltás előtti lexikonokból készültem. Tanárom a kommunista ideológiától átitatott szöveg hallatán először elvörösödött, majd lilult, végül emelt hangom visszazavart a padba, majd kissé megnyugodva megkért, hogy a következő órára készüljek fel újra, de ezúttal 1990 után megjelent kiadványokból.

Szóval, ha te is úgy érzed (ahogy én), hogy keveset tudsz és van még pótolnivalód a műveltség terén, akkor kérlek nyugodj meg, tulajdonképp senki sem tud semmit. Legalábbis, valami ilyesmi az üzenete, ha van egyáltalán, Thomas W. Hodgkinson és Hubert Van Den Bergh könyvének.

Hományi Péter