Nem otthonos világ, de ez az otthon

Igaz, Vida gyorsan leszögezi még a könyv elején, hogy a „Nagy Erdély-regényt” nem tudja megírni, nem is ez ennek az önéletrajznak a tétje. Mégis, a család istenfélő székely és alföldi ága közti különbség és feszültség, a generációkon át őrzött és cipelt titkok, a valláshoz, hithez való viszony, a másság és a magány érzésének leírása közelebb viszi az olvasót Erdély megértéséhez. Pedig Vida nem távolra néz, hanem a közelit figyeli: saját magát. Mert bármiről is ír, mindig önmagáról ír.

Az Egy dadogás története a fejlődés, a felnőtté válás története. A kisjenői gyermekkor, az aradi internátus, a konzervgyári munka és a katonaság után a főhős eljut a kolozsvári egyetemre, és elkezdődik egy másik, egy új élet. A hetvenes években az apa számára a szőlővel való bíbelődés jelentette a szabadságot, gyermekként Vida az erdőben „kóricál”, vadászik, vagy könyveibe mélyed, hogy nyaranta a nagyszülőknél a barátokkal megteremtse az indiánok világát a „székely vadászmezőkön”.

A hetvenes–nyolcvanas években járunk, az indiánok világához félelemmel teli emlék is kapcsolódik: egy gyulai utazás során az anya könyveket vásárol a fiának. Bár a határon nem veszik el a magyar köteteket, az anyát később behívatják. Talán nincs olyan szereplő ebben a könyvben, akinek életét nem határozza meg a félelem, a kiszolgáltatottság, a rettegés. Nincs olyan családtag, barát vagy távoli ismerős, akinek sorsában nincs ott a reménytelenség.

„Láttam a pusztulást, azt az állapotot, amikor az emberek már nem hisznek egy értelmes élet lehetőségében, csak gürcölnek… A magányt láttam, az egyedüliséget, a hiányt, ami az organikus közösségek felbomlása után maradt, a nyomort és az alkoholt. Nem otthonos az a világ, de az volt az otthon” – írja Vida.

Ebben a fejlődésben mérföldköveket jelentenek az olvasmányok. Vida egy antikváriumban akad rá Szilágyi Domokos egyik kötetére, és az üzletben átlapozott könyvvel az irodalom belép a fiú életébe, aki aztán a Vörös Lobogó szerkesztőségében kap bátorítást, hogy az egyetemen Cs. Gyimesi Éva kérdésére, hogy mivel szeretne foglalkozni, már határozottan válaszoljon: az írással.

A könyv egy dadogás története. „Valójában nem hallom a dadogásomat, azt érzem, hogy nem ott tartok, ahol kellene, felcserélem a szavak, a mondatok sorrendjét, a verssorokat, a szakaszokat, keresem a könnyebb mondhatóságot, aztán vagy megtalálom, vagy nem, és olykor menet közben kell átfogalmazni a mondatot, betoldani vagy kihagyni valamit, ha tudom, hogy olyan szó következnék, amit nem bírok kimondani.” Vida úgy érzi, írásban is dadog, elakad a gondolat, a mondat. Ezek a megtorpanások adják az emlékezés és a szöveg ritmusát. Vida a próza „viselkedését” egy szeszélyes folyóhoz hasonlítja. Ez a folyó, amelynek neve Egy dadogás története, nem vadul száguld, hanem csendesen, néha lefékezve hömpölyög, van idő bátran rábízni magunkat, és vele sodródni.

B.A.

A cikk eredetileg a Magvető Magazin 2017. nyári számában jelent meg.
A teljes magazint itt találjátok.