Nem csak harcsával él az ember – Matula Gy. Oszkár portré

A héten mutatták be Matula Gy. Oszkár új könyvét, A folyók hátán érkezik a fény című kötetét. A könyvbemutatón Zákonyi Botond laudálta a szerzőt. A rendezvényen elhangzott teljes szöveget nálunk olvashatjátok először.

Jó estét kívánok Hölgyeim és Uraim!

 

Ünnepi este a mai, hiszen egy újabb könyv megjelenése nemcsak a szerzőnek, de olvasóinak is ünnep. A szerző Bihar megyéből való, ami, mondhatni, itt van a szomszédban, hiszen Románia észak-nyugati részén található és a Partium részét képezi. A Partium nem a történelmi Erdély része, attól különálló terület, amely közigazgatásilag hol Erdélyhez, hol Magyarországhoz, hol a Habsburg Birodalomhoz tartozott.

Nem földrajz órát akarok tartani, a fentieket csak azért mondtam el, mert az író munkásságának meghatározó része szűkebb pátriája. Azon belül is Nagyvárad, ami Bihar megye székhelye, a Sebes-Körös partján. Szokták a „Pece-parti Párizs” névvel is illetni, amiben én érzek némi kivagyiságot, de ez így is van rendjén. Hiszen a magyar irodalom, a zeneművészet, a tudomány és az egyház jelesei: Ady Endre, Bartók Béla, Kazinczy Ferenc, Károli Gáspár, Németh László, Kölcsey Ferenc, Szilágyi Domokos, Tóth Árpád, Bartók Béla, Szigligeti Ede, Jávor Pál, Fényes Elek, Irinyi János, Bakócz Tamás, Pázmány Péter – valamennyien megfordultak és éltek ott.

A horgászirodalom sajátos része a magyar irodalomnak, olyan nagynevű szerzők jegyzik, mint Fekete István, Szász Imre, Végh József, Kovácsházy Vilmos, Zabos Géza és végül, de nem utoljára Matula Gy. Oszkár, aki az első önálló kötetében, a Zúg a nádas címűben azt írta, hogy „minden, ami szép volt az életemben, az mind a horgászathoz kötődik”.

Elgondolkodtató mondat, szó se róla, különösen annak ismeretében, hogy korábban milyen nehézségekkel kellett szembenéznie romániai megjelenései kapcsán.

Huszonöt évvel ezelőtt a Magyar Horgász című lap olvasószerkesztője voltam. Lapzárta táján jöttek a kéziratok, volt közöttük horgászvíz bemutató, különféle horgászpraktikákról szóló írások, versenybeszámolók, PR anyagok, hirdetések, beszámolók külföldi horgásztúrákról. Csak irodalom nem volt. Ezen mérgelődtem, amikor az akkori főszerkesztő elém tolt egy kéziratot, és azt mondta, keress neki helyet valahol a lapban, ez egy novella.

Meg sem kérdeztem, ki a szerző, elkezdtem olvasni és néhány mondat után tudtam, hogy kincsre leltem. Ismerős volt a stílus, néztem a kézirat alját Matula Gy. Oszkár. Mondom a titkárnőmnek ma végre jó napunk lesz, remek írást, kaptunk Matulától.

 

 

Matula Gy. Oszkár és Zákonyi Botond a könyvbemutatón / Fotó: Athenaeum Kiadó

 

– Az jó, kár hogy baj van vele.

Milyen baj lehet vele, kérdeztem döbbentem, egy külsős munkatárssal ismert és elismert szerzővel, aki akkor már több kötetén volt túl, és közben horgásznovelláin generációk sora nőtt fel többek közt épp a Magyar Horgász című lapnak is köszönhetően.

A hölgy csak a vállát vonogatta, nem válaszolt. Akkor nem tudtam, ma már igen, hogy pályázatot írtak ki a Magyar Horgász főszerkesztői állására és Oszkár is pályázott. Ezt soha nem tudta megbocsátani neki az akkori főszerkesztő, ezért az ő regnálása alatt már csak elvétve jelenhettek meg írásai a népszerű szaklapban.

Pedig nagy szükség lett volna rá akkor is, most is és egyre inkább. A horgásztémájú irodalom egyedi műfaj, nem véletlen, hogy kevesek sajátja. Nem elég, hogy valaki tehetséges író, nem árt, ha egy kicsit természetbúvár, halbiológus, ornitológus, jártas a vízparti halas gasztronómiában, magabiztos kocsmábajáró és pszichológus is.

 Mindemellett meghatározó természetesen a gyermekkor, az iskolás évek. Ahhoz, hogy megérthessük és élvezhessük a Matula által megírt világot, meg kell ismernünk a szerzőt, aki bölcsességgel, empátiával, sajátos humorral szövi a szót, miközben olyan horgászkalandok esnek meg vele, amelyeket később feldolgoz, és amelyek túlmutatnak a horgászaton. Nagy ötlet, én nem ismerek hozzá hasonlót, aki írói munkássága révén ennyi hívet szerzett volna a horgászatnak.

Mi lehet a titka? Nyilván sokat nyom a latban az egyedi nyelvezet, a stílus, a természetszerető ember jártassága és az a humán attitűd, ahogy szereplőihez viszonyul. Legyen csavargó cigánygyerek, az utolsó vízimolnárok egyike, a Csicsóból elszármazott góbé erdész, a nyugalmazott kántortanító, a hajdani cseléd, aki Illyés Gyula szülőföldjéről való, az édesapja és nagyapa, a Papó, akinek történetét – nem szégyellem – megkönnyeztem. Olvasom a legújabb könyvét, néhány sor elolvasása után úgy érzem, hogy valami különös időutazáson veszek részt.

Hiszen ahogy ő horgászott gyermek és ifjú korában, olyan már nem létezik. Eltelt közben 70-80 év, és a horgászat megváltozott. Manapság mindennél előbbre való a módszer, az eredményesség, a zsákmány. A természet sem ugyanaz, szabályozott folyók, újabb és újabb rémes víztározók, megzabolázott patakok, műanyag horgásztavak rengetege várja a horgászt jó pénzért!

 

Egy kupac Matula Gy. Oszkár A folyó hátán érkezik a fény című kötetéből. / Fotó: Athenaeum Kiadó

 

Matula mester novellái más világba kalauzolnak bennünket, vannak ugyan azokban is szép számmal praktikák, de olyanok, amelyek nekem igencsak szívem szerint valók. Ezeket megtanulni, ellesni csak úgy lehetett, ha az ember egy hátizsákkal, mogyorófa pálcával, bakancsban vagy csizmában járja a partokat, és egy idő után legyen az a Tisza vagy éppen a Körös, felfedezi és megismeri a szőke, tört vizet áradás vagy apadás után, ahol egy-egy sziget alatt kapitális márnák fészkelnek. Menni kell azokon a már nem létező utakon, ahol a patanyomokban meggyűlik a víz, ahonnan meg lehet szedni a harcsázáshoz való nadályt. És azt is el lehet lesni, hogyan kell szűrni az iszapot a laskaszűrővel, aminek eredménye az a fránya csúszós-mászós ingola, amelyiknél szívósabb harcsa csalit még nem adott a Teremtő.

De nem csak harcsával él az ember. Ha a bihari hegyeket járja, találkozhat hirtelen kezű havasi pásztorokkal, meg olyan hozzáértő emberrel, aki felviszi a kanyonok közt oda, ahol a nevezetes Vida-patak ered. Ahol a sok szép látnivaló mellett be lehet iratkozni a műlegyező horgászat szabadegyetemére, és meg lehet tanulni műlegyet kötni tollból, szőrből, fonálból, amit aztán faggyúzni, viaszozni kell, hogy az örvénylő vízben ne ázzon el, ráadásul még hasonlítania is kell ahhoz a bogárhoz, lepkéhez, ami a meghorgászandó patak fölött repked. Ha már mindennek tudója vagyunk pisztrángozásból, Matula míves elbeszélése nyomán a vendéglátó gazdánál ihatunk a légejből is.

Én is így néztem, mint önök, amikor olvastam, mert nem tudtam, hogy a légej nyírfából faragott ivóedény, amolyan havasi kulacs, amiben csak fenyőpálinkát tart a valamit magára adó pásztorember.  Azt is megtanulhatjuk, hogy, már hazai vízen, az én szívemnek is oly kedves Sión hogyan halásztak régen káváshálóval meg borítóval. Behajtották a marhát a kiöntésekbe, hogy felkavarják az iszapot, amiben aztán a hal megbódul. Már csak össze kell szedni őket. Az is nagy tanulság a mai korszerű hűtőszekrények világában, ahol szakosítottan tárolja a háziasszony az ennivalót, hogy a hűtésnek, tárolásnak van egyszerűbb módja, ha halról van szó, hiszen elég gödörbe tenni nedves homokkal betakarni. Jobban őrzi a kifogott csuka frissességét, mint a Lehel hűtőszekrények legrafináltabbja.

És minderről a horgászat kapcsán nyertem ismeretet. Sok mindent megtudunk a havasokról, szurdokokról, áradó és megcsapolt folyókról és nincs tudomásom róla, hogy írt volna még valaki olyan remeklést egy különleges és egyre ritkább halról, a galócáról, mint a szerző. Aki fogott már galócát, vagy vadászott rá, mert ez nem olyan jószág, ami könnyen adja magát, szóval az tisztában van vele, hogy erre a halra vadászni szoktak, harcolni kell vele, mert küzd a végsőkig. A nagy halak, mint a harcsa vagy a tenger ragadozói, és ezt tengeri horgászataink során gyakran tapasztaljuk, a vége felé, amikor fogy az erő, és közel a vízfelszín, megadják magukat. Matula galócája belehal a küzdelembe, az író requiemje felmagasztalja, az első lesz a kiválasztottak között.

 

Dedikálás a könyvbemutató után / Fotó: Athenaeum Kiadó

 

Novellát írni nem könnyű, mert annak belső igénye van, amit úgy hívnak, hogy mérték. Azt is tudni kell, a novellában minden szó fontossá válik, ezért van szükség szerkesztői fegyelemre.

Matula mestere a műfajnak, árad belőle a szó, de nincs közte felesleges. Irigylem érte.

 

Olvasom a novellákat, és némi hozzáértés okán arra gondolok, hogy milyen szerencsések vagyunk. Eljön az író otthonról haza Magyarországra, ami önmagában sem kis kaland. Útravalója az anyai, apai, nagyapai örökség, a szülőföld szeretete. Megtartó erő ez akkor is, ha az újabb és újabb írások már Magyarországon születnek. Jut nekünk is belőle, nincs más dolgunk, mint hozzácsapódni. Akár a kandalló mellett ülve, vagy hosszú úton a vonatablak mellett kuporogva, lapozzuk fel a most megjelent kötetet, és vegyük a fáradtságot, keressük a régieket az antikváriumokban, mert jutalom lesz a vége. Felismerés, hogy az élet számos olyan élményt tartogat, amihez a horgászbot is jó kapaszkodó. Magasra visz, olyan magasra, ahol az égbenéző sziklákat zúgó patakok harapják. A sziklák csúcsáról jól látni az embert, az esendőt, a szeretni valót, a tanultat, a jártasat, a szegényt, a szerelmest. Olvasni jó, higgyenek nekem, különösen akkor, ha Matula Gy. Oszkár tollából indul útjára a szó.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789632938073
Megjelenés: 2018-09-10
méret: 124 mm x 22 mm x 183 mm
Ez is érdekelhet:

INTERJÚ
2017-11-21 15:04:44

Önismeret minden napra, avagy határidőnapló másképp

Tovább
MINDENNAPI
2018-07-19 15:59:39

A női lét kilenc fordulópontja – Bánhalmi Norbert: A nő világa

Tovább
HÍREK
2018-09-06 10:18:21

52 fontos magyar könyv – Nyáry Krisztián szerint

Tovább

„Matula mestere a műfajnak, árad belőle a szó, de nincs közte felesleges” – Zákonyi Botond Matula Gy. Oszkárról.



Hozzászólás írása:




Honlapunk cookie-kat használ az Ön számára elérhető szolgáltatások és beállítások biztosításához, valamint honlapunk látogatottságának figyelemmel kíséréséhez.
Az oldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába. A cookie-k kezeléséről IDE kattintva tájékozódhat. Értem