Mutáns dióbél vagy bizarr gyümölcskocsonya? – Dean Burnett: Az idióta agy

A The Guardian hasábjain megjelenő tudományos blogja tette ismertté, több mint 13 millióan követték az elmúlt években, valamint humoristaként élő műsorok főszereplőjeként lépett a közönség elé. Első könyvének népszerűsége új fordulatot hozott a wales-i szerző életében, a Whoopi Goldberg tulajdonában lévő One Ho Productions megvette Az idióta agy tévés adaptációjának jogait. A színésznő nagy rajongója a szerzőnek és írásainak, ami nem véletlen: mindkettőjük munkásságának alapkoncepciója az igényes szórakoztatás.

Az agykutatás tudományos eredményei rengeteg hétköznapi jelenségre és szokásra adnak magyarázatot – tengeribetegség, fóbiák, mentális zavarok –, de ritkán jutnak el a hétköznapi olvasókhoz, mert Burnett szerint: „Valaki régen eldöntötte, hogy a tudományos ismeretterjesztésnek magasztosnak és komolynak kell lennie, és úgy tűnik, e vélelem azóta is tartja magát.”. Szerencsére ez a könyv is kiváló példája annak, hogy a 21. században már más szelek fújnak, és megfér egymás mellett a tudományos igényesség és a szórakoztatás.

 Dean Burnett / Fotó: flickr.com

A humor szavunk latin eredetű, jelentése a testben lévő nedvet jelenti. A korai orvostudomány azt tanította, hogy az ember kedélyállapota a test különböző nedveinek arányos jelenlététől függ. Természetesen ez az állítás ma már nem állja meg a helyét, és kissé nevetségesnek is tűnhet. Az agykutatások eredményei gyorsan változnak – amire a szerző is felhívja a figyelmünket –, de az már biztos, hogy manapság más szemmel nézünk az emberi test központjára. Az agy ugyanis sok tekintetben saját sikerének áldozata. Tudatunk komplex központja olyan, mint egy hatalmas merevlemez, ami a több millió éves fejlődése során rengeteg felesleges kacatot halmozott fel, amelyek megakadályozzák, hogy szervezetten és megbízhatóan működjön. Burnett esendő és korántsem csalhatatlan szervként tekint az agyra, ami leginkább egy mutáns dióbélre vagy egy bizarr gyümölcskocsonyára hasonlít. Lenyűgöző része a testünknek, de egyáltalán nem tökéletes.

Sok ember szenved a buszon, autóban, hajón jelentkező hányingertől. A kutatások alapján e jelenség mögött is az agy működése áll: ellentmondásos információkat kap. A magyarázat röviden a következő: utazás közben a testünk nem mozog, ám a belső fül érzékelő rendszere jelet küld az imbolygásról. Ez egymásnak ellentmondó információ, aminek „idióta” agyunk szerint egyetlen oka lehet: mérgezés. A természetben ugyanis egyedül a mérgezés válthat ki ilyen zavarokat.

Nagyon érdekes és igen hasznos az a fejezet, ami a memóriánk működését részletezi. Ezen a ponton a kutatások érintik a filozófia és a pszichológia területeit, ugyanis az öntudat (amihez a memória, a nyelv, az érzelmek és az érzékelés is hozzátartozik) az agyi folyamatokon alapul. Tehát az agyi működés célja nem más, mint az, hogy jól érezzük magunkat. Ezért lehet az, hogy a memória öncélúan torzítja az eseményeket. A célja pedig leegyszerűsítve csupán annyi, hogy így segítse a jelenben a döntéseket meghozni. Az ego védelme és az önmagunk értékességébe vetett hit tehát a normális emberi viselkedés része, és a túlélés záloga.

A fóbiák, szorongások és félelmek kutatása is komplex folyamat. Külön fejezet foglalkozik az agy önvédelmi rendszerével, ami folyton a potenciális fenyegetéseket keresi. Az evolúció során agyunk nemcsak a tényleges, fizikai veszélyt tanulta meg felismerni, a kifinomult intelligencia képes megérteni a „fenyegetés” szó értelmét. Ez viszont csodás táptalaja a túlzó szorongásnak, amelynek háttérben az örökletes tényezők mellett a nevelés és a környezeti tényezők is szerepet játszanak, de ma már tudjuk: agyunk is hajlamos lehet az aggodalmaskodásra.

Rengeteg tévhit és hamis elképzelés olvasható a depresszióról, ami szintén sok ember életét keseríti meg. Nem lehet elégszer hangsúlyozni, hogy a depresszió nem rossz hangulatot jelent, hanem egy súlyos és valóságos probléma, ami mindenképpen tisztelettel és empátiával kezelendő – ahogy ezt Burnett is teszi, amikor a kutatások legújabb eredményeit taglalja.

Természetesen a vizsgált témák közül nem maradhat ki a humor működésének vizsgálata sem, a humoristaként is népszerű szerző izgalmas kulisszatitkokat árul el a kutatás módszereiről. Mivel nem létezik specifikus „nevetőközpont”, és a humorérzékünk rengeteg folyamatból és kapcsolatból áll össze, ez az adottságunk egyénenként más és más – de mindenképpen szükséges, ha kézbe vesszük Burnett könyvét, ami alapos, olvasmányos, szórakoztató – és veszélyes. Mert a humoros szófordulatok és személyes vallomások váratlanul bukkannak fel a tudományos okfejtések rejtekéből, és a hangos nevetés kellemetlen helyzetbe hozhatja azt, aki nyilvános helyen olvas bele a könyvbe.

T. S. I.
Borítókép: New Scientist / Gastón Mendieta

A cikk eredetileg a Líra Könyvklub magazin 2019/3-es számában jelent meg.