Mindennapi kenyerünk… és húsunk… és mártásunk

(Á, nem is olyan békés, a három rosszcsont kisfiunk gondoskodik róla!) Kezembe került ugyanis ez a képes (!) album, és rögtön le is tettem – nálunk ugyanis én vagyok a vega. Akit mindig lehet csesztetni, hogy „na, egyél egy kis velőt, az nem hús! Há’ májat ehetsz nem? Az belsőség, nem is hús, hehe”. Nem mindig őszinte a mosolyom, ezt elárulhatom, ha ezzel vicceskednek. És amennyi rántott sajtot megettem már életemben kisvárosi vendéglőkben, mert sosincs más húsmentes kaja… Ellenben a férjem az a húst hússal nyomató fickó, akinek májashurka volt a jele az oviban, és a Playstationén is legszívesebben disznóvágást játszana. A reggeli hogy néz ki minálunk? Én zörgetem a müzlisdobozt, mosom a gyümölcsöt, a ház ura meg már dobja is a serpenyőbe a szalonnát, rá a kolbászt – a gyerkőcök meg persze, hogy átállnak hozzá, a sötét oldalra, mit nekik egészséges táplálkozás. Szóval a teremtés koronájából nekem jutott példány él-hal a húsért, a hasonszőrű haverjaival recepteket, meg hentesek elérhetőségeit cserélgetik, nyaraláskor hosszú kitérőket teszünk, mert arra pont van egy jó mangalica-kolbász termelő… bár azt hozzá kell tennem, miattam is kerülünk, ha igazi őstermelőtől tudok venni juhsajtot, úgyhogy kvittek vagyunk.

Férjem napok óta szerelembe esve lapozgatja az albumot, akkor se engedne a közelébe, ha volna gusztusom kézbe venni. Kérdezgetem, hogy milyen, mert hát valami azért írnom kéne róla… Ilyeneket mond, idézem: „ez a húsimádók Bibliája!”, „ezt kérem Karácsonyra… nem is, az soká’ lesz, inkább Mikulásra!”. Megtudtam tőle továbbá, hogy az elején elmagyarázzák, milyen a jó hús, milyen felszerelés kell hozzá, hogyan kell tárolni, sütni, bontani, fűszerezni. Utána sorjáznak a receptek marha, sertés, baromfi, bárány és vad felosztásban. A képek gyönyörűek, azonnal beindul tőlük a nyálelválasztás. Ezt tanúsíthatom, és a gyomor is hangosan korogni kezd!

Amíg gyermekeim apja a nagyalbumot lapozgatja, nekem is jut azért egy másik könyv, a Több mint 70 mártás című. Ez azért jó, mert a húsokhoz sokszor passzol a mártás, de ugyanígy kiegészítheti a vegetáriánus ételeket is. És hát én igazi szószimádó vagyok. Ha egy étel alapból nem szaftos-szottyos-leves, akkor én mindig megkérdem: oké-oké, de hol van a szósz? A családom már tudja, ezért mindig ott figyel valami egy csészében vagy tálkában, úgyhogy elég sok szószt ismerek. Ez a könyv is az alapokkal kezdi: milyen eszközök kellenek, majd belecsap a szaftos lecsóba. Jönnek az alapmártások (barna, hollandi, besamel, beurre blanc és társai), majd következnek a komplexebb, úgynevezett serpenyős mártások, olyan zseniális cuccokkal, mint a tejszínes sörmártás, a tonhalas-kapribogyós vagy narancsos-sáfrányos édesköménymártás. Végül a mártogatós-kultúra szerelmesei is megkapják a maguk adagját, ki ne hagyják a kesudiós-sárgabarackos mártogatót – nálunk kb. egy percig volt életben, a gyerekzsúr-kommandó könyörtelenül kivégezte a triplaadagot.

És ha már mártogatunk, mi kell még a teljes élvezethez? Hát kenyér! A kenyér nálunk kényes kérdés: a férjem a hús mellett még kenyeret fogyaszt nagyobb mennyiségben, ebben kiváló partnere a középső fiunk, képesek hasábburgonyát (mifelénk szalmakrumpli) enni nagy karéj kenyerekkel. (Titokban fotózom őket ilyenkor.) Vagyis nálunk kell a jó kenyér, sok. Egy időben magunk sütöttük, úgyhogy kenyér-témában is otthon vagyok, de még én is tanultam a Kenyér – reggelire, ebédre, vacsorára című könyvből. Ebben a mókás nevű Paul Hollywood az alapok után a péklapátért nyúl, és ismerteti a klasszikus brit kenyereket (párat megcsináltam, zseniálisak!), és mindegyikhez passzint egy receptet is. Utána jönnek a lepénykenyerek (pita, naan és társai), aztán a francia-olasz vonalról a bagett, ciabatta és pizza, végül a kovászos kenyerek és a desszertek. Egyik jobb, mint a másik…

Lehet, hogy kiscsaládunk tagjai kissé kigömbölyödnek, úgyhogy tárazzunk be néhány sportról szóló magazint vagy túrakönyvet is, de mindenképp érdemes kipróbálni ennyi finomságot!

T. M. Á.

A cikk a Líra Könyvklub Magazin 2019/6-os számában jelent meg.