Mi lapul a mesék mélyében?

John Updike, a világhírű amerikai író ezt mondta Bruno Bettelheim A mese bűvöletében című művéről: „elbűvölően bölcs könyv a mesék bűvöletéről és bölcsességérőlˮ.

A freudi iskolán nevelkedett, szintén bécsi zsidó családból származó Bettelheim művészettörténetet tanult az egyetemen, bár a háború kitöréséig (pontosabban az Anschlussig) az édesapjától megörökölt fakereskedelmi cégét is vezette. Igen gazdag és befolyásos családnak számítottak, éppen ezért mondhatta neki Freud, amikor be akarták mutatni neki a fiatal Brunót, hogy „egy Bettelheimet nekem nem kell bemutatni”. A nácik hatalomra jutása után hamar deportálták, és csupán gazdag amerikai rokonainak-ismerőseinek köszönhette, hogy sikerült őt kimenekíteni Buchenwaldból. Az Egyesült Államokban egyetemi oktató lett, illetve egy speciális gyermekotthon vezetője. Világszerte az egyik legismertebb gyermeklélektannal foglalkozó pszichológus lett, több nagy sikerű könyvet is publikált, A mese bűvöletének most jelent meg a kilencedik kiadása magyarul.

A könyv első része azt járja körül, hogy miért is van egyáltalán szükség a mesékre, illetve hogy miért van elsősorban a gyerekeknek szükségük rájuk. Manapság ez talán furcsának tűnhet, de ne feledjük, hogy a felvilágosodás utáni korszakban, elsősorban a 19. században, és még a 20-ban is jócskán, sok szülő és pedagógus azt gondolta, hogy a mesék avítt vacakságok, semmi értelmük, és csak összezavarják, megrémítik az egészséges lelkületű gyermekeket. Bettelheim hosszan, alaposan és érthetően elmagyarázza, hogy ez miért hibás álláspont. Az idő őt igazolta, a meseirodalom, a mesemondás és a gyerekkönyvkiadás fellendülése a szemünk előtt zajlott le az utóbbi évtizedekben. A lényeg, hogy a mese a szörnyeket nem létrehozza, hanem megszemélyesíti, történetté alakítja a gyermekek belső félelmeit, így gyógyító hatásúak.

A könyv második felében a szerző jól ismert meséket elemez a pszichoanalízis segítségével. Még ha az ember nem is freudista, netán teljesen elutasító a mélylélektannal szemben, akkor is inspirálóak lehetnek ezek a megközelítések. Persze maga a szerző sem állítja, hogy csak az ő olvasatai, meglátásai az igazak: bátran gondolkodjunk el az olvasottakon, és fejtsük meg mi is, miért olyan gondatlanok a szülők Jancsival és Juliskával, hogy ki a farkas és a vadász a Piroska és a farkasban, illetve mit is jelent a hét törpe jelenléte a Hófehérkében. Meserajongók, pszichológia iránt érdeklődők – mindenki meg fogja találni ebben a könyvben a neki való részeket.

 

Gyimóth Andrea

A cikk eredetileg a Líra Könyvklub magazin 2018/1-es számában jelent meg.


vásárlás ►tovább ►
ISBN: 9789631364859
Megjelenés: 2018-02-15
méret: 164 mm x 234 mm

Bruno Bettelheim

Tovább
Ez is érdekelhet:

MINDENNAPI
2017-11-20 09:46:26

„sötét van nélküled / szemem ki sem nyitom”

Tovább
SZERINTETEK
2019-01-14 19:00:53

Cixin Liu: A sötét erdő (Háromtest-trilógia 2.)

Tovább
HÍREK
2020-03-26 07:20:05

Kihirdették a 2020-as Libri-díj tízes jelöltlistáját

Tovább

„elbűvölően bölcs könyv a mesék bűvöletéről és bölcsességérőlˮ – John Updike Bruno Bettelheim könyvéről