Kik is valójában a halálsor angyalai?
Az oknyomozó újságíró évekig tanulmányozta az Egyesült Államok börtöneinek halálra ítéltjeit és hozzátartozóikat. A halálos ítélet kiszabása és a tényleges kivégzés között átlagosan tizenhat év telik el, az elítéltek tehát sokáig köröznek a rendszerben (és előfordul, hogy teljesen ártatlanul). Feleségeik, családtagjaik hol elkeseredetten, hol halálfélelemmel, hol belenyugvóan, de kénytelenek velük róni ezeket a köröket.„Az angyal a részletekben lakik"
Az ő történeteiket és még sok egyéb végtelenül izgalmas részletet mesél el mély együttérzéssel és nagy felismerésekkel a neves újságíró, miközben betekintést kapunk a halálos ítéletek végrehajtásának részleteibe is, legyen az akár villamosszék, akár méregkoktél általi halál. Egyrészt a rabokhoz, másrészt azokhoz a többnyire európai származású, és az életükben szintén valamifajta kisiklást, csalódást, életuntságot megélő karakterekhez is közelebb kerülünk, akik állandó jelleggel vannak kitéve a kritikus tekinteteknek azáltal, hogy bejegyzett feleségként segítenek a stigmatizáltaknak utolsó pillanataik elviselhetőbbé tételében, így valamelyest ők is stigmatizálódnak. Amerikában ugyanis – a szerző jóvoltából mi a börtönélet egyik legridegebb területére, Texas államba kerülünk – igen nagy ellenállás mutatkozik az elítéltekkel szemben, mind morális, mind szociális értelemben. Nem ritka, hogy az elítélteket embertelen bánásmódban részesítik, ezzel is érzékeltetve számukra, hogy már nincsen mit remélniük az életüktől.
A viszonyok szociális és pszichológiai megalapozottsága
Ami a legfőbb erénye a könyvnek, az az alapvető szándék, hogy nem kíván részrehajló lenni, mindezt úgy, hogy elemzi a különböző emberi pozíciókat, mégpedig többnyire szociokulturális és pszichológiai szempontból. Még sosem hallottam a könyv előtt a hübrisztofíliáról, de kiderült, hogy az egy afféle betegség, mely a kifejezetten rosszarcúnak tűnő férfiak iránti vonzalmat jelenti. A könyv anélkül változtatja meg az olvasói prekoncepciókat, hogy szájba rágatná a felismerést.
Megbocsátás és felejtés?
A didaktikusság elmaradása jót tesz az utólagos értelmezéseknek is: vajon meg tudunk-e bocsátani egy gyilkosnak, és vajon meggyőződhetünk-e valaki esetében 100%-os megalapozottsággal arról, elkövette-e a bűnét? A jellembeli változásokból, a börtönben tanúsított magatartásokból kiindulva be kell látnunk, hogy még a legelvetemültebb figurák esetében is felfedezhető valamiféle fejlődés, még ha azt sem tudjuk teljes biztonsággal kijelenteni, hogy az ne volna netán egy mimikri, a színészi játék tökéletességig fejlesztett megnyilvánulása.
Segítő alanyok és szervezetek
A fókusz egyébként nem eldöntött, kire esik inkább: a feltételezett bűnelkövetőkre, vagy az őket utolsó pillanataikban megmenteni kívánó, különös női szereplőkre? Ehhez tartozik még hozzá, hogy ezek a segítők nincsenek egyedül, általában valamilyen szervezet támogatását megnyerik ügyük érdekében, kérdés, ez egy szélesebb horizonton a korabeli társadalomról bármiféle módon is árulkodik, vagy ezek a történelem kiragadott epizódjai, és semmiféle általános következtetést nem tudunk levonni az emberek közötti szolidaritás szintjének tekintetében, mondjuk az amerikai társadalommal való összefüggésében.
Összegzés
Az biztos, hogy az érzelmi aspektusokat és az egyéb árnyalatokat – amelyek a brutalitással szembeni brutalitást és gyöngédséget egyaránt több színben mutatják – felvonultató esettanulmány Linda Polmant azzá az alkotóvá teszi az olvasó szemében, akinek bármilyen témára is vetüljön a tekintete, kíváncsian fogjuk várni az eredményét. Rendkívüli tárgyilagossága az átlag fölé emeli ezt a könyvet, még ha nem is dosztojevszkiji magasságokba emelkedik e célkitűzés.
Megjelenés: 2019-10-03
méret: 200 mm x 125 mm